Miközben Irán elfogadja a nukleáris programjára vonatkozó korlátozásokat, a Trump-adminisztráció továbbra sem fogadja el, hogy Irán elutasítja az amerikai-izraeli dominanciát.
Az Egyesült Államok és Irán bejelentette a katonai ellenségeskedések beszüntetését – legalábbis egyelőre – abban az agressziós háborúban, amelyet Donald Trump több mint három hónappal ezelőtt Izraellel együtt indított el. A megállapodás célja a status quo visszaállítása, de mást aligha tesz. Az amerikai-izraeli bombázási kampány befejezése mellett Irán újra megnyitja a Hormuzi-szorost, és Trump feloldja az iráni vizek blokádját. Ha Irán rövid távon bármit is kap az Egyesült Államoktól, az valószínűleg csak jelképes összeg lesz a több tízmilliárd dollárnyi ellopott vagyonból, valamint korlátozott mértékben enyhíti az iráni olaj és petrolkémiai termékek exportjára vonatkozó szankciókat.
Mindkét ország számára a főbb kérdések – Irán nukleáris dúsítási programja és az iráni gazdasággal szembeni bénító amerikai szankciók – a további tárgyalásokra lesznek halasztva. Trump-ot továbbra is korlátozni fogja Washington 1979-es iráni forradalom óta követett, szigorúbb programja, és Trump hivatalba lépése óta fokozta a feszültséget. Trump februárban háborúba lépett, annak ellenére, hogy Irán beleegyezett a nukleáris dúsítási programjának szigorúbb korlátozásaiba, mint a Trump által felrúgott JCPOA keretében. Csak azért, mert Trump-nak nem sikerült megdöntenie Irán kormányát, még nem jelenti azt, hogy hirtelen megfordul és tiszteletben tartja szuverenitását. Ez nemcsak egy háború befejezésére kényszerítené, hanem egy évtizedek óta tartó rezsimváltási és destabilizációs kampány végére is, amelyet mind a főbb politikai pártok, mind egy befolyásos izraeli lobbicsoport támogat.
J. D. Vance alelnök ma két médiamegjelenés során akaratlanul is leleplezte azt a keményvonalas álláspontot, amely megakadályozhatja a tartós békét. A CBS News-nak nyilatkozva Vance az iráni gazdaság „nem szankcionálását” kizárólag ahhoz kötötte, hogy Teherán „hosszú távú kötelezettségeket vállal a nukleáris programmal kapcsolatban”. Az ABC News-nak adott interjújában Vance egy második feltételt is megnevezett: Iránnak „fel kell hagynia a terrorista tevékenységek finanszírozásával a Közel-Keleten”. Ez azt jelentené, hogy Irán elhagyja regionális szövetségeseit, vagy a hatalom nyelvén „meghatalmazottait”. Ez azonban nem járható út Teherán számára, amely ideológiailag elkötelezett amellett, hogy ellenálljon az amerikai-izraeli régió feletti ellenőrzésnek, és olyan védelmi stratégiával rendelkezik, amely nukleáris elrettentés hiányában az „előre irányuló védelem” hálózatára támaszkodik.
Irán szövetségesei iránti elkötelezettsége az oka annak, hogy Izrael bombázta Libanont éppen a megállapodás véglegesítésekor, hogy provokálja Iránt annak meghiúsítására. Trump nyilvánosan ostorozta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és felszólította, hogy „lépjen le”. De egy olyan tartós békemegállapodás hiányában, amely tiszteletben tartja Irán szuverenitását, nem is beszélve a palesztin önrendelkezésről, amelynek támogatásáért Irán és a Hezbollah célponttá vált, Izraelnek bőven lesz lehetősége arra, hogy továbbra is megrontóként működjön. Már megtagadta a kivonulást Libanonból, annak ellenére, hogy Irán ragaszkodott ahhoz, hogy bármilyen megállapodás részeként véget vessen a konfliktusnak. Izrael biztonsági doktrínája, magyarázta Israel Katz védelmi miniszter, „határozott eredményekre törekszik a kompromisszumok és engedmények helyett”. Más szóval, Izrael strukturálisan idegenkedik a diplomáciától.
Zalmay Khalilzad veterán amerikai diplomata emlékirataiban felidéz egy Reagan-kormányzati szolgálata alatt fellángoló konfliktust, amely ma is érvényes lehetne. Abban az időben Irán tűzszünetet kötött az Egyesült Államok által támogatott Szaddám Huszein iraki elnökkel, véget vetve egy pusztító nyolcéves háborúnak. Az amerikai-iráni kapcsolatok új korszakának megnyitása érdekében Khalilzad azt javasolta, hogy az Egyesült Államok oldja fel a Teheránnal szembeni szankciókat. Felettesei nem értettek ezzel egyet. Egy magas rangú tisztviselők találkozóján George Shultz külügyminiszter sztárüzenettel korholta Khalilzad-ot: „Zal, ennek nagyszerű geopolitikai értelme van, de politikailag nincs.”
Közel négy évtizeddel később Trump azon erőfeszítése, hogy hasonló megállapodást érjen el Iránnal, geopolitikailag és politikailag is sokkal értelmesebb lenne. Irán a Hormuzi-szoroson keresztül a globális gazdaság feletti befolyásával és az amerikai katonai eszközökben való károkozás képességével költségeket róhat Washingtonra. Az USA által kezdeményezett erőszak ezen hullámában ez az elrettentő képesség az USA stratégiai vereségéhez vezetett. A félidős választások előtt Trump még mindig politikai árat fizethet a kudarcot vallott háborúja által a hétköznapi szavazóknak okozott gazdasági károkért, valamint a nehézségeik iránti nyílt közönyéért.
A Nyugat-Ázsiában az amerikai-izraeli dominancia mellett elkötelezett, kétpárti Beltway-i establishment számára kevéssé számít az, hogy miben is rejlik geopolitikai és politikai értelme. Trump elődje, Joe Biden nemcsak, hogy támogatta Izrael tömeggyilkos kampányát Gázában, de még az általa alelnökként szolgáló kormányzat által tárgyalt JCPOA-ba sem volt hajlandó visszatérni.
Ezt az ideiglenes megállapodást megelőzően Trump hetekig halogatott, és többször is megszegte azokat a feltételeket, amelyekbe beleegyezett, beleértve az ellopott iráni vagyon visszaszolgáltatását is. Remélte, hogy Irán gazdasága összeomlik a blokád és a bénító szankciók súlya alatt. Bár ez a lépés egyelőre kudarcot vallott, Irán legfeljebb egy korlátozott enyhülést nyújtó tűzszünetre számíthat. Bár ez a manőver egyelőre kudarcot vallott, egy korlátozott enyhülést kínáló tűzszünet az a legtöbb, amit Irán elvárhat. Washingtontól Tel Aviv-ig túl sok befolyásos személy érdekelt az értelmetlen hegemóniában a tartós béke rovására.
Az Aaron Mate egy olvasóközönség által támogatott kiadvány. Ha új bejegyzéseket szeretne kapni és támogatni szeretné a munkámat, fontolja meg, hogy ingyenes vagy fizetős előfizetővé válik.
Forrás: https://substack.com/home/post/p-202146592 2026. június 15.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
