Érdemes megjegyezni, hogy Balladur akkoriban egy együttélési kormányt vezetett egy „szocialista” elnökkel, François Mitterrand-nal. És ez a „reform” a magánszektorban 37,5-ről 40-re növelte a teljes nyugdíjhoz szükséges járulékfizetési évek számát, 10-ről 25-re a kifizetett összeg kiszámításához szükséges referenciaévek számát (szolgálati időt) , és a nyugdíjakat a bérek helyett az árakhoz indexálta. Érthető, hogy a tőkésosztály hálás volt neki, különösen, ahogy egy újságíró megjegyezte, azért, mert „bármilyen mozgósítás nélkül” hajtotta végre.

Két évvel később, 1995 végén Juppé miniszterelnök szintén nyugdíjreformba és társadalombiztosítási reformba kezdett. Ez több millió munkavállalót és fiatalt taszított az utcára és sztrájkokba, politikai és intézményi válságot provokálva. A kormánynak részben engednie kellett (a vasúti dolgozók speciális nyugdíjrendszerével és a köztisztviselői nyugdíjtörvénykönyvvel kapcsolatban).

A többit Lionel Jospinnek köszönhetően sikerült keresztülvinnie, aki az 1997-es feloszlás után megalakult szocialista-kommunista-zöld koalíciós kormány élén nem merte megakadályozni a végrehajtási rendeletek közzétételét.

És aztán mi történt? 2003, 2010, 2019, 2023… tömeges munkásmozgalmak követték egymást.

Mindennek a középpontjában: a társadalombiztosítás és a nyugdíjak, mint az osztályharc visszatérő témája, amely az Ötödik Köztársaság történetén végigvonul. És ma ismét elnökjelöltek, jobbról és balról egyaránt, társadalombiztosítási reformokat ígérnek, amelyek mindegyike rombolóbb az előzőnél. A dolgozóknak és szervezeteiknek fel kell készülniük a harcra, anélkül, hogy meg kellene várniuk az elnökválasztást. A Macron-Lecornu kormány azonnal deindexálni akarja a nyugdíjakat, és támadni akarja az egészségügyi ellátáshoz való jogot, különösen az időseket célozva meg.

Itt az ideje, hogy a munkavállalók és a szervezetek egyesüljenek, hogy megakadályozzák ezeket a támadásokat. Ez az egység már az új tanév első napjától kezdve „alulról építkező szinten” zajlik az iskolákban.

Balladur örökségének felidézése két következtetésre kell, hogy vezesse a munkásokat. Először is: bárki, aki a jogállamiságot vallja, kénytelen a kapitalisták nevében intézni az ügyeket a munkásosztállyal szemben. Ez különösen vonatkozik – akár tetszik egyeseknek, akár nem – Mitterrand-ra és Jospinre. Csak az Ötödik Köztársasággal és a kapitalista érdekekkel való valódi szakítás politikája elégítheti ki a munkások igényeit.

A másik következtetés: az Ötödik Köztársaság egész története egy keserű osztályharc története, amelynek középpontjában a társadalombiztosítás állt, osztály az osztály ellen, a munkások és a fiatalok tömeges mozgósítása egy kapitalista osztály és képviselői ellen, akik számára a társadalombiztosítás egy szörnyű munkás„privilégium”.

Új csata forr: megmenteni a társadalombiztosítást a kapitalisták zsákmányszerző terveitől, a munkások és szervezetek egységes frontja!

Tribune des Travailleurs, 555.sz.