A Méltóság Menetének résztvevői Ceutában, 2020 februárjában. A transzparensen ez a felirat olvasható: „Falainkkal szemben hidakat építünk.” Fotó: Joanna Chichelnitzky / Fotomovimiento, CC BY-NC-ND 2.0

A ceutai tragédia rávilágít a fegyverként felhasznált migráció, valamint a biztonságos útvonalakat és az alapvető jogokat megtagadó európai határrendszer emberi árára.

Július 30. és 31. között körülbelül 72 000 ember lépett be illegálisan Ceutá-ra, ami a spanyol-marokkói határon valaha feljegyzett legnagyobb migrációs hullámot jelentette. Alig 24 óra leforgása alatt több tízezer férfi, nő és gyermek, köztük sokan kiskorúak, úsztak át a Tarajal és a Benzú hullámtörőkön, vagy tépte le a határkerítés egyes szakaszait.

A befogadóközpontok túlterheltek voltak, a tenger pedig holttesteket sodort magával: 82-t a tömeges beáramlás során, idén eddig 105-öt.

Egy annyira szívszorító, hogy elgondolkodtató, vajon van-e Brüsszelben bárki, akinek a torka összeszorult az érzelmektől. Van-e egyetlen bevándorlási tisztviselő is, akinek könny szökött a szemébe a nincstelenek, a kétségbeesettek látványától, akik semmi mással nem rendelkeznek, csak a ruhájukkal a hátukon, menekülnek a szegénység elől, és élnek tökéletesen jogos jogukkal, hogy jobb életet keressenek? Gyászkönnyek hullanak a tengeren elhunyt 82 áldozat emlékére? Van-e valaki a marokkói király palotáiban, aki tiszteleg a családjaik előtt, aki virágot visz nekik?

Azt mondják, az alavita király udvarában aggódnak amiatt, hogy milyen képet vetít a világ elé Marokkó. És ekkor döbbenek rá, hogy nem számoltak azzal a ténnyel, hogy a kétségbeesetten elsuhanó, teljesen elhagyatott, a szegénység élő megtestesítőit látva a világ fele felteszi a helyes kérdést. A tengerbe vetődő marokkóiakról készült videók világszerte arra késztették az embereket, hogy megkérdezzék: mi történik Marokkóban, hogy a marokkóiak ennyire kétségbeesetten akarnak elmenekülni az országukból?

Minden kép egy el nem mondott történetet mesél el nekünk; minden emberi lény, aki semmivel, csak a ruháival úszik a hátán, a menekülők gazdasági nyomoráról és az azt okozók emberi nyomorúságáról beszél nekünk. Olyanok, mint egy kiáltás, amely kihívást jelent számunkra. Jean-Paul Sartre A Föld nyomorultjai előszavában azt mondta, hogy „a sárga és fekete hangok még mindig a humanizmusunkról beszéltek, de csak azért, hogy embertelenségünk miatt szemrehányással illessenek minket”. [1]

Azt akarják elhitetni velünk, hogy egy szegény ember élete kevesebbet ér, hogy a menekülés közbeni fulladás a menekülők hibája, hogy megérdemlik a nyomorúságukat, és hogy a szegények nem számítanak. De ezúttal a közösségi médiában és a sajtóban megjelenő üzenetek ezrei nem hallgattatják el a nyilvánvalót: hogy 75 000 ember nem lépi át a határt az ország hatóságainak engedélye nélkül. A New York Times is beszámolt róla: több migráns is arról beszélt, hogy a marokkói hatóságok arra biztatták őket, hogy Ceutába menjenek. A marokkói segéderők tisztjei visszavonultak, amint a fiatalok elhaladtak. Az olaszországi BBC,a La Repubblica és a La Stampa is arról számol be, ami nyilvánvaló: ez Rabat válasza Spanyolország Algériával folytatott tárgyalásaira, amelyek garantálják a gázellátást Marokkón való áthaladás nélkül, amihez hozzátenném, hogy Spanyolország szimpátiáját a szaharai és palesztin ügyek iránt elfogadhatatlannak tartják.

Ez nem az első alkalom. 2021 májusában Rabat mintegy 8000 embert engedett be Ceutába, válaszul Spanyolország által Brahim Galinek, a Polisario Front vezetőjének nyújtott orvosi ellátásért. A migránsokat és a kísérő nélküli kiskorúakat alkualapként használja fel, hogy nyomást gyakoroljon a spanyol kormányra, egy olyan stratégiában, amelyet a politológusok „erőltetett és összehangolt migrációnak” neveznek: a migrációs áramlatok szándékos felhasználása más államoktól való engedmények megszerzésére.

OLVASSA EL IS

Mit árul el a ceutai válság Európa határrendészetéről és az uniós tagállamok közötti szolidaritásról?

Monika Mokre Ceuta, Európa szimbolikus középpontja című cikke a tragédiát övező politikai kontextust és az európai reakciót vizsgálja.

Marokkó az Egyesült Államok és Izrael hűséges szövetségese, azon országoké, amelyek egyértelműen ellenségesen viszonyulnak a spanyol baloldali koalíciós kormánnyal szemben, mivel az elutasítja az újrafegyverkezést, álláspontot képvisel Palesztinával kapcsolatban, valamint az Egyesült Államok spanyolországi katonai bázisaival kapcsolatban. A spanyol jobboldal és szélsőjobb – a Néppárt és a Vox – az európai szélsőjobboldallal együtt hozzájárul a migránsok rasszista fegyverként való kizsákmányolásához.

Szóval nem tudom, hogy bárki is könnyet fog-e ejteni a tengeren elhunyt migránsokért, de rajtunk múlik, hogy átgondoljuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő újra. És ez nem lesz könnyű; de az utat úgy kövezzük, hogy lépéseket teszünk, amíg nem lesz egy olyan európai migrációs törvényünk, amely garantálja a biztonságos útvonalakat és védi a jogokat – ami udvarias módja annak, hogy azt mondjuk, le kell bontanunk azt a gyarmati rendszert, amely más országoknak fizet azért, hogy megakadályozzák a föld nyomorultjainak a szabad mozgását rajta, mintha nem is az övék lenne, mintha nem emberek lennének, hanem állatok, haszonállatok, akiket bezárnak vagy levágnak.

Az első lépés, már csak a tengeren elhunytak tiszteletére is, a határok külsővé tételének megszüntetése, kezdve a marokkói határral, és annak biztosítása, hogy Marokkó visszafizesse a Spanyolországgal közös határ lezárásáért kapott 624 millió eurót. A második az, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a mi Európánkban az emberek kitoloncolása és a segítségnyújtás megtagadása nagyon-nagyon sötét időkbe repít vissza minket.

Ha nem reagálunk, a felvilágosodást életet adó kontinens sötétségbe borul. A ceutai határ, a melillaival együtt, az Európai Unió egyetlen déli szárazföldi határa. Ami ott történik, az nem helyi probléma: azt tükrözi, amivé Európa válni akart.

Jegyzet:

[1] Jean-Paul Sartre, Előszó Frantz Fanon A föld nyomorultjai címűművéhez, fordította Constance Farrington, Grove Press, 1963.

Forrás: https://transform-network.net/blog/commentary/will-anyone-mourn-the-migrants-who-died-at-sea-off-ceuta/ 2026. augusztus 24.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó