Glenn Diesen volt az első, akivel beszéltem, miután visszatértem az Egyesült Királyságba a kanadai családi nyaralásunkról. Felvettünk egy hosszú beszélgetést a könyvéről,The UkraineWar and the Eurasian World Order -  Az ukrán háború és az eurázsiai világrendről. Épp az utazás alatt fejeztem be, az Anna Karenina mellett. A párosítás véletlen volt, de hasznos. Tolsztoj Oroszországa egy olyan ország, amely figyeli a Nyugat iparosodását, és megpróbálja kitalálni, mit is jelent valójában a liberalizmus, a modernitás és a hatalom. Diesen könyve ugyanerről a problémáról szól, négy évszázaddal később.

Glenn könyvének központi érve az, hogy az ukrajnai háború elsősorban nem Ukrajnáról szól. Egy nagyobb átmenet legerőszakosabb kifejeződése. A nyugati tengeri hegemónia öt évszázada – amely a pénzügyi hatalomra, a technológiai fejlődésre és a tengeri kereskedelmi útvonalak ellenőrzésére épült – véget ért.

Egy többpólusú rendszer küzd azért, hogy megszülethessen. Az interregnum, ahogy Gramsci fogalmazott, a szörnyek kora.

A Glenn által leírt modern rend 1648-ban Vesztfáliával kezdődik. A harmincéves háború után világossá vált, hogy egyetlen hatalom sem kényszeríthet egyetemes vallási vagy politikai hegemóniát Európára. A megoldás a szuverén államok, az erőegyensúly és a biztonság oszthatatlanként, és nem zéró összegűként való kezelésének kísérlete volt. Ez a rendezés Európa birodalmi hatalmaira korlátozódott. Ez nem akadályozta meg őket abban, hogy imperialisták legyenek.

Adam Smith korán felismerte az ellentmondást: Amerika és Kelet-India felfedezése révén a világ összekapcsolása civilizációs eredmény volt, de a hatalom európai koncentrációja a kialakult kereskedelmi kapcsolatokat ragadozóvá tette. Az európai szuverén egyenlőség továbbra is szuverén egyenlőtlenséget jelentett Európa tágabb világgal való kapcsolataiban.

Smith úgy gondolta, hogy a nagyobb gazdasági egyenlőség végül megváltoztatná az összekapcsoltság jellegét. Ez a nap elérkezett.

Az 1991 utáni egypólusú „pillanatban” az Egyesült Államok elvetette a vesztfáliai önmérsékletet. Ehelyett egy liberális törekvés uralkodott az egyetemes értékek – a demokrácia, az emberi jogok, a „védelem felelőssége” – előmozdítására, amelyek igazolták mások korlátozott szuverenitását és a nyugati hegemón teljes szuverenitását.

A NATO bővítése ennek az igénynek a katonai kifejeződése volt. A Párizsi Chartában felvázolt és az EBESZ-ben intézményesített befogadó architektúrát félretették. A megosztó vonalak kelet felé mozdultak el. Jack Matlock, George Kennan, William Perry és tucatnyi más magas rangú személyiség arra figyelmeztetett, hogy ez újraindítja a hidegháború logikáját. Figyelmen kívül hagyták őket, mert az alternatíva – a valódi hatalmi egyensúly elfogadása – korlátozta volna az amerikai cselekvési szabadságot.

Az eredmény a jelenlegi ukrajnai háború, ahol az egypólusú projekt megpróbálta befejezni a munkát: meggyengíteni Oroszországot, az Egyesült Államokat Európában lehorgonyozni, és felszabadítani Washingtont, hogy Kínára koncentrálhasson.

Egy elkerülhetetlennek tűnő orosz győzelem, Glenn szerint, pont az ellenkezőjét teszi. Megerősíti, hogy a liberális hegemónia nem állítható vissza, és hogy a feltörekvő rendszer legnagyobb hatalma, Kína, nem nyugati. Ez egy civilizációs változás, amelynek hatalmas következményei vannak a politikai, katonai és gazdasági hatalmi egyensúly globális egyensúlyára nézve.

Ahogy gyakran ismétlem, a háborúkat a gazdaságok nyerik, nem a hadseregek. Európa az utolsó ukránig és az utolsó euróig harcol.

Oroszország rendelkezik a kellő ipari mélységgel és energiafelhasználással ahhoz, hogy szembeszálljon a liberális terjeszkedéssel Ukrajnán keresztül (ami nagyon messze van a liberalitástól).

Mutass rá, hogy a nyugati politika káros és önpusztító, te pedig „oroszbarát” vagy.

Mutass rá, hogy a szankciók nem omlasztották össze az orosz gazdaságot, és te aláásod az elszántságot.

A világ többi része nem dőlt be az ukrajnai projektnek. Kishore Mahbubani megfigyelése továbbra is helytálló: az emberiség nagy többsége olyan országokban él, amelyek elutasították Oroszország szankcionálását. Nem Moszkva iránti vonzalomból tették ezt. Azért tették, mert nem akarják az 1990-es évek egypólusúságának helyreállítását és az azzal járó gőgöt.

A BRICS-országoknak és a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek okkal vannak várólistáik. Glenn szerint a hegemón hatalom három pilléren nyugszik: pénzügyeken, technológián és összekapcsoltságon.

Kína jelenleg a negyedik ipari forradalom számos technológiájában vezető szerepet tölt be. Oroszország és Kína olyan szárazföldi és tengeri folyosókat épít, amelyek csökkentik a nyugati szűk keresztmetszetektől való függőséget. Mindkettő olyan fizetési rendszereket és kereskedelmi megállapodásokat épít, amelyek csökkentik a dollár és a SWIFT dominanciáját. Azt a képletet másolják, amely egykor Nagy-Britanniát, majd Amerikát dominánssá tette, ezúttal kontinentális, nem pedig tisztán tengeri alapról. És egy olyan ipari bázissal, amellyel a Nyugat nem tud versenyezni.

Európa válasza az alkalmazkodás ellentéte volt. Az olcsó orosz energiát „függőségként” definiálták. A diverzifikált ellátást, amely 2014–16-ban alacsonyan tartotta az árakat, felszámolták a drágább amerikai LNG javára. Az eredmény belföldi dezindusztrializáció és az Indiának és más országoknak eladott orosz olaj árának emelkedése.

Az energiabiztonság régebben megbízható, megfizethető ellátást jelentett a lehető legtöbb forrásból. Ma már Washingtonnal való politikai összehangolást jelenti, még akkor is, ha ez az összehangolás növeli a költségeket és csökkenti a Grönland feletti befolyást, a vámokat vagy bármi mást.

Egy eurázsiai rend, ha megszilárdul, nem lesz az amerikai hegemónia kínai mása. Az azt irányító államok vesztfáliai kifejezésekkel beszélnek: eltérő civilizációk, szuverén egyenlőség, nincs egyetlen központ által ráerőltetett egyetemes sablon. Hszi „virágos rét” metaforája és Oroszország saját többnemzetiségű, többfelekezetű állama ugyanazon gondolat változatai. Gorbacsov „közös európai otthona sok szobával” egy korai, kudarcba fulladt kísérlet volt ugyanerre a logikára.

A liberalizmus belső ellentmondása megnehezíti az új világrendbe való átmenetet. Toleranciát hirdet a jó életről alkotott különböző elképzelések iránt, miközben ragaszkodik ahhoz, hogy van egyetlen igaz út, amelyet mindenkinek végül be kell járnia. Nemzetközi szinten alkalmazva ez a jogot jelenti más országok belügyeibe való beavatkozásra. Belföldön alkalmazva a megengedett nézeteltérések szűkítését és a szólásszabadság belső elnyomását jelenti.

Ugyanez a minta figyelhető meg az energiapolitikában, a nemi és szexuális identitásban, a bevándorlásban és a háborúban is. Azok az elvek, amelyeket nem lehet megkérdőjelezni, megszűnnek liberálisak lenni.

Európának azonban még mindig vannak választási lehetőségei. Technológiai együttműködés a kelettel, új közlekedési folyosók, egy nem pusztán atlanti pénzügyi pozíció, valamint egy olyan energiamix, amely az árat és a megbízhatóságot jellemzőként, nem pedig erkölcsi kudarcként kezeli. Mindezek a lehetőségek azonban földcsuszamlásszerű politikai változásokat igényelnek a nyugati fővárosokban, amelyek megkövetelik a kormányoktól, hogy saját érdekeikből induljanak ki, ne pedig erkölcsi pozícióból (ami sokkal nehezebb ugrás, mint el tudnánk képzelni).

Ez a közeljövőben valószínűtlennek tűnik. A nyugati politikai osztály továbbra is az 1990-es évek csapdájában rekedt, és megpróbálja az Egyesült Államokat visszarángatni a kontinensre az émelyítő alárendeltséggel és vazallussággal.

Személyesen fogok találkozni Glenn-nel a hónap végén. A könyve – The UkraineWar and theEurasian World Order - Az ukrán háború és az eurázsiai világrend – valójában nem az ukrán háborúról szól. A háború csupán egy elhomályosult Overton-ablak, amelyen a nyugati politikai döntéshozók aggódva kukucskálnak át. A kellemetlen igazság az, hogy jobb kapcsolatra van szükségünk Oroszországgal; csak ezt senki sem látja.

Bárki, aki meg akarja érteni, miért olyan kaotikus a jelen, el kell olvasnia Glenn könyvét. A régi világ haldoklik. Az új még nem született meg. A szörnyetegek már itt vannak, Ukrajnában, az utcáinkon, a parlamentekben és a mainstream újságokban ülnek. Az átmenet továbbra is kaotikus és erőszakos lesz.

A teljes beszélgetést videólinken keresztül nézheti meg.

 Forrás: https://substack.com/home/post/p-214402064 2026. szeptember 6.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó