A chavismo (vagy chavizmus) egy venezuelai baloldali, populista politikai ideológia, amely Hugo Chávez korábbi venezuelai elnök (1999–2013) politikáján és elképzelésein alapul. Lényege a szocialista hazafiság, a társadalmi egyenlőség és a kőolaj-bevételekre támaszkodó jóléti programok ötvözése.

Fotó: Camargo Anthony a pexels- en keresztül

Venezuela történelme tragikus mélypontra ért 2026. január 3-án. NicolásMaduro és felesége, CiliaFlores elrablásával az amerikai különleges erők nemcsak elraboltak egy államfőt, hanem gyakorlatilag felszámolták az ország nemzeti szuverenitását is. Négy hónappal Caracas katonai inváziója után feltárul a keserű valóság. Venezuela az amerikai monopoltőke neokolonialista önkiszolgáló üzletévé redukálódott: Amit a „demokrácia helyreállításaként” reklámoznak, az agresszív fosztogató expedíciónak bizonyul olyan nyugati olaj- és bányászati ​​vállalatok részéről, mint a Chevron és a Shell. Delcy Rodríguez vezette ideiglenes kormány közvetlenül a Trump-adminisztráció irányítása alatt működik.

A kényszerített jogszabályok – különösen a szénhidrogéntörvény január 29-i „reformja” – több mint egy évszázaddal fordították vissza a gazdasági időkeretet Venezuelában. A külföldi energiaszolgáltató vállalatok most már anélkül is kitermelhetik és értékesíthetik az olajat, hogy a venezuelai állam megtartaná a többségi irányítást. Ez a 20. század eleji koncessziós korszakba való visszaesést jelent. A „gyarmati adminisztráció kvartettje” (a Rodríguez testvérek, DiosdadoCabello és Vladimir Padrino) Washington végrehajtójaként működik ebben a folyamatban. A radikális baloldal eközben egy olyan projekt romjaival maradt, amely egykor reményt adott az egész globális Délnek.

A jelenlegi helyzet: depolitizáció és anyagi nyomor

Az országban a hangulatot feszült nyugalom jellemzi. Ez azonban kevésbé a stabilitáson, mint inkább a kimerültségen és a mély zűrzavaron alapul. Az ellenforradalom intézményrendszerének átalakítási sebessége sokkos állapotba hozta a lakosságot. A közvélemény-kutatások nyugtalanító depolitizálódást mutatnak: a demokrácia vagy a politikai megoldások keresése a prioritási lista aljára került. Ami számít, az a puszta túlélés. Az anyagi helyzet javulására vonatkozó elvárások túlzottan magasak – szinte kétségbeesettek. Eközben a politikai részvétel olyan luxusnak tűnik, amelyet aligha engedhet meg magának valaki.

Ez a gazdaságra való megszállottság az élet alapjainak szisztematikus lerombolásának az eredménye. Legalább 2018 óta a neoliberális politika megtizedelte a béreket. Ma Venezuelában az egyik legalacsonyabb a bérszínvonal a világon. Ugyanakkor az ENSZ adatai szerint a mélyszegénység 2024 elejére 53%-ra emelkedett. Minden dolláros – adók, szolgáltatások, árak –, kivéve a béreket. Ezt a folyamatot a Maduro-rezsim két alkotmányellenes eszköze kísérte: gyakorlatilag megszüntették a kollektív tárgyalásokat, és radikálisan deregulálták a munkaügyi kapcsolatokat a tőke javára. A következmények pusztítóak. A növekvő alultápláltság és a riasztó csecsemőhalandóság egy a csőd szélén álló társadalom képét festik le.

A "21. századi szocializmus" veresége

Az Egyesült Államok január 3-i agressziója mély fordulópontot jelent Venezuela politikai fejlődésében. Nemcsak egy újfajta neokolonialista függőséget hozott létre, hanem feltárta a bolivári projekt és a „21. századi szocializmus” történelmi vereségét is. Ez a vereség nem kizárólag katonai vagy geopolitikai értelemben értendő, hanem elsősorban politikai és társadalmi szempontból. Ez nyilvánvaló a lakosság autonóm, önszerveződő és tömeges ellenreakciójának hiányában. Sem az államot támogató, sem az ellenzéki baloldali erők eddig nem voltak képesek széles körű antiimperialista mozgósítást kezdeményezni.

A venezuelai baloldal azzal a kihívással néz szembe, hogy alapvetően újragondolja stratégiai irányultságát. A folyamatban lévő gazdasági válság miatt a társadalmi elégedetlenség jelenleg elsősorban az anyagi kérdésekben nyilvánul meg – különösen a bérek és a megélhetési költségek tekintetében. A kifejezetten antikapitalista vagy antiimperialista retorika továbbra is háttérbe szorul. Ez szükségessé teszi a politikai stratégiák következetesebb összehangolását a lakosság életének konkrét realitásaival.

Venezuelában a baloldali emancipációs erők jelenleg gyengeségben vannak. Rövid távú fellendülésük ezért valószínűtlennek tűnik. Ennek okai nem utolsósorban a Madurismo politikai gyakorlatában rejlenek. Az elnyomás, az autoriter kormányzás és a neoliberális kiigazítási politikák révén aláásta társadalmi legitimitását. Az eredmény a politikai képviselet mély válsága. Ebben az összefüggésben a lakosság egyes részei – fáradtságból és kilátástalanságból – a külső „rendteremtő erőt” a két rossz közül a kisebbik rossznak tekintik. Ez a helyzet jelentősen akadályozza a baloldali mozgósítás bármilyen formáját.

Újrademokratizálódás és új szövetségek

Ezzel a háttérrel a venezuelai társadalmi és politikai körülmények újrademokratizálása központi stratégiai feladattá válik. A nem Maduroi baloldal számára ez azt jelenti, hogy kritikusan kell elgondolkodnia saját gyengeségein: le kell küzdenie a szektásságot, a politikai önfeledtséget és a lakosság széles rétegeivel való kapcsolat hiányát. Hiteles alternatíva csak akkor jöhet létre, ha sikerül összekapcsolnia a társadalmi küzdelmeket, a demokratikus követeléseket és a nemzeti szuverenitást.

Egy új politikai projekt kidolgozása kulcsfontosságú. A még meglévő – bár meggyengült – nemzeti és társadalmi identitásokra kell épülnie. Minden politikai csalódás ellenére a venezuelai társadalomban továbbra is lappangó antiimperialista és szuverenitás-orientált érzelmek élnek. Ezek ismét felerősödhetnek, ahogy az Egyesült Államok dominanciája mélyül, új politikai dinamikákat nyitva meg. A birodalmi ellenőrzés és a nemzeti önrendelkezés közötti ellentmondás fokozódása új szövetségek lehetőségét hordozza magában – akár a korábban egymással szemben álló politikai erők között is.

Az ilyen szövetségeknek mind az országon belüli autoriter tendenciák, mind a külső kontroll ellen kell irányulniuk. Különösen a munkásokat, a városi alsóbb osztályokat, az ifjúsági mozgalmakat és a chavizmus kritikus szegmenseit kell sikeresen bevonniuk. Ezek a kritikus szegmensek különös jelentőséggel bírnak. Válsága ellenére a chavizmus továbbra is jelentős társadalmi támogatottságot élvez. Egy progresszív stratégia ezért csak akkor lehet sikeres, ha e spektrumon belüli ellentmondásokat is kezeli és politikailag becsatornázza.

Tanulni a tapasztalatokból és a hibákból

Továbbá az ideológiai vita központi jelentőségű. A bolivári forradalom történetét nem szabad kritikátlanul idealizálni, és nem is szabad kategorikusan delegitimálni. Ehelyett árnyalt elemzést igényel, amely figyelembe veszi mind a valós társadalmi haladást, mind a strukturális hiányosságokat. Csak ilyen alapon alakulhat ki egy új politikai narratíva, amely a múlt tapasztalataira épít anélkül, hogy megismételné azok hibáit. Ennek kulcsfontosságú aspektusa a járadékalapú, kitermelő fejlődési modell problémájának kezelése. A nyersanyag-exporttól való folyamatos függőség nemcsak gazdasági sebezhetőségeket teremtett, hanem hozzájárult a hierarchikus hatalmi struktúrák újratermelődéséhez és új elitek megjelenéséhez is. A fenntartható alternatíva ezért mind a termelési struktúrák diverzifikációját, mind a gazdasági döntéshozatali folyamatok demokratizálását megköveteli.

Ebben az összefüggésben egy alapvető elméleti meglátás megerősítést nyer: az államosítás önmagában nem vezet automatikusan a termelési eszközök társadalmasításához. Egy társadalmilag átalakító dinamika nem generálható elsősorban „felülről”, állami beavatkozással. Autonóm társadalmi gyakorlatból kell fakadnia. Ez egy stratégiai elmozdulást jelent: eltávolodva az államközpontú átalakulás logikájától egy olyan perspektíva felé, amely a társadalmi önmegvalósítást és a kollektív szerveződési folyamatokat helyezi középpontba.

A helyi tanácsokkal és önkormányzatokkal kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a részvételi struktúrák az átfogó társadalmi demokratizálódás jegyében jöttek létre. A kormány azonban állami ellenőrzéssel és bürokratikus integrációval korlátozta ezek függetlenségét. Egy jövőorientált baloldali stratégiának ezért a helyi demokratikus struktúrák megerősítésére kell törekednie. Ez magában foglalja azok elkülönítését az állami és pártpolitikai apparátusoktól, valamint a szövetkezetek és a munkavállalói önigazgatás formáinak előmozdítását.

A szuverenitás, a demokrácia és a társadalmi átalakulás között

Venezuelában a jelenlegi helyzetet a politikai képviselet mély válsága, a társadalmi szétesés és a külső dominancia jellemzi. Baloldali szempontból a különböző társadalmi erők együttműködése kulcsfontosságú rövid távon a növekvő külső kontroll ellensúlyozása érdekében. Ez kevésbé az ideológiai megállapodásról szól, mint inkább egy minimális politikai konszenzus megteremtéséről a nemzeti önrendelkezés és a demokratikus jogok védelmében. Ez a szakasz szükségszerűen tele lesz ellentmondásokkal, de egyben alapot teremt a messzemenőbb változási folyamatokhoz is.

Hosszú távon felmerül a baloldali politika alapvető újra orientálásának kérdése. Mélyreható társadalmi változásokat nem lehet elsősorban intézményi hatalommal vagy pártpolitikai stratégiákkal elérni. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai ezt sugallják. Inkább a társadalmi mozgósítás, a demokratikus szerveződés és a politikai beavatkozás kombinációjára van szükség. A társadalmi hatalmi viszonyok átalakulását nem szabad egyszeri eseményként felfogni. Ez egy hosszú távú, konfliktusokkal teli folyamat.

Ebben az értelemben a jelenlegi válság nemcsak történelmi mélypontot jelent. Potenciális kiindulópontot is jelenthet új politikai fejleményekhez Venezuelában. Az elkövetkező évek megmutatják, hogy lehetséges-e tanulni a múltbeli küzdelmek tapasztalataiból, és kidolgozni egy megújult emancipációs politikát – egy olyan politikát, amely túllép mind a „21. századi szocializmus” eredményein, mind az ellentmondásain és hiányosságain.

A szerző, Aaron Tauss író és előadó a Bécsi Gazdaságtudományi és Üzleti Egyetem Fenntarthatósági és Társadalmi Változás Intézetében.

Forrás: https://mosaik-online.at/wie-kann-es-in-venezuela-weitergehen/ 2026.06.19.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó