Diktatúra, személyi kultusz és elképesztő szegénység. E szavak hallatán a nyugati civilizáció legtöbb lakójának elsőre ugyanaz az nemzet jut eszébe: Észak-Korea, vagyis a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Számtalan tudósítást, beszámolót láthattuk arról, hogy az immár nukleáris fegyverekkel rendelkező kommunista országban nyoma sincs semmilyen modernizációnak és legalapvetőbb szükségleteket sem tudják biztosítani a lakosságnak. Azonban az elmúlt időszakban egyre többször számol be a nyugati sajtó is arról, hogy Észak-Koreának nemcsak a katonai ereje, hanem gazdasága is óriási léptékben fejlődik. Mi ennek „csodának” az oka, és hogyan indult el felfelé az észak-koreai gazdaság a több évtizedes elszigeteltség után?
Az elmúlt időszakban egyre többször számol be a nyugati sajtó is arról, hogy Észak-Koreának nemcsak a katonai ereje, hanem gazdasága is óriási léptékben fejlődik. Mi ennek „csodának” az oka, és hogyan indult el felfelé az észak-koreai gazdaság a több évtizedes elszigeteltség után?
Mielőtt rátérnénk a jelenlegi gazdasági környezetre, először meg kell vizsgálni az előzményeket, amelyek Észak-Koreát mélyszegénységbe taszította. Bár manapság meglepőnek hangozhat, de az 1970-es években Észak-Korea délkelet-ázsiai mércével gazdag országnak számított. Kim Ir Szen – akinek a nevét helyesen Kim Ilszongnak kellene írni – vezetésével a pusztító koreai háború után villámgyorsan újjáépült az ország, és rendkívüli eredményeket értek el szinte minden gazdasági és pénzügyi szektorban. Így 1970 és 1985 között évente átlagosan 25 százalékkal növekedett az egy főre eső GDP. Ezzel messze megelőzték a Kínát és Dél-Koreát. Ennek oka elsősorban a városiasodás, a Szovjetunióval – ahova például nehézmozdonyokat exportáltak – és kisebb részben Kínával kötött előnyös szerződések, valamint a nyugati termékek másolása. Utóbbinak köszönhetően az 1980-as évek második felében Phenjan lett Ázsia divatfővárosa.
„Emellett modern metróhálózat is épült a fővárosban. Jelentősen csökkent a gyermekhalandóság, nőtt az átlagéletkor és az éhínség is szinte ismeretlen fogalom lett, sőt műtrágyát és mezőgazdasági gépeket exportáltak Dél-Amerikába és Afrikába. Európával is tartott fenn kereskedelmi kapcsolatot, többek között szerszámok exportálásában. Azonban a ’80-as évek végére minden megváltozott”
Észak-Korea vezető ideológiája az ún. Juce. A Koreai-félsziget 20. századi történelmét a katonai megszállások sora jellemezte. Jött a kegyetlen japán megszállás, amely ellen Kim Ir Szen gerillavezérként harcolt. Sokatmondó, hogy azután kezdett bele a fegyveres ellenállásba, hogy a megszállók letartóztatták és brutálisan megkínozták az apját. Az ország csak az amerikai-szovjet bevonulás után szabadult fel, ami egyben Korea kettészakadásához vezetett.
„Ekkor Kim elhatározta, hogy hazája soha többé nem függhet senkitől. Erről szól a Juce és a nukleáris program egészen a mai napig”
Politikai függetlenség, gazdasági szempontból csakis saját erőforrásokra támaszkodhatnak, a hadsereget is egyedül kell finanszírozni, ami így csakis kizárólag a hazának és annak megkérdőjelezhetetlen vezetőjének tartozik engedelmeséggel. Azonban egy kicsi, nyersanyagokban szegény ország esetében ez lehetetlen. Emellett ráadásul még a magas hegységek miatt mezőgazdasági területének mindössze 15 százaléka volt megművelhető. Ezért aztán hiába nőtt évről évre az életszínvonal és az ipari termelés, a modernizáció elmaradt, ahogy a verseny is.
„Bár önállóságot hirdettek, a valóságban teljes mértékben ki voltak szolgáltatva a Szovjetuniónak”
Ekkoriban az észak-koreai külkereskedelemi forgalom több mint 50 százalékát tette ki a szovjet reláció. Az energiaszükségletet szinte 100 százalékban az oroszok biztosították és az acélimport jelentős részét is, míg a második legnagyobb partner Kína volt. Azonban Kína Teng-Hsziao-ping kormányzása alatt a nyugati nyitás következtében már az 1970-es évek végén lényegében magára hagyta Észak-Koreát. 1989-ben aztán szétesett a keleti blokk, két évvel később pedig maga a Szovjetunió is. Az új Oroszország elfordult egykori szövetségesétől, ami hatalmas csapást jelentett Kim Ir Szennek és hazájának. A „Nagy Vezér” életének utolsó éveiben az ország gazdasága gyakorlatilag összeomlott. 1994-ben bekövetkezett halála után fia, Kim Dzsongil vette át a totálisan csődbe ment ország vezetését.
Fokozva a bajokat 1995-ben és 1996-ban óriási áradások voltak, amik tönkretették a kevés megművelhető föld nagy részét, de sok helyen még a stratégiai tartalékként felhalmozott gabona raktárakat is. Óriási éhínség kezdödött a következő három évben, amely során a becslések szerint félmillió ember halt éhen. Az egykori kommunista szövetségesek eltűntek, egyedül a Nyugattól tudtak volna segítséget kérni, azonban az a rendszer halálát is jelentette volna.
„Ezért Kim Dszongil úgy döntött, hogy egyedül néz szembe a válsággal, ahogy a Juce előírja. Mivel az éhínséget nem tudta megoldani, ezért az állami terrorhoz nyúlt”
A nyilvános kivégzések és deportálások drámaian nőni kezdtek. Egyszer egy sztrájkoló gyár munkásai ellen harckocsikat vetett be. Emellett a személyi kultusz is virágzott. A kieső bevételeket az illegális nemzetközi kereskedelemből – drogkereskedelem, fegyvercsempészet, hamis pénz nyomtatása, majd később kriptovaluta ellopása – próbálták pótolni. De ezeket a pénzeket nem a lakosság megsegítésére szánták. Kim Dzsongil bevezette a Songun-doktrínát, vagyis a „hadsereg az első!” elvét.
„A hadsereg fejlesztése mindent felülír. Mert a Juce-hez hasonlóan Songun-doktrína alapja is a legfontosabb a függetlenség megőrzése bármi áron”
A fegyverfejlesztéseknek köszönhetően 1998-ban végrehajtották az első ballisztikus rakétakilövéseket. 2002-ben George H. W. Bush amerikai elnök híres beszédjében a „Gonosz Tengelye” kifejezéssel illette Irakot, Iránt és Észak-Koreát. Figyelembe véve, hogy a következő évben mi történt Irakkal, ez nyílt fenyegetés volt az Egyesült Államok részéről. Kim Dzsongil jól tudta, hogy csak egyetlen esélyük van megvédeni magukat az amerikai szuperhatalommal szemben, ha nukleáris fegyverrel rendelkezik. Három évvel Szaddám Huszein bukása után, 2006 október 9-én Észak-Korea sikeres atomrobbanást hajtott végre.
Észak-Koreát a hadsereg erősödésnek köszönhetően immár nem fenyegette semmi, a Kim-rendszer fennmaradt és a nagy éhínségek is véget értek. Azonban a brutális katonai költségek miatt a gazdaság nem még mindig borzalmas állapotban volt, a jegyrendszer nem tűnt el.
„Az ország elszigetelődött – Kínával tartott fent minimális kapcsolatot, ami pont elég volt a status quo fennmaradásához – és a települések jelentős részében áramhiánnyal is küzdöttek. Ilyen körülmények között vette át az iránytást 2011 végén a <Kedves Vezér> legkisebb fia – 3 fiú, két lány -, Kim Dzsongun”
Mindössze 27 éves volt ekkor, amivel a világ legfiatalabb államfőjének számított. Vezetése alatt azonban Észak-Korea mára átalakult. Miközben megőrizte a totális irányítást és családja despotikus vezetését, már rögtön az elején több modern elemet behozott az országba. Fontos megjegyezni, hogy 9 évig tanult Svájcba, így jól ismerte a nyugati szokásokat, amit elkezdett hazájában is megvalósítani. Vidámparkokat, uszodákat, üdülőközpontokat és kosárcsarnokokat épített, amiket mindenki használhat. Alapított egy saját zenekart, ahol lányok játszottak laza, elegáns ruhákban, sokszor nyugati zenéket. Sokkal többször jelent meg a nyilvánosan, a nép körében. Sokszor elkíséri gyönyörű felesége Ri Szoldzsu, ami szintén egy újfajta hozzáállás, hiszen eddig a vezetők magánélete szigorúan tabu volt. A húga, Kim Jodzsong pedig az ország második embere. Ugyanakkor a kivégzések – például saját nagybátyja esetén – és a letartóztatások továbbra is rendszeresek, a nukleáris fegyverkezés és hadseregfejlesztés minden korábbinál magasabb szintet ért el.
Ezek miatt Washington vezette nyugati blokk szigorú szankciós csomagot hozott az észak-koreai rezsim ellen. Többek között betiltották a szén, a vas-, és az acél importják, valamint korlátozták olajimportot és kizárták a SWIFT bankrendszerből. Bár sokáig fájtak ezek a szankciók, az észak-koreai embereknek még nehezebb lett az életük, Kim Dzsongun csak még jobban felpörgette a fegyverkezést. Uralma alatt több mint 270 sikeres tesztet hajtottak végre, 2026 áprilisában a Bloomberg már arról írt, hogy
„Észak-Korea olyan szintre fejlesztette rakétáit, hogy nemcsak elérni képes, hanem túlterhelni és áthatolni még az amerikai légvédelmi rendszereken is. Azt is leírták, hogy évente akár 10-12 nukleáris robbanófejet képesek legyártani, amivel egy évtized alatt meghaladhatják India, Pakisztán és Izrael arzenálját. Ez már önmagában elképesztő teljesítmény az eddig lesajnált gazdaságtól, azonban a fejlődés már nemcsak a hadiiparra korlátozodik”
A dél-koreai jegybank, a Bank of Korea jelentéseiből azt derül ki, hogy 2023 és 2025 között a gazdasági növekedés három egymást követő évben is 3 százalék felett volt. A Covid-lezárások utáni újrakezdést követően a növekedés önmagában nem lenne meglepő, bár Észak-Korea esetén ez a tartósság különösen szokatlan. Egyrészt az elmaradott országban 1989 óta sosem volt még csak rövidtávnak sem tekinthető fejlődés, másrészt jelenleg Oroszország és Irán után Észak-Korea a világ harmadik legjobban szankcionált országa. Azonban ahogy az említett két ország, úgy a Kim-rezsim sem gyengült meg, hanem éppen ellenkezőleg még erősödött is. A legsokatmondóbb képet a fejlődésről a Wall Street Journal június 7-én megjelent cikke mutatja be. A lapnak nyilatkozó diplomaták szerint a főváros, Phenjan óriási változásokon megy keresztül. Éttermek nyíltak meg tömegesen, amelyek az egész világon népszerű ételeket szolgálnak fel, a vendégek pedig QR-kódos rendszeren keresztül fizethetnek. Ez a fizetési rendszer még az egyre nagyobb számban megnyíló üzletekben is működik. Emellett a lapnak nyilatkozó vendég az utcákat szelő kínai elektromos autókról és BMW-ékről számolt be, valamint telefonos aplikációkról, amivel például taxit lehet hívni. A beszámolók szerint Phenjanban több lakás épül, mint Chicagóban vagy Los Angelesben.
„Azonban nemcsak a főváros, hanem az egész ország megindult egy jobb irányba. A műholdas felvételek alapján a 2025-ben az az ország éjszakai fényessége ötszöröse az öt évvel korábbinak”
Az elmúlt három évben a Reuters is beszámolt a látványos előrelépésről. Július 31-én megjelent anyagukban a Bank of Korea jelentéseiből kiindulva 3,5 százalékos gazdasági növekedést állapítottak meg 2025-ben. A hároméves növekedéssel meghaladták a szankció előtti, 2017-es adatokat is. Minden szektorban pozitív volt a mérleg a bányászatot kivéve. A feldolgozóipar 6,6 százalékkal nőtt, a könnyűipar 3,8 százalékkal. Az építőipar 6,3 százalékkal nőtt, a mélyépítési munkák olyan hazai infrastrukturális projektekhez kapcsolódtak, mint az utak, vasutak és erőművek. A bányászat növekedése ugyanakkor meredeken, az egy évvel korábbi 8,8 százalékról 1,6 százalékra lelassult, amely visszaesést elsősorban a széntermelés csökkenésének tulajdonítottak. A szolgáltatások 1,8 százalékkal nőttek, ami 1994 óta a leggyorsabb ütem. Észak-Korea kereskedelmi volumene, a Dél-Koreával folytatott tranzakciókat nem számítva, 16 százalékkal, 3,13 milliárd dollárra nőtt.
A játékok, tollak, pehely és parókák exportja 30 százalékkal, 470 millió dollárra emelkedett, míg a ruházati cikkek, valamint az állati és növényi zsírok és olajok kivitele 13,9 százalékkal, 2,66 milliárd dollárra nőtt.
„Ezeket az eredményeket Észak-Korea elsősorban az Oroszországgal kötött gazdasági és kölcsönös védelmi megállapodásoknak köszönhette”
A kölcsönös védelmi szerződés értelmében megvédik egymást mindenféle külső támadás ellen. Emiatt történt meg az, hogy a 2024-es ukrán betörést követően 10-12 ezer katonát küldött Kim Dzsongun szövetégese megsegítésére. Bár súlyos veszteségeket szenvedtek, alkalmazkodtak a modern hadviseléshez és az orosz erőkkel karöltve 2025 tavaszán kiűzték az ukránokat. Ezen kívül Észak-Korea elképesztően sok hadianyagot szállít Oroszországnak, ami ismét bizonyítja, hogy lehet nagyon szerény körülmények között élnek, de a nehéziparuk félelmetesen működik.
„A dél-koreai hírszerzés szerint 2025 júliusáig 28 ezer konténernyi fegyvert és tüzérségi lövedéket szállítottak le”
2023 vége óta az oroszok rendszeresen használnak észak-koreai rövid és közepes hatótávolságú rakétákat. A segítségért cserébe Phenjan pénzt, nyersanyagot, technológiát és kölcsönös katonai védelmet kap Moszkvától. Ami Kínát illeti, Hszi Csin-ping (Xi Jínpíng) elnök alatt, ha sokáig nem is – Peking 2017-ben támogatta a szankciókat -, de a viszony sokat javult az elmúlt időszakban. Ennek legfőbb oka, hogy Kína saját nemzetbiztonsága szempontjából ugyan nagyon fontos a Kim-dinasztia stabilitása, azonban a nukleáris fegyverkezés aggasztja. Vlagyimir Putyinnak azonban semmi kifogása nincs ellene, ezért Kim egyre jobban csökkenteni tudja a kínai befolyást.
„Hszi viszont nem akarja átengedni Putyinnak koreai <kistestvért>”
Mert hiába van most a két szuperhatalom összeborulva, a nagyok mindig is riválisok voltak és azok is lesznek, legyen bármennyi közös érdek. Ugyanakkor Moszkva sem bánhat úgy Észak-Koreával ahogy akar, hiszen azzal újra Kína karjaiba lökheti. Ennek és nukleáris fegyvereinek és az orosz-kínai támogatásnak köszönhetően Észak-Korea úgy szabadult ki több évtizednyi elszigeteltség után a szorításból, hogy egyiknek sem kellett behódolnia.
„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság tehát ma se nem népi, se nem köztársaság. Továbbra sem egy jóléti ország, sőt abszolút szegénynek számít még szomszédaihoz képest is. A Kim-dinasztia nem ismer alkut, sem kegyelmet. Azonban a mai Észak-Korea már nem az a magára hagyott szegény ország, mint amit ma is gondol róla a nyugati mainstream”
Gazdasága fejlődik, a modern technológia már a mindennapok része – legalábbis a nagyvárosokban -, atomfegyverei miatt megkerülhetetlen. Kínának és Oroszországnak köszönhetően kilépett a nagyvilágba és a két óriás között is nagy mozgástere van. A kínaiak 2025. szeptember 3-án hatalmas katonai parádéval és diplomáciai nagyüzemmel emlékeztek meg a második világháborúban aratott győzelemre. Putyin mellett olyan befolyásos nagyhatalmak vezetőit hívták meg, mint Pakisztán és Irán. Ezen kívül ott volt még a közel 300 milliós Indonézia vagy világkereskedelemben oly fontos Malajzia vezetői, emellett 22 államfő és még további országok képviselői, Magyarországot például Szijjártó Péter külügyminiszter képviselte az eseményen). Azonban nem ők álltak a Tienanmen téren a kínai és az orosz elnök mellett a páholyban, hanem Kim Dzsongun. Úgy gondoljuk, hogy ennél beszédesebb jelenet nem kell.
