Az uralkodó osztálynak nincsenek megoldásai a környezeti problémákra, a dolgozóknak kell megszerveződniük – írja Rebecca Givan

Anglia és Wales nagy területein aszályos körülmények uralkodnak. Az idei hőhullámok halálos áldozatainak száma pedig már csak Nagy-Britanniában is elérte a közel 3000-et.

A klímaválságot lehetetlen figyelmen kívül hagyni.A tegnapi klímatagadók mára klímapesszimistákká váltak, akik szerint semmit sem lehet tenni az éghajlati összeomlás ellen, csupán próbálhatjuk mérsékelni a hatásait.

A klímaigazságosság-mozgalom joggal érvelt amellett, hogy a klímaválság frontvonalában a munkásosztálybeliek és a szegények állnak majd.

De az uralkodó osztály sem menekülhet teljesen a hatásai elől.

Nekik megvannak a medencéik, légkondicionálóik, terük és magánszférájuk. De a dél-franciaországi és görögországi luxusnyaralóik is égnek.

És nincsenek megoldásaik.

A klímakatasztrófa nem oldható meg a kapitalista rendszer keretein belül – a verseny logikája ezt nem engedi meg.

Néhány egyéni tőkés kidolgozhat zöldebb üzleti terveket, vagy befektethet szén-dioxid-kompenzációba.

De nem engedhetik meg, hogy ezek a politikák belemarjanak a profitba, különben vállalkozásaik alulmaradnak riválisaikkal szemben.

A főnökök csapdába estek a verseny logikájában. Versenyezniük kell a költségek csökkentéséért és a profit maximalizálásáért, új technológiákat bevezetni, bármi legyen is az ára a bolygónak.

Amikor a főnökök nyomás alá kerülnek, a zöld beruházások gyakran az elsők, amelyeket felszámolnak.

Például a hajózási ipar nemrég feladta klímavállalásait, mert az Irán elleni háború belemart a profitjukba.

De a kapitalista rendszer logikája azt jelenti, hogy létezik egy társadalmi erő, amelynek hatalmában áll ellenállni az éghajlatváltozásnak – a szervezett munkásosztály.

A hőhullámok felerősíthetik a munkahelyeken izzó elégedetlenséget.

Az észak-londoni buszsofőrök sztrájkoltak ezen a nyáron a kabinjaikban uralkodó tűrhetetlen hőmérséklet miatt.

A múlt hónapban a V&A múzeum dolgozói sztrájkról szavaztak a WC- és ivószünetek hiánya miatt, miután egy munkatárs elájult.

Az elmúlt években az athéni Parthenon dolgozói, az olaszországi buszsofőrök és McDonald’s-munkások, valamint az amerikai Amazon-sofőrök is felléptek az embertelenül forró munkakörülményeik ellen.

A dolgozók felléphetnek, hogy megvédjék magukat az éghajlatváltozás egyes hatásaitól. És van történelmi példa arra, hogy a dolgozók környezeti ügyekben léptek fel, megakadályozva olyan beruházásokat, amelyek súlyosbították volna a válságot.

1971-ben Ausztráliában az Új-Dél-Walesi Építőmunkások Szövetségének (Builders Labourers’ Federation) dolgozói csatlakoztak egy luxuslakópark elleni küzdelemhez, amelyet egy bozótos területen, Kelly’s Bush-on akartak felépíteni.

A szakszervezeti tagok bojkottálták a munkát a beruházáson. Azt mondták: „Ha egy fűszálat vagy egy fát is megérintenek, ez a félig kész épület örökre félig kész marad, mint Kelly’s Bush emlékműve.”

A küzdelem egész Ausztráliára kiterjedt, és Green Ban (Zöld Tiltó) mozgalomként vált ismertté.

1971 és 1974 között a dolgozók 42 hasonló beruházást bojkottáltak, összértékük 46 milliárd ausztrál dollár volt.

Az építőmunkások szakszervezete lett az első Ausztráliában, amely bennszülött (aboriginal) szervezőket alkalmazott. Csatlakoztak a rasszizmus és az LMBT+ jogsértések elleni küzdelmekhez.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelmek mozgósíthatják a dolgozókat és tágabb ellenállást szülhetnek. Irakban, a világ egyik legforróbb régiójában az éghajlatváltozás összekapcsolódott az imperializmus örökségével, megmérgezve a vízkészleteket – és tömeges ellenállást robbantott ki.

2018-ban a magasabb hőmérséklet a Tigris és az Eufrátesz folyók történelmi mélypontra süllyedéséhez vezetett. A tengervíz felfelé áramlott, megnövelve az ivóvíz sótartalmát.

Ez kombinálódott az ipari hulladékból származó szennyezéssel és a 2003-as amerikai bombázási kampánnyal, amely elpusztította a víztisztító központokat.

A víz mérgezett, embereket és állatokat egyaránt megölve.

Mintegy 100 000 iraki került kórházba a mérgezett víz elfogyasztása után.

Ez a válság felszínre hozta az iraki állam korrupcióját és prioritásait. Tömeges ellenállást váltott ki Baszra városában 2018 augusztusában, ahol a dolgozók tiszta ivóvizet követeltek.

Ez az elszántság nem múlt el.

Tavaly májusban Baszra lakói elfoglalták a helyi kormányzati hivatalokat, követelve a közeli olajműveletek okozta szennyezés megszüntetését. Követelték továbbá egy ígért sótalanító üzem felépítését is.

A tüntetőket elűzték, de figyelmeztettek, hogy folytatják a kampányt, amíg követeléseiket nem teljesítik.

Tunéziában a klímakövetelések beépültek a diktatúra elleni ellenállásba.

Az idén augusztus 1-jén több ezren vonultak az utcára Tunézia fővárosában, Tuniszban, tiltakozva az állami energetikai vállalat által bevezetett áramkimaradások ellen, amelyeket a légkondicionálók növekvő keresletének ellensúlyozására vezettek be.

A tunéziaiak a kormány rossz tervezését okolják, és néhányan „újabb forradalomra” szólítanak fel.

A tüntetők nyíltan szervezkednek a rezsim ellen – amely elfojtotta az ellenállást és fellépett az úgynevezett „álhírek” ellen –, és néhányan Kais Saied elnök lemondását követelik.

Tavaly októberben pedig egy általános sztrájk és tízezres tömeg tüntetései megbénították Tunézia déli városát, Gabest, miközben fokozódott a felháborodás egy állami vegyi üzem által okozott szennyezési válság miatt.

Üzletek, piacok, iskolák és kávézók zárva tartottak, megbénítva a gazdasági tevékenységet Gabesben, válaszul a hatalmas Tunéziai Általános Munkaszakszervezet (Tunisian General Labour Union) felhívására.

Tüntetők vonultak át a városon, olyan szlogeneket skandálva, mint „szereljék szét a szennyező egységeket” és „Gabes élni akar”.

A lakosok szerint az 1972-ben megnyitott, műtrágyát előállító üzem felelős a mérgező gázok, a rákos megbetegedések számának növekedéséért és a tengeri élővilág pusztulásáért.

Az üzem radioaktív hulladékot bocsát a levegőbe.

A tunéziai dolgozóknak megvan a lehetőségük, hogy véget vessenek ennek a szennyezésnek és megvédjék a környezetet.

A klímakatasztrófa éles kérdéseket vet fel a brit dolgozók számára.

Az északi-tengeri olajipar hanyatlik, a munkahelyek gyorsan eltűnnek. A BP már több száz elbocsátást jelentett be, és további százak vannak veszélyben, ahogy értékesíti északi-tengeri olajüzletágát.

Ha meg akarjuk állítani az éghajlatváltozást, nem támogathatjuk ezt a haldokló iparágat, amely hatalmas mértékben járul hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz.

De a dolgozókat nem szabad magukra hagyni. Szükségük van egy igazságos átmenetre az olaj- és gáziparból, amely magában foglalja az átképzést és az új munkahelyeket. A dolgozóknak maguknak kell központi szerepet játszaniuk ennek a folyamatnak az alakításában.

Az 1970-es években a Lucas Aerospace – akkoriban Birmingham egyik legnagyobb munkaadója – több ezer elbocsátást jelentett be. 1976-ban az üzemi biztosok kidolgozták a Lucas Tervet.

A Lucas Terv radikális felhívás volt a munkásellenőrzésre.

Amellett érvelt, hogy a dolgozóknak meg kell engedni, hogy képességeiket napelemcellák, szélturbinák, hibrid autók és hőszivattyúk fejlesztésére használják, elbocsátások nélkül – ez egy igazságos átmenetre való felhívás volt.

A dolgozók képességeiket a társadalmi jó érdekében akarták használni, nem a profitért. A Lucas Terv inspirálhatja a mai dolgozókat.

Az északi-tengeri olaj- és gázipar sokkal kevésbé szakszervezetiesített, mint a Lucas Aerospace volt, és az iparág szakszervezeti vezetői félénkebbek, mint más iparágakban.

Inkább a meglévő kereteken keresztül dolgoznak, mintsem hogy közvetlenül szembeszálljanak a főnökökkel.

De az északi-tengeri dolgozók így is felléphetnek.

Az olajfúrótornyok szűk környezete azt jelenti, hogy minden munkás számít.

2022-ben vadsztrájkok kezdtek elterjedni, „bérforradalmat” követelve, ellenállva a főnököknek és dacolva a szakszervezeti vezetőkkel, akik arra utasították őket, hogy menjenek vissza dolgozni. Néhány fúrótorony dolgozói arról tárgyaltak, hogy fokozzák a nyomást a helikopterek leszállásának megakadályozásával.

A sztrájkok eredményeként a dolgozók „jelentősen javított” bérajanlatot kaptak. Ízelítőt kaptak saját erejükből is.

Az olaj- és gázipari dolgozóknak újra használniuk kell ezt az erőt, hogy követeljék: amint munkaadóik kivonulnak az Északi-tengerből, képességeiket olyan módon használják fel, amely segíti a bolygót, ahelyett, hogy elpusztítanák azt.

A dolgozók követelhetnek alkalmazkodást a klímaválsághoz és a hőhullámokhoz – légkondicionálást, ivószüneteket és maximális munkahőmérsékletet.

A reformista vezetőknek nincs stratégiájuk az éghajlatváltozás megállítására. Hosszú távú, fokozatos változásról beszélnek, de most sürgős cselekvésre van szükség. Andy Burnhamnek nemet kell mondania az új olaj- és gázfúrásokra, és zöld energiába kell fektetnie.

A szennyezés, a hőhullámok és a mesterséges intelligencia adatközpontjai elleni küzdelmekben megvan a potenciál egy, a szervezett munkásosztály által vezetett, az éghajlati összeomlás elleni mozgalom kirobbanására.

Világszerte a dolgozók szenvednek a legtöbbet az éghajlatváltozástól, és a dolgozókban van meg az erő, hogy vezessék az ellenállást.

forrás: Socialist Worker