Kevés ma élő ember tudna nagyobb tekintéllyel beszélni Oroszországról, a Szovjetunióról és a hidegháború végéről, mint Jack Matlock nagykövet. 35 éves diplomáciai pályafutása során négyszer szolgált Moszkvában, és 1987 és 1991 között ő volt az utolsó amerikai nagykövet a Szovjetunióban. Ezekben az években segített tárgyalni a hidegháború békés befejezéséről – egy olyan eredményről, amelyről ragaszkodik ahhoz, hogy soha ne tévesen nyugati „győzelemként” emlékezzenek rá.

Formularende

A The Peacemonger című műsorban folytatott beszélgetésünkben Matlock jellemzően precíz és könyörtelen. Emlékeztet minket arra, hogy a hidegháború tárgyalásokkal ért véget, mert mindkét fél arra a következtetésre jutott, hogy az az érdekeit szolgálja.

A Szovjetunió későbbi felbomlását belső nyomás, nem pedig amerikai tervezés okozta.

Ami azonban ezután következett, az egy sor történelmi hiba, amelyek egy sokkal veszélyesebb világba sodortak minket.

Ezek közül a legfontosabb a NATO bővítése volt. Matlock jelen volt, amikor James Baker külügyminiszter biztosította Mihail Gorbacsovot, hogy a NATO joghatósága „egyetlen hüvelykkel sem mozdul keletebbre”.

Ezeket a biztosítékokat többször is megismételték.

Soha nem kerültek bele egy Kelet-Európára kiterjedő hivatalos szerződésbe, de megalapozták azt a politikai egyetértést, amelyen a hidegháború békés rendezése alapult. Matlock szerint a szövetség kelet felé történő kiterjesztése egy védekező szervezetet támadóvá alakított át, és ezt szinte az összes amerikai tisztviselő határozottan ellenezte, aki ténylegesen tárgyalt a hidegháború végéről.

Ugyanilyen egyértelmű Ukrajnával kapcsolatban.

A konfliktus nem egy nagy agresszor egyszerű morális játszmája, amely egy kis demokráciát támad. Gyökerei a bonyolult történelemben, Sztálin és Hruscsov által létrehozott vitatott határokban, valamint az orosz vörös vonalakat – különösen a NATO-bázisok az ukrán területen vagy a tagság kilátásait – figyelmen kívül hagyó nyugati politikában rejlenek.

A 2008-as bukaresti csúcstalálkozón tett ígéret, a 2014-es kijevi események, valamint Ukrajna későbbi, de facto NATO-tagként való kezelése mind hozzájárult egy kiszámítható konfrontációhoz.

Matlock lesújtóan nyilatkozik a diplomácia feladásáról. Még a 2001. szeptember 11-i események után is, amikor Putyin volt az első külföldi vezető, aki támogatását fejezte ki, a normalizált kapcsolatok lehetőségei elszalasztottak maradtak.

2010-re Putyin még mindig „fő partnerként” jellemezte az Egyesült Államokat. A nyugati politika ehelyett az Oroszország közeli külföldjén való befolyás gyakorlását és kétes ürügyekkel rakéták Kelet-Európába telepítését választotta.

Az eredmény Oroszország fokozatos elszigetelődése, Ukrajna pusztulása és egy kevésbé biztonságos Európa, nem pedig biztonságosabb lett.

Matlock 96 évesen olyan tekintéllyel beszél, mint aki belülről látta a történelmet.

Figyelmeztet, hogy a NATO-nak már nincs koherens célja, hogy az oroszországi rezsimváltásról szóló beszéd meggondolatlan, és hogy a jelenlegi út nukleáris eszkalációval jár, miközben figyelmen kívül hagyja az éghajlat, a világjárványok és a gazdasági instabilitás valós egzisztenciális fenyegetéseit.

Ez egy olyan beszélgetés, amely évtizednyi mítoszteremtésen vág át. Ha valaha is újjá akarunk építeni egy stabil európai biztonsági rendet, vissza kell szereznünk azt a diplomáciai komolyságot, amelyet Matlock és kollégái egykor gyakoroltak.

A teljes beszélgetést itt nézheted meg.

Bárhol is legyél a világon, bármilyen nemzetiségű és vallású is vagy, békét kívánok neked.

Forrás: https://thepeacemonger.substack.com/p/how-the-west-squandered-the-end-of 2026. augusztus 30. 

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó