1964 júniusában de Gaulle tábornok a június 6-i normandiai partraszállási megemlékezésekről való távolmaradását övező vitákra reagálva hangsúlyozta a francia szerep fontosságát Franciaország felszabadításában.:

„Ezek a sajtó képviselők, akik azért kritizálnak, mert húsz évvel később nem mentem Normandiába, mit csináltak akkoriban? Harcoltak Franciaország szabadságának visszaszerzéséért, hogy hozzájáruljanak a felszabadításához? Mit csináltak a háború alatt? Nem Normandiában, és nem is máshol harcoltak. A felszabadulás nélkülük történt. Nélkülük történt.

Gondolják, hogy az amerikaiak és a britek azért szálltak partra Normandiában, hogy a kedvünkre tegyenek? Azt akarták, hogy észak felé haladjanak a part mentén, elpusztítsák a V1 és V2 indítóállásokat, elfoglalják Antwerpent, és onnan támadást indítsanak Németország ellen. Párizs és Franciaország nem érdekelte őket.” A stratégiájuk az volt, hogy elérjék a Ruhr-vidéket, amely az arzenál volt, és egyetlen napot sem veszítsenek útközben.

Churchill arra kérte Eisenhowert, hogy próbálja meg karácsonyra felszabadítani Párizst. Azt mondta neki: „Senki sem kérhet tőled többet.” Nos, igen, elhatároztuk, hogy többet kérünk! Párizs népe spontán felkelt, és valószínűleg a romok alatt összeroppant volna, akárcsak Varsó népe, ha nem kapnak támogatást. De voltak olyan férfiak, akik három évvel korábban Kufrában megesküdtek Párizs, majd Strasbourg felszabadítására. Ők voltak azok, akik felszabadították Párizst és népét.

De nem volt meg az amerikaiak beleegyezése. Amikor láttam, hogy a párizsi felkelést egy Boulogne-sur-Mer-ből érkező ép német hadosztály készül leverni, megparancsoltam Leclercnek, hogy rohamozzanak. Így mentettük meg Párizst Varsó sorsától. Arra kényszerítettük az angolszászokat, hogy változtassanak a stratégiájukon. Az amerikaiakat nem érdekelte jobban Franciaország felszabadítása, mint az oroszokat Lengyelország felszabadítása. Azt akarták, hogy megszabaduljanak Hitlertől, miközben a lehető legkevesebb veszteséget szenvedik el. Amit meg akartak kímélni, az a francia katonák vére volt, nem pedig a franciák vére, szenvedése és becsülete.

Valóban, ha az angolszászok végig tudták volna vinni a stratégiájukat, talán hamarabb sikerült volna Németország szívébe csapniuk. Mindenesetre Hitlert végül legyőzték volna, Franciaországot pedig végül felszabadították volna. De ha a franciák passzívak maradtak volna, ha mi nem játszottunk volna szerepet Hitler vereségében, akkor végül ő lett volna az, aki legyőzi Franciaországot. –

Alain Peyrefitte, *Ez volt De Gaulle*, 2. kötet.