Nyomtatás

Az úgynevezett „Európai Demokráciapajzs” (European Democracy Shield) – amelyet az Európai Bizottság elnöke, a választási legitimációval egyáltalán nem rendelkező Ursula von der Leyen mutatott be – a brüsszeli tőkés elit és az atlanti szövetség újabb kísérlete a politikai diskurzus ellenőrzésére.

A kezdeményezés hivatalosan a választási folyamatok, a független média és a digitális információs tér védelmét célozza a külföldi információmanipulációval és dezinformációval szemben.

A valóságban azonban egy olyan központosított felügyeleti apparátust építenek ki, amelynek élén a technokrata brüsszeli Bizottság és az átláthatatlan ügyrenddel működő Stratégiai Kommunikációs Osztály (EEAS) áll. Ezt a folyamatot közvetlenül az a Von der Leyen irányítja, akit a dolgozó tömegek közül egyetlen állampolgár sem választott meg közvetlenül, mégis a legfőbb végrehajtói hatalmat gyakorolja az egész kontinens felett. Az apparátust továbbá a technokrata Michael McGrath demokráciáért felelős biztosra bízta, megalapozva egy olyan rendszert, amely a fennálló neoliberális berendezkedést és annak válságát próbálja megvédeni a társadalmi elégedetlenségtől.

A „demokrácia védelme” mint imperialista retorika

Amikor a brüsszeli bürokrácia a demokrácia védelmét hirdeti, nem a dolgozó tömegek valódi beleszólási jogát védi, hanem a neoliberális státus quót. A projekt alapja az a hamis narratíva, miszerint a mélyülő európai szociális válság, az infláció és a megszorítások miatti lakossági tiltakozás nem a kapitalista rendszer strukturális hibáiból fakad, hanem kizárólag „mögöttes külső erők” és „orosz dezinformáció” műve. Az elégedetlen állampolgárt ezzel megfosztják politikai cselekvőképességétől: a rendszer szemében a tiltakozó nem a kizsákmányolás ellen lép fel, hanem csupán egy „átvert, manipulált áldozat”.

Cenzúragépezet a tőke és a NATO szolgálatában

A digitális platformok szigorúbb brüsszeli felügyelete és az intézményesített tényellenőrzés a tőkés állam hatalmi eszközeinek kiterjesztését jelenti. Ahelyett, hogy megtörnék a Big Tech gigavállalatok információfölényét és profitszomját, a szabályozás csupán arra szorítja őket, hogy a brüsszeli elvárások szerint szűrjék a tartalmakat. Ebben a rendszerben az imperialista háborúkat, a NATO terjeszkedést vagy az uniós gazdaságpolitikát bíráló hangokat könnyűszerrel bélyegezhetik „hibrid fenyegetésnek” vagy „külföldi beavatkozásnak”, elfojtva ezzel minden valódi baloldali és antiimperialista kritikát.

A burzsoá demokrácia authoritarianus fordulata

A Demokráciapajzs nem a dolgozókat védi a szegénységtől vagy a háborús eszkalációtól, hanem az uralkodó osztályt saját állampolgárai elégedetlenségétől. Az Európai Unió a jogi és technológiai kontroll eszközeivel megelőző jelleggel szűkíti a nyilvános vita kereteit, hogy az egyre élesedő osztályellentétek korában fenntartsa a megingott tőkés rendet.

 

 

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Szerk 2026-09-13  MUON