Az egyik ilyen, hogy érdemes különválasztani az erkölcsi elvárást a jogi kötelességtől. Az arab világ nem egységes, nem létezik olyan államalakulat, amely az összes arab embert lefedné, így ebből kifolyólag szuverén politikai entitásokról beszélhetünk.
Az adott államok legfontosabb feladatai közé tartozik a határok védelme, valamint a társadalmi béke és rend fenntartása. Pusztán az a tény, hogy két ország lakói azonos vagy rokon nyelvet beszélnek, vagy kulturálisan közel állnak egymáshoz, még nem jelent automatikus befogadási kötelezettséget.
A valóság viszont az, hogy a különböző arab országok emberek millióit fogadták be az elmúlt bő másfél évtizedben, csak jogi értelemben véve nem feltétlenül menekültként tartják őket számon.
A 6,8 millió lakosú Libanon a jelenlegi becslések szerint 1,5 millió Szíriából érkező menekültet fogadott be. Emellett több százezer palesztin, iraki és szudáni bevándorló is él az országban.
Irakban 346 000 menekült és menedékkérő él, akiknek körülbelül 88%-a szíriai állampolgár.
Továbbá Egyiptom megközelítőleg 1,1 millió menedékkérőnek ad otthont, akik 65 államból származnak, viszont a nem hivatalos adatok szerint több mint 10 millióan lehetnek, akik közül 1,5 millió fő Szíriából érkezett. Gyakori kritika az észak-afrikai arab országgal szemben, hogy a 2023 októbere óta tartó gázai konfliktus kirobbanását követően lezárta a kapukat a palesztin menekültek előtt, holott több mint 100 000-en érkeztek az övezetből.
Külön csoportot képeznek az Öböl menti arab államok, amelyeket olykor súlyos kritikák érnek. Az egyik oka annak, hogy Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Omán úgy döntöttek, hogy bezárják az ajtót a szíriai és más arab menekültek előtt, az az, hogy magát a menekült szó fogalmát nem ismerik el. Azon kevés ország közé tartoznak, amelyek 1951-ben (vagy később) nem írták alá a menekültek jogállásáról szóló genfi egyezményt. Ezáltal nincs jogi kötelezettségük a menekültekkel szemben, és a háború elől menekülőkre csupán migráns munkavállalóként tekintenek.
Habár Szíriában már nincs polgárháború, de továbbra is számos szíriai él ezekben az államokban. Az Egyesült Arab Emírségekben 122 000, Szaúd-Arábiában hivatalosan 450 000 (nem hivatalosan 2,5 millió), Katarban 60 000, Kuvaitban pedig 120 000 fő.
Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy több arab ország is jelentős számú menekültet fogadott be, még ha nem is minden esetben biztosítottak számukra valamilyen menekültstátuszt. Az egyes államok eltérő biztonságpolitikai megfontolásokkal és migrációs szabályokkal rendelkeznek, ami miatt vétek volna egységes „arab menekültpolitikáról” beszélni.
A címben feltett kérdésre tehát nincs egyetlen egzakt válasz. A valóságban pedig nem arról van szó, hogy az említett országok nem fogadnak be arab menekülteket, hanem sokkal inkább arról, hogy más jogi és társadalmi keretek között kezelik őket. Ez teljes mértékben különbözik attól, ahogyan azt az európai közbeszédben megszoktuk.
___________________
A cikkben szereplő adatok hivatkozásai megtalálhatók a Substack-oldalamon (MENA Strategic Monitor).
(Tegyük hozzá, hogy háborúk, külső beavatkozások, politikai elnyomás, munkanélküliség, szegénység és a kilátástalanság, természeti katasztrófák miatt emberek milliói nem szabad elhatározásból hagyják el az otthonukat. Keresd a felelősöket - Balmix szerk.)