Egy ideje már érezhetően megtört a lengyel társadalom és a politikai elit egy részének Ukrajna melletti kiállása. Pedig kevesebb, mint egy éve Varsó még harciasan megvédte azt az ukrán férfit, akit a német ügyészség az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázzsal gyanúsított meg. Egy lengyel bíróság vissza is utasította a 46 éves Volodimir Zsuravlov kiadatását Németországnak. Mint a döntést indokolták, az ukránok „igazságos, védekező háborút” vívnak, aminek során az ellenség infrastruktúráját támadták, ez pedig „semmilyen körülmények között nem képezheti bűncselekmény tárgyát”. A „tisztesség és az igazságosság” jegyében a miniszterelnök is kiállt a döntés mellett, és a lengyelek többsége sem bűnözőként, hanem hősként tekintett a robbantókra.
„Ez az aktus talán az utolsó látványos megnyilvánulása volt annak a lelkesedésnek, amely 2022 után az ukránok Oroszországgal szembeni ellenállását kísérte”
Ennek döntő részét, 14,9 milliárd zloty (4,1 milliárd dollár) értékben 2022-2023-ban a korábbi, Jog és Igazságosság (PIS) párt kormánya adta át az ukrán fegyveres erőknek. A jelenlegi lengyel kormány 1,5 milliárd zloty (0,4 milliárd dollárt) katonai támogatást nyújtott Ukrajnának. A lengyelek minden lehetséges módon segítették az országba érkező mintegy egymillió menekültet is. Ez a lelkesedés azonban szép lassan elpárolgott, a lengyel társadalom véleménye az ukrán menekültekkel kapcsolatosan 2023 közepe óta annak ellenére fokozatosan romlik, hogy a legtöbb munkaképes menekült – az OECD adatai alapján az országba érkezettek 78 százaléka dolgozik – beilleszkedett a helyi munkaerőpiacra, és főképp a szolgáltató szektorban vagy az iparban helyezkedtek el. A független lengyel kutatóintézet, a CBOS 2025 decemberi felmérése szerint azonban már csak a lengyelek 48 százaléka támogatja az ukrán menekültek befogadását, ami a háború kezdete óta a legalacsonyabb arány. A megkérdezettek fele úgy vélte, hogy a számukra nyújtott segítség mértéke túlzott.
„A hangulat változására reagált a kormány is, és fokozatosan szünteti meg a 2022-ben bevezetett különleges menekültügyi támogatásokat”
Az ukránok különleges jogi státusza és korlátlan állami támogatása véget ért. A szociális juttatások szigorodtak, és a központilag finanszírozott lakhatási programok is drasztikus átalakításon mentek keresztül. Július 1-jétől sok ukrán menekült számára Lengyelországban megszűnt az államilag finanszírozott ingyenes szállás is. A március 5-én hatályba lépett jogszabály értelmében tehát a Lengyelországban tartózkodó ukránokat ugyanúgy kezelik, mint a többi külföldit. A meglévő tartózkodási engedélyek érvényesek maradnak, és meghosszabbíthatóak egyelőre 2027. március 4-ig. A korábban könnyített szabályozás – például az egészségügyi ellátásra, iskola felkészítésre, szociális támogatásokra vonatkozóak – fokozatosan megszűnnek, vagy pedig ugyanolyan feltételekhez kötődnek majd, mint a lengyel állampolgároknál. A márciusban bevezetett új lengyel szállítási szabályok megnehezítik a humanitárius segélyek eljuttatását is Ukrajnába.
„A két ország közötti kapcsolatokra rányomták a bélyegüket a történelmi viták”
Így az, hogy az ukrán fél sokáig látványosan húzódozott a volhíniai mészárlás áldozatainak exhumálásától. De a történelmi viták mellett az agrárium is kritikus pontja a kapcsolatoknak, ezért az ukrán uniós tárgyalások felgyorsulása érezhető közelségbe hozta a közös agrárpolitika és a büdzsé elosztása körüli érdekellentéteket. Mivel Ukrajna rendelkezik Európa legnagyobb mezőgazdasági területével, csatlakozása hatalmas piaci hatásokkal járna. Lengyelországban sokan gondolják úgy, hogy Ukrajnának nincs helye Európában, mert az ukrán mezőgazdaság integrációja tönkretenné a lengyel gazdákat.
„A nemzeti konzervatív Karol Nawrocki győzelme a 2025-ös elnökválasztáson felerősítette az ukránellenes üzeneteket”
Nem meglepő így, hogy a Varsó és Kijev között legutóbb kirobbant történelmi vita rekord magasságba emelte az államfő népszerűségi mutatóját. Az Onet portál számára az IBRiS szociológiai intézet által végzett közvélemény-kutatás szerint a lengyelek 54,8 százaléka bízik Nawrockiban, ami az egy hónappal korábbi felméréshez képest 8,4 pontos növekedést jelent. A második legnagyobb növekedést a radikális jobboldali politikus, az Ukrajnát következetesen keményen bíráló, a Kijevnek nyújtott katonai segélyekkel szemben kritikus Grzegorz Braun érte el, akinek az elismertségi mutatója 7,3 ponttal 23,7 százalékra emelkedett. Egyértelmű tehát, hogy az Ukrajna és Lengyelország között a náci kollaboráns, a második világháború idején lengyelek tízezreit legyilkol UPA körül kibontakozott vitából belpolitikai értelemben Nawrocki és a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság, valamint a két jobboldali radikális párt, a Konfederacja és a Lengyel Korona Konföderációja profitál.
„A fentiekből is kitűnik tehát, hogy a két ország között kirobbant történelmi vita, ennek nyomán a diplomáciai kapcsolatok válságának elmélyülése nem előzmények nélküli”
A feszültséget az váltotta ki, hogy Ukrajnában május végén a második világháborúban tevékenykedő Ukrán Felkelő Hadseregről, az „UPA hőseiről” nevezték el a különleges műveleti erők egyik egységét. De ha ez még nem lett volna elég a lengyel történelmi érzékenység durva megsértéséhez, ezt követően az ukrán parlament elfogadta a Zelenszkij elnök által benyújtott, a nemzeti panteon létrehozásáról szóló törvényjavaslatot. Az Ukrajna hőseinek emléket állító panteonban megemlékeznek ugyanis az UPA egy ideje már hivatalosan a nemzeti identitás részévé tett vezetőiről is. Míg az ukránok a nácikkal kollaboráló, zsidókat, lengyeleket irtó szélsőségesen nacionalista UPA-ra elsősorban a szovjet elnyomással szembeni ellenállás jelképeként tekintenek, Lengyelországban a szervezetet az 1943 és 1945 közötti, több mint 100 ezer lengyel áldozattal járó volhíniai mészárlásban játszott szerepe miatt népirtókként ítélik el.
„A lengyel államfő ezek után megfosztotta a Fehér Sas Rendtől az lengyel történelmi érzékenységet durván semmibe vevő Volodimir Zelenszkijt – ezt követően politikusok sora adta vissza mindkét oldalon a másik országtól kapott kitüntetéseit -, Władysław Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter pedig figyelmeztetett, hogy Ukrajna komoly akadályokba ütközhet az európai integrációja során, ha továbbra is állami szinten dicsőíti az UPA-hoz és az Ukrán Nacionalisták Szervezetéhez, az OUN-hoz hasonló csoportokat”
„Sztepan Banderával a történelmi örökségében Ukrajna nem fog csatlakozni az Európai Unióhoz” – jelentette ki a miniszter. Ebben a szellemben az Európai Néppárt képviselői, köztük a lengyel kormányzó koalícióhoz tartozó Polgári Koalíció és a Lengyel Parasztpárt politikusai egy indítványt dolgoztak ki, amely egyértelműen összekapcsolná a volhíniai tragédia történelmi kérdésének tisztázását az ukrán csatlakozás haladásának az értékelésével. Az indítvány elfogadása komoly diplomáciai precedenst teremthet, mivel az Európai Unió eddig kizárólag lengyel-ukrán kétoldalú konfliktusként tekintett a vitára. Érdekes ennek kapcsán az ukrán álláspont. Kijev szerint Ukrajna a háború ellenére is teljesítette az Európai Unióhoz fűződő csatlakozási tárgyalások valamennyi feltételét, így Volodimir Zelenszkij abban bízik, hogy a viták dacára Magyarország és Lengyelország sem fogja blokkolni az integrációs folyamatot.
A válság azóta csak egyre mélyül. Lengyelország azért függesztette fel az újabb MiG vadászgépek átadását Ukrajnának, mert Kijev nem bocsátotta rendelkezésre a cserébe ígért drón technológiát. Mint a védelmi miniszter a döntést indokolta, Varsó egy méltányos, partnerségen alapuló megállapodást javasolt, amelynek értelmében a MiG vadászgépeket drónokért cserébe adták volna át. Az ukránok kezdetben elfogadták az egyezséget, de végül nem tartották be. Megszólalt a kétoldalú kapcsolatokat sokáig menteni igyekvő Donald Tusk is. A kormányfő arra figyelmeztette a NATO-csúcstalálkozóra készülő lengyel küldöttséget, hogy „legyen óvatos” Ukrajna pénzügyi támogatását illető esetleges újabb nyilatkozatokban. „Nem mehet így tovább, hogy Varsó egyedül is folyamatosan jóakaratot tanúsítson” – jelentette ki, rámutatva, hogy Lengyelországra különös tekintettel kell lenni, mert viseli a határa védelmének fő terhét, védve egyúttal az európai határokat is a keleti fenyegetésekkel szemben.
„Egyre nyilvánvalóbb közben, hogy a történelmi vita csak a felszín, ami mögött komoly geopolitikai érdekellentétek húzódnak meg”
Varsó sokáig úgy gondolta, hogy az EU és a NATO keleti perifériájának középhatalmaként egyengeti Ukrajna euroatlanti integrációját, és ezzel nemcsak saját biztonsági érdekeit erősíti, de növeli a regionális befolyását is. Kijev azonban Varsót megkerülve közvetlenül alakítja a kapcsolatait az európai nagyokkal és az Egyesült Államokkal is. Ukrajna a háború hullámán ügyesen manőverezve igyekszik megkerülhetetlenné tenni magát az európai biztonságpolitikában, és a közös hadsereg magját alkotná. Miközben Európa proxyként használja, Kijev szép lassan a túszává teszi magát Európát. Ebben segíti, hogy akarva-akaratlanul Brüsszel is sokat tesz azért, hogy „ukránosodjon”, az ukrán kérdés rabjává váljon. Egyúttal az Egyesült Államokkal az elmúlt években kialakított kapcsolatai azt feltételezik, hogy nem Lengyelország lesz – vagy legalábbis nem egyedül lesz – Amerika meghosszabbított keze Európában.
Mint arra már egyre több elemző – köztük a Kelet-Európában otthonosan mozgó Jarábik Balázs – is rámutat, a Varsóval szemben megengedett hangnem, vagy éppen Belaruszt érintő fenyegetések egyértelműen jelzik, hogy
„Ukrajna már nem pusztán a geopolitika tárgya, hanem annak egyik alakítója is kíván lenni Kelet-Európában”
Kijev egyre inkább ráérez a saját fontosságára, így ezeket az ambícióit bátran és nyíltan kinyilvánítja, a Nyugat által felturbózott katonai képességeit pedig már nemcsak Oroszország ellen, hanem regionális politikai nyomásgyakorlásra is kész felhasználni. Ukrajna kelet-európai, sőt európai ambíciói érezhetően egyre kevésbé tetszenek Lengyelországnak. Varsóban mindinkább tudatosul, hogy nem csupán szövetségese és „ügyvédje”, hanem vetélytársa is Ukrajnának, így ennek megfelelően a korábbinál keményebb hangot üt meg Kijevvel szemben.
„Mint tehát az elmúlt hetek történései is mutatják, Kijev magabiztosság új feszültségeket is szül. Ukrajna a jövőben messze nem csupán Oroszországgal, de támogatói közül is több országgal szembe kerül”
Az elmúlt években Budapest és Kijev között megnövekedett feszültség ennek csupán az előfutára volt. Akkor Európa csak legyintett Orbán Viktor figyelmeztetéseire, ma azonban a mindenek előtt az uniós csatlakozás kérdéseiben megtestesülő érdekellentétek egyre nyíltabban jelennek meg, és mint a Lengyelországgal kiéleződött viszony is mutatja, mára szintet léptek. A tét ugyanis immár minimum az, hogy ki dominálja majd Kelet-Európát. Ahogy arra a konzervatív Rzeczpospolita is rámutatott, valójában ez a kérdés áll Varsó és Kijev vitái mögött, és Lengyelország végre felismerte Ukrajna jelentette geostratégiai kihívást.
„Volodimir Zelenszkij szeretné átvenni Donald Tusk helyét az európai szalonokban”
– fogalmaz a cikket jegyző Marek Kutarba. A lengyel újságíró rámutat, Kijev szemszögéből a lengyel-ukrán vita nem a múltról szól, hanem a régió jövőjéről szóló rivalizálás kezdete. A tét pedig az, hogy ki lesz a Nyugat első számú partnere az Oroszországgal szembeni politikában, ki fogja meghatározni Közép- és Kelet-Európa biztonsági napirendjét, és ki lesz a politikai gravitációs központ Európa e régiójában. Kutarba kifejti,
„Varsó problémája az, hogy Németország és Ukrajna egyszerre kulcsfontosságú partnere és legfontosabb versenytársa Lengyelországnak”
Csupán a verseny mértékében és jellegében különböznek. Németország esetében az Európai Unión belüli strukturális dominanciáról és az európai politika diktálásának képességéről van szó. Ukrajna esetében pedig arról, hogy a Nyugat -beleértve az Egyesült Államokat is – kulcsfontosságú államának státusáért verseng Oroszország megfékezésének kontextusában.
„Ukrajna tehát már nem csupán a lengyel támogatás haszonélvezője. Azzá válik, amivé válnia kellett, Lengyelország versenytársává”
Egy olyan vetélytárssá, amelynek politikai érvei a háborúnak köszönhetően jelenleg a lengyel ütőkártyáknál erősebbek a Washingtonnal, Berlinnel és Brüsszellel fenntartott kapcsolatokban. Méghozzá annak ellenére, hogy Lengyelország a NATO egyik legnagyobb hadseregét építi. Eközben ugyanis a szervezet struktúráin kívül ott van az ukrán hadsereg, ráadásul Németország is az Európai Unió legnagyobb hadseregének felépítését tervezi.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)
