Az alábbiakban közzétesszük a Robert Krotzerrel készített interjú második részét, aki 2017 óta a KPÖ grazi városi tanácsosa, és az egészségügy, az ápolás, az integráció és a foglalkoztatás területéért felelős. Mielőtt belépett a grazi városi kormányzatba, tanárként dolgozott egy általános iskolában, a KPÖ önkormányzati képviselője volt, valamint az Osztrák Kommunista Ifjúság (KJÖ) szövetségi elnöke.

Első rész: A szocializmus kiépítése önkormányzati szinten?

A szocialista és kommunista pártok kormányzati részvételének kérdése – legyen az önkormányzati, tartományi vagy szövetségi szinten – azonban még a saját táboron belül sem teljesen vita nélküli. Erre példa az a kihívás is, amellyel a Die Linke párt nagy valószínűséggel szembesülni fog idén szeptemberben, a berlini képviselőházi választások után. Ha úgy döntenek, hogy baloldali pártként kormányoznak, tapasztalataitok alapján mire kell figyelni, hogy ne essenek csapdába?

Nehéz grazi és osztrák szemszögből tanácsot adni. Grazban, mint a legtöbb más osztrák városban, arányos képviseleti rendszerű kormány van. Ez azt jelenti, hogy a KPÖ 1998 óta egyszerre kormánypárt és ellenzéki párt is volt. Körülbelül 10 százalékos szavazati arány esetén egy párt automatikusan helyet kap a városi kormányban. Így egyrészt kormánytagok voltunk, másrészt a vezető ellenzéki párt is. Ez azt jelenti, hogy sok tapasztalatot szerezhetsz és eredményeket érhetsz el anélkül, hogy szembesülnöd kellene a kormánykoalíciók nagy dilemmájával, nevezetesen azzal, hogy bizonyos értelemben belekeveredsz a dolgokba. Ez azt jelenti, hogy a fekete-kék városi kormányzás alatt, a mi kormányzati időszakunk előtt bekövetkezett összes romlás ellen nemcsak szavaztunk, hanem számos mobilizációt is szerveztünk, és felvilágosítottuk a lakosságot. 2021-ben aztán hirtelen olyan helyzetbe kerültünk, hogy mi állítottuk a polgármestert, és egy haladó koalíciót alakítottunk. A nagy különbség az volt, hogy mi, a Kommunista Párt 28 százalékot szereztünk, a Zöldek 17 százalékkal a koalíció második legerősebb pártja voltak, a szociáldemokraták pedig 9 százalékot kaptak. Ez az erőviszony döntő fontosságú volt a társadalmi haladás politikája szempontjából. Ezzel szemben elmondhatom, hogy korábban többször is elutasítottuk a kormányzati részvétel lehetőségét kisebb partnerként.

Már 2003-ban is többséget alkotott volna a KPÖ az akkor még erős SPÖ-vel és a Zöldekkel, miközben az ÖVP volt a legerősebb párt. Az elvtársak azonban a kormányzati részvétel ellen döntöttek, mert a szociáldemokraták például nem akarták kategorikusan kizárni a privatizációkat. 2015-től 2016-ig kétéves költségvetési partnerségünk volt az ÖVP-vel és az SPÖ-vel, amelynek keretében mi, a KPÖ, egy világos tervvel léptünk a tárgyalásokra. A lakosság érdekében tíz pontot határoztunk meg vörös vonalként, és ezeket feltételként szabtuk. Ezeket a feltételeket nyilvánosan kifüggesztettük, és kijelentettük: vagy teljesítik őket, vagy nincs költségvetés velünk. Ez a két év alatt jól működött. Például a tömegközlekedési bérlet árát felére csökkentették, új önkormányzati lakásokat építettek és zöldterületeket hoztak létre. 2017-ben aztán nagy lakossági mozgalom indult a grazi déli városperemén, a Mur folyón tervezett vízerőmű építése ellen. Ez egy olyan projekt volt, amelynek érdekében végül több ezer fát kivágtak a város területén. A KPÖ-ként mi a kezdetektől fogva támogattuk a tiltakozó mozgalmat.

Az ÖVP akkoriban a beleegyezésünket akarta kikényszeríteni, és cserébe más területeken nagylelkű engedményeket kínált volna nekünk. Számunkra azonban ez nem jöhetett szóba, és a költségvetési partnerség meghiúsult. A polgári pártokkal való együttműködés során mindig lesznek olyan kritikus pontok, ahol képesnek kell lenned egyértelműen meghatározni, mi alkotja a kommunista párt profilját, miért választott minket a lakosság, és mely álláspontokat nem adhatjuk fel soha. Ezért vannak számunkra ezek a vörös vonalak, és a jövőben is megmaradnak: álláspontjaink és hozzáállásunk fontosabbak számunkra, mint a tisztségek és a hivatalok. Hiszen, ha bizonyos dolgokat az emberek kárára támogatnánk, akkor többé nem tudnánk a szemükbe nézni azoknak, akik megbíztak bennünk.

Korábban azt mondtad, hogy a szocializmus biztosan nem valósítható meg kizárólag önkormányzati szinten. Milyen szerepet játszik az önkormányzati politika pártotok hosszú távú stratégiájában, és hogyan álltok általában a kormányzati részvétel kérdéséhez? Hiszen a parlamenten kívüli baloldal egyes részeiből heves elutasítás és éles kritika is érkezik a polgári állami apparátuson belüli bármilyen formájú baloldali politika iránt.

Úgy gondolom, itt különbséget kell tenni a szövetségi szintű kormányzati részvétel – ahol egy polgári koalíció részeként az ember a polgári hatalmi és állami apparátus részévé is válna – és a helyi önkormányzati szint között. Helyi önkormányzati szinten a hatalmi jelleg sokkal közvetettebb, viszont vannak ellenállási lehetőségek, valamint bizonyos alakítási terek a szolidáris politika és a közjó orientációja jegyében. Erre vonatkozóan egyébként is rendelkezésre áll egy igen széles körű tapasztalati tárház azokból az európai településekből és városokból, amelyeket kommunista pártok irányítottak és irányítanak – például Portugáliában, Görögországban vagy Franciaországban.

Mi azt mondjuk, hogy a lakosság oldalán akarunk egy várost alakítani, erősíteni a közjóra való törekvést és a szolidaritást. Ennek során van különbség aközött, hogy egy önkormányzati egészségügyi hivatalért leszel-e felelős, vagy egy szövetségi szintű minisztériumot vezetsz. Önkormányzati szinten sokkal közvetlenebb kapcsolatban állsz a lakossággal. A KPÖ-ként azt fogalmaztuk meg magunk számára, hogy ezzel a projekttel az alulról jövő önbizalmat és az osztálytudatot akarjuk erősíteni. Ezért a helyi elitek kritikájának is ki vagyunk téve. Már 2021-ben sem tudták feldolgozni, és most számukra továbbra is folytatódik az állítólagos „rémálom”. Vagyis azt, hogy már nincs hozzáférésük a városi forrásokhoz és lehetőségekhez, hogy már nincs egy-két polgári párt, amely a Kereskedelmi Kamarával, az Ipari Szövetséggel, az ingatlanvállalatokkal és néhány gazdag nagyburzsoá családdal karöltve mindent maguk között eldönthet. Ez határozottan különbséget jelent, és önkormányzati szinten sok minden lehetséges.

Milyen szerepet játszik tehát a helyi munka egy tágabb kommunista stratégiában? Itt térnék vissza a korábban említett, a tehetetlenség és a beletörődés elleni küzdelemre. Arról van szó, hogy láthatóvá tegyük: lehet másképp is. Ez a helyi közösségben kézzelfoghatóvá válhat, és példánk már most is messze Graz határain túlra sugárzik. Ausztriában sok haladó gondolkodású ember, de sok olyan is, akit frusztrál és kiábrándított az uralkodó politikai kaszt, pozitívan fogadja a projektünket. Sok ember számára ez egy reménysugár. Az antikommunizmus Ausztriában is jelen van, és Grazban sem győzték le teljesen. De éppen itt fontos, hogy az emberek megismerhessenek egy kommunista polgármestert, aki teljesen más, mint az összes többi politikus. Az emberek problémáit a saját ügyünknek tekintjük, és ez az egész technokratikus politikai és médiabuborékban egyébként már egyáltalán nem létezik. Egy ápolónő éppúgy nem játszik ott szerepet, mint egy futószalagmunkás vagy egy takarító. Az emberek ezért már egyáltalán nem érzik magukat ott képviselve. Valójában nem is képviselik őket. Munkánk révén azonban az emberek Grazon kívül is észreveszik, hogy létezik egy politikai erő, amely a dolgozó nép érdekeit képviseli. És ez azt is megmutatja, hogy a sok úgynevezett „kisember” egyesülve erősebb lehet, mint a nagy pénz képviselői.

Ez új gondolati teret nyit meg arra, hogy megvitassuk, mit is képvisel a Kommunista Párt, és mi is valójában ez a „kommunizmus”. Úgy értelmezzük a pártépítést, hogy az csak alulról felfelé valósulhat meg, és az elmúlt években ez nem is működik rosszul. Graz mellett évtizedek óta számos felső-styriai ipari városban is megvetettük a lábunkat, és a 90-es és 2000-es évek nehéz időszakában is meg tudtuk tartani pozíciónkat. Ugyanakkor sikerült elérnünk, hogy a KPÖ Salzburgban a második legerősebb erővé váljon, és Innsbruckban és St. Pölten-ben is bejusson a városi tanácsba. Mára már az osztrák tartományi fővárosok több mint felében képviseltetjük magunkat, és a legutóbbi bécsi választásokon a KPÖ erős négy százalékot ért el, így most már minden kerületi parlamentben képviselteti magát. Miért olyan fontos a párt alulról felfelé történő felépítése és a helyi szintű meggyökeresedés? Mert pártként ebből rengeteget tanulhatunk. Természetesen ott van a könyvekből származó tudás, a klasszikusoktól, Marx-tól, Engels-től és Lenin-től, valamint az ezekre épülő írásokból. A 90-es és 2000-es évek társadalmi elszigeteltségének korszaka, az a niche-lét, amelyet kénytelenek voltunk élni, a baloldal számos részét meghatározta elméletében és gyakorlatában. A munkásmozgalom más korszakaiban ez másképp volt. Akkor a mindennapi kapcsolat az emberekkel jelentette a pártok oxigénjét, függetlenül attól, hogy a Weimari Köztársaságbeli KPD-t, a második világháború utáni francia kommunista pártot nézzük-e, vagy azokat a helyeket, ahol még mindig vannak kommunista tömegpártok, mint például a PCP Portugáliában, az AKEL Cipruson vagy a KKE Görögországban. A német nyelvterületen alig találunk olyan kommunista pártot, amelynek a lakosság körében olyan széles körű gyökerei lennének, mint Grazban. Ezért fontos volt és marad számunkra, hogy olyan eszközöket és módszereket találjunk, amelyekkel szerepet játszhatunk az emberek mindennapi életében, hogy az emberek a legjobb esetben érdekeik képviselőiként tekinthessenek ránk, és maguk is aktívvá váljanak. Ilyenkor már nem egy szűk réteg számára való létezésről van szó, nem arról, hogy egy szcénás helyet építsünk fel, vagy egy alternatív városrészt szervezzünk meg.

Gondolok például a lakókörnyezetemre: ez egy klasszikus munkásnegyed egy kisebb osztrák nagyvárosban. Itt nem látni vörös zászlókat, és alig vannak baloldali graffitik, de a Kommunista Párt itt a szavazatok 54 százalékát szerezte meg. Ez első ránézésre nem látszik, de azt jelenti, hogy itt és sok más városrészben is el tudtuk érni sok ember fejét és szívét. A párt további növekedése szempontjából ez a mi oxigénünk. Ha ezt a helyi szintről egész Ausztriára ki akarjuk terjeszteni, akkor természetesen még sok fejlődési lehetőségünk van. Ehhez például tovább kell fejlesztenünk a vállalati és szakszervezeti munkát. Bár egyes területeken már elértünk első sikereket és meg tudtuk vetni a lábunkat, más területeken ez még nem így van. Néha a KPÖ Graz-t a baloldali külső szemlélők egyfajta kész, befejezett terméknek tekintik. Mi magunk azonban egyáltalán nem így látjuk. Folyamatosan növekszünk, és nap mint nap oda kell figyelnünk, hogy ne essünk vissza. Még ha önkormányzati szinten jól is állunk, például a vállalati és szakszervezeti munkában még rengeteg tennivalónk, tanulnivalónk és fejlesztendő területünk van.

Hogyan próbáltatok eddig megvetni a lábatokat a vállalati munkában, valamint az önkormányzati politika keretein túl is?

Létrehoztuk a GLB-KPÖ szakszervezeti baloldali blokkot, amely a vállalatokban és a Munkavállalói Kamarában képvisel minket, valamint egy KPÖ-munkacsoportot is az egészségügy és az ápolás területén, ahol egy speciális szakmai csoportosulást szervezünk. Számunkra nagyon fontos volt az év elején Grazban és Stájerországban zajló nagy ápolói tiltakozó mozgalom, amely a bentlakásos ápolási otthonokban bejelentett ápolási aránycsökkentés ellen irányult. Általánosságban igyekszünk az embereket konkrét életkörülményeiknek megfelelően megszólítani, így például a diákokat, az egyetemistákat és a fiatal munkavállalókat is. Ezt az ifjúsági szervezet tagjaival együttműködve tesszük. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a KPÖ nem egyedül dolgozik, hanem baráti szervezeteinken keresztül is igyekszünk elérni a társadalom különböző rétegeit. Ebben természetesen az ifjúsági szervezetek játszanak nagy és döntő szerepet. Különösen az Osztrák Kommunista Ifjúság (KJÖ), de a Kommunista Diákszövetség (KSV) és a Junge Linke is fontos támogató szerepet játszott a választási kampányban. A 35 százalékos eredmény nem lett volna lehetséges, ha nem számíthattunk volna minden generáció támogatására.

Észrevesszük, hogy éppen a fiatalok körében van egy friss szél és nyitottság az antikapitalista és marxista eszmék iránt. Úgy gondolom, Németországban is határozottan létezik egy ilyen lendület. A fiatalok nem elhanyagolható része tudja, hogy a kapitalizmus nem kínál számukra élhető jövőt. Valami újat keresnek, és kommunista pártként, valamint kommunista ifjúsági szervezetekként felelősséggel tartozunk ennek a generációnak. Hiszen a jobb világ iránti vágyat a neofasiszta vagy akár a vallási fundamentalista erők is magukhoz ragadhatják, amelyek értelmet és üdvösséget ígérve próbálják magukhoz csábítani a fiatalokat. Éppen ezért játszik az ifjúsági munka olyan jelentős és döntő szerepet.

A kifejtéseidből egyértelműen kitűnik, hogy a mai siker előfeltétele a KPÖ új orientációjának és megújulásának folyamata volt, a szocialista és kommunista mozgalom 90-es évekbeli történelmi veresége után. Úgy gondolom, nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a 21. századi szocialista politika új irányvonaláról szóló vita továbbra is folytatódik. Mesélnél egy kicsit arról, hogyan zajlott le ez az új irányultságra való átállás a KPÖ-ben?

A 90-es években különböző áramlatok voltak jelen a KPÖ-ben. Néhányan nyíltan a párt feloszlatását, illetve átnevezését és szociáldemokratizálását akarták. Szerencsére ez a szárny nem tudta érvényesíteni az akaratát. De továbbra is fennálltak a viták e tendencia és azok között, akik azt mondták: meg akarunk újulni, de kommunista párt akarunk maradni, vagyis a marxizmus számunkra továbbra is iránytű és eszköz marad. E vonal magját a grazi KPÖ és a stájerországi KPÖ alkotta.

Elutasítottuk a transzformatív baloldal, a tisztán koalíciós baloldal irányába vezető vonalat. Ez a vonal a 90-es és 2000-es években rendkívül népszerű volt. Akkoriban ugyanis a pártok és a pártszerű szervezetek végének kikiáltására került sor. Ezek az elképzelések a KPÖ egyes részein is népszerűek voltak.

Amikor a 2000-es évek elején magam is csatlakoztam a Kommunista Ifjúsághoz, néha az volt az érzésem, hogy a párt egyes részei szinte bocsánatot akartak kérni azért, hogy KPÖ-nek hívják őket, hogy egyáltalán pártként léteznek, és így tovább. Az akkori vezetés a marxista orientáció helyett a politikai széles körű együttműködés felé akart fordulni, és – ahogy akkoriban mondták – civil társadalmi szövetségeket akart létrehozni. Ennek eredményeként a szövetségesek rendkívül ritkák voltak, és többnyire gyorsan el is tűntek. Hiszen ők viszont nem akartak együttműködni egy olyan KPÖ-vel, amelynek nincs saját iránytűje.

A stájer KPÖ egy másik utat választott a „Hasznos párt a mindennapi élethez és a munkásmozgalom nagy céljaihoz” irányelv mentén, és új gyakorlatot alakított ki. Ez az évek, sőt mára már évtizedek során nem bizonyult teljesen tévesnek. Eközben megőriztük marxista iránytűnket, és sem a baloldali önkényességbe, sem a karrierorientáltságba nem csúsztunk bele. Nekünk elsősorban a lakossággal való szövetségképességünk a fontos. Legfontosabb koalíciónk mindig a lakossággal való. Ezt sajnos sok baloldali párt elfelejtette valamikor, amelyek már csak a parlamenti működésben és valamilyen testületekben tevékenykednek. Mindazonáltal országos szinten nagyon sokáig tartott ennek a tájolásnak a megvalósítása. Az ember azt hihetné, hogy amikor a KPÖ 2003-ban először elérte a 20 százalékot, és még a CIA is érdeklődött a bécsi amerikai nagykövetségen, hogy mi is folyik ott Grazban, akkor a szövetségi párt is azt mondta volna: „Nos, annyira nem lehet rossz ez az út.”

Valójában azonban majdnem 20 évbe telt, és csak a KPÖ előző előtti szövetségi pártkongresszusán került sor általános irányváltásra. Olyan koncepciók, mint a társadalmi kérdésekre való egyértelmű összpontosítás, a lakhatás kérdésének előtérbe helyezése vagy a fizetési felső határ bevezetése, a politikai kaszt magas fizetéseinek bírálatával együtt, amely messze elszakadva él a lakosságtól. Emellett meg vagyok győződve arról, hogy egy kommunista pártnak olyan nyelvet kell találnia, amelyet a lakosság megért. Nem szabad tudományos nyelven beszélnie az emberekhez, hanem elsősorban sokat kell hallgatnia, megkérdeznie, hogy vannak az emberek, és megértenie, hol szorít a cipő. Ebből következően konkrét gyakorlatra van szükség, amelyhez azok az emberek csatlakozhatnak, akik politikailag elkötelezni akarnak magukat. Kreativitásra és markáns ötletekre van szükség, és néha teljesen új formákra is, amelyekkel el lehet érni az embereket. És ami nagyon fontos: nem szabad, hogy ez a tevékenység örömtelen legyen. A kommunista pártban való szerveződés örömet okozhat és okoznia is kell. Nagyon fontos, hogy milyen kisugárzásod van, és hogyan közeledsz az emberekhez. A saját szervezeten belüli szolidáris kultúra elengedhetetlen. Ha másfajta társadalmat akarunk, akkor fontos, hogy a saját szervezetünkben odafigyeljünk egymásra, és a kritika szükségessége és a folyamatos fejlődésre való törekvés mellett is jól bánjunk egymással. Egy másik fontos szempont a szervezet hatékonysága is. Vagyis, ha az időm 80 százalékát belső kritikákra és vitákra fordítom, akkor már csak 20 százalék marad a lakossággal való párbeszédre. A kommunisták gyakran alábecsülik, hogy nekünk is először tanulnunk kell. És nem csak elméleti szövegekből, hanem éppen az emberekkel folytatott beszélgetésekből is: lakhatási helyzetükről, munkakörülményeikről, világnézetükről, arról, hogy miért jutnak el ezekhez vagy azokhoz a következtetésekhez. A több mint 43 000 ember közül, akik most Grazban ránk szavaztak, csak kisebbség rendelkezik kifejezetten marxista világnézettel, de ennek ellenére sokan osztják álláspontjaink nagy részét, és tudnak mit kezdeni az elképzeléseinkkel. Számunkra ezért fontos, hogy elméleti tudásunkat összekapcsoljuk az emberek életkörülményeiről szerzett ismereteinkkel, hogy valóban megértsük, mi a helyzet az emberek mindennapi tudatosságával, és hogy ezt hogyan tudjuk pozitív irányba befolyásolni.

Egy utolsó kérdés a KPÖ szervezetéről. A honlapotokon egy képzési szövegben az áll, hogy a KPÖ hosszú távú káderpolitikát is kidolgoz. Nos, a „káder” fogalma is egy erősen vitatott és ellentmondásos kifejezés. Mit értetek alatta a KPÖ-ben?

Erről máris nagyon eltérő értelmezések és magyarázatok léteznek. Véleményem szerint ügyelni kell arra, hogy ne fetisizáljuk a „káder” fogalmát. Végül is, milyen legyen egy kommunista párt kádere? Valaki, aki hajlandó különösen nagy felelősséget vállalni. És ez természetesen ideális esetben olyan képességeket és készségeket is feltételez, amelyeket az elvtársak maguk sajátítottak el és közösen tanultak meg. Ellenkező esetben a nagy felelősség miatt az egész dolog tönkremegy. Tehát, hogy úgy mondjam, a KPÖ Graz és Stájerország szervezetei tényleg nem foglalkozunk túl sokat a „káder” fogalmával. Vannak tisztségek a pártunkban, és fontos, hogy azokat betöltsék. És természetesen egy pártnak mindig ügyelnie kell arra, hogy minél több tagja és szimpatizánsa fejlesszen ki minél több képességet és készséget, és mindenekelőtt önbizalmat a cselekvésben és az emberekkel való kapcsolattartásban.

Így ideális esetben a párt minél több karját, szívét és agyát nyerjük meg. Eközben arra is ügyelni kell, hogy ne legyen téves hierarchia-felfogásunk. Számunkra, a grazi KPÖ-nek nagyon fontos, hogy mindenki mindenben részt vegyen. Vagyis, hogy Elke polgármesterként vagy én, mint városi tanácsos, együtt mossuk el a kávéscsészéket, hogy ünnepségeinken és rendezvényeinken sört töltsünk, vagy másnap összecsukjuk az asztalokat és segítsünk a takarításban. Ha a vezetőkkel beszélünk, akkor különösen fontos megjegyezni, hogy egy vezetőnek sem szabad semmilyen munkát túl alacsonynak tartania, és főleg nem szabad azt feltételeznie, hogy jobb lenne, mint bárki más. Mert attól a pillanattól kezdve a dolgok csak rossz irányba mehetnek.

Forrás: https://lowerclassmag.com/2026/07/26/die-neuorientierung-der-kpoe/ 2026. július 26.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó