Borítókép: Törmelék és füst egy iráni utcán a tiltakozó megmozdulások alatt. Fotó: © SamoelSafaie, CC BY 4.0, viaWikimediaCommons.
A külső háború és a belső felkelés erőszakos összecsapásában csapdába esett Iszlám Köztársaság olyan átalakulással néz szembe, amely átalakíthatja az egész régiót.
E sorok írásakor törékeny tűzszünet áll fenn, bár stabilitása továbbra is bizonytalan. Hogy ez a háború végét jelenti-e, vagy csupán egy pillanatnyi lélegzetvételt jelent, továbbra sem világos. Az azonban már most nyilvánvaló, hogy ezt a konfliktust nem lehet pusztán katonai szempontból megérteni. Ez egy mélyen aszimmetrikus háború – de egyben mélyen politikai is, mind külsőleg, mind magán Iránon belül.
Aszimmetrikus háború globális következményekkel
Katonai szempontból tagadhatatlan az egyensúlyhiány az Iráni Iszlám Köztársaság (IRI), valamint az Egyesült Államok és Izrael között. Az aszimmetria azonban nem jelent jelentéktelenséget. Irán számára a háború költségei viszonylag alacsonyabbak, míg a károkozásra való képessége – drónok, rakéták és regionális eszkaláció révén – arra kényszeríti ellenfeleit, hogy komolyan vegyék azt.
Irán stratégiája kezdettől fogva kevésbé a közvetlen konfrontációról, és inkább a politikai befolyásról szólt. A bombázással szembesülve Teherán két párhuzamos célt követett: a konfliktus regionalizálását, valamint gazdasági és geopolitikai költségeinek növelését. Az öböl menti infrastruktúra elleni támadások és az Izrael elleni folyamatos csapások pontosan ezt a célt szolgálták.
Irán számára a következmények súlyosak voltak. Az ország katonai-ipari komplexuma jelentős károkat szenvedett, amit súlyosbított kulcsfontosságú vezetők, köztük Ali Khamenei legfelsőbb vezető célzott meggyilkolása. A támadó erők látszólagos célja – a rezsim „lefejezése” és gyors politikai engedmények kikényszerítése – nem valósult meg. Ehelyett Irán magas fokú felkészültséget mutatott: a parancsnoki struktúrákat decentralizálták, a parancsnoki láncok érintetlenek maradtak, és az utódok gyorsan beavatkoztak.
A rezsimen belüli hatalom ennek ellenére átalakult. A Forradalmi Gárda (Szepa) megszilárdította pozícióját, gyakorlatilag háttérbe szorítva a klerikális hatalmat. Mojtaba Khamenei felemelkedése, akit széles körben a Szepa-hoz kötődőnek tartanak, belső átalakulást jelez: nem a rezsim összeomlását, hanem átalakulását, esetleg egy militarizáltabb uralom felé.
Az Egyesült Államok és szövetségesei számára a háború nem szándékolt következményekkel járt. A régió katonai bázisai károkat szenvedtek, feltárva a régóta tagadott sebezhetőségeket. A konfliktusba keveredett Perzsa-öböl menti államok kritikus infrastruktúráit támadták meg, és gazdasági modelljük – amely a stabilitásra, a pénzforgalomra és a turizmusra épült – aláásásra került.
A legmesszebbre ható hatás azonban globális. A Hormuzi-szoros lezárása, amelyre régóta a legrosszabb forgatókönyvként számítottak, sokkhullámokat küldött a világgazdaságba. Az olajárak megugrottak, ami láncreakciókkal járt az élelmiszertermelésre és a globális ellátási láncokra nézve. Míg Irán közvetlen felelősséggel tartozik ezért az eszkalációért, a politikai terhet az Egyesült Államokkal közösen viselik. A világos stratégiai célkitűzések – rezsimváltás, nukleáris feltartóztatás vagy katonai degradáció – hiánya tovább rontotta a nyugati szövetség hitelességét, elmélyítve az Egyesült Államok és Európa közötti megosztottságot.
Háború és forradalom: Egy összetört, de folytatódó folyamat
Ahhoz, hogy megértsük a háborút, el kell helyeznünk azt Irán folyamatban lévő forradalmi folyamatában. A tüntetések régóta az Iszlám Köztársaság jellemzői, de 2017 óta kifejezetten forradalmi jelleget öltenek. Először fordult elő, hogy a munkásosztály és a városi szegények – a rezsim történelmileg pillérei – egyes szegmensei csatlakoztak a felkeléshez. Követelésük egyértelmű volt: nem csekély javulás, hanem a rezsim vége.
Ezeket a tiltakozásokat kezdetben gazdasági sérelmek váltották ki: az emelkedő üzemanyagárak, az infláció és a valuta összeomlása. Mégis gyorsan rendszerszintű kihívásokká fejlődtek magával a rezsimmel szemben. Becslések szerint a háború előtt a lakosságnak mindössze 10–15%-a támogatta aktívan az Iszlám Köztársaságot. A gazdasági nehézségek, az ökológiai válságok, a politikai elnyomás és az átható reménytelenség erodálta társadalmi bázisát.
Irán mindössze nyolc év alatt négy nagyobb forradalmi felkelést élt át. Már önmagában ez a gyakoriság is figyelemre méltó. A csúcspontot a 2022-es „Nő, Élet, Szabadság” mozgalom jelentette, amely etnikai, társadalmi osztálybeli, nemi és generációs szempontból is különböző társadalmi csoportokat egyesített egy példátlan koalícióban.
A legbrutálisabb elnyomás azonban 2025-ben történt. A nemzeti valuta összeomlását követően a bazári kereskedők és kiskereskedők vezette tüntetések gyorsan terjedtek. A rezsim válasza minőségi változást jelentett: napokon belül, egy internetes szünet leple alatt, a biztonsági erők becslések szerint 7000 és 30 000 főt öltek meg. Ez a tömeggyilkosság – amelyet fegyvertelen lakosság ellen követtek el – a közelmúlt világtörténelmének egyik legszélsőségesebb állami erőszakos cselekménye.
Ugyanilyen jelentős volt a rezsim által használt nyelvezet. A tisztviselők nyíltan „háborúról” beszéltek – nem egy külföldi ellenség, hanem a saját lakosságuk ellen. Ez a belső háború egybeesett egy megújult külső háborúval: Izrael 2025 nyarán végrehajtott támadása már elindított egy katonai konfrontációk ördögi körét.
A 2025-ös mészárlások traumája mély. Sok iráni, mind az országon belül, mind a diaszpórában, vereséget érzett. Egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a rezsim külső támogatás nélkül nem dönthető meg. Mégis, már a jelenlegi háború kitörése előtt is újra megjelentek a tiltakozások – kifejezetten baloldaliak, különösen az országos diákok körében.
Aztán jött a háború
Az Egyesült Államok és Izrael által propagált narratívával ellentétben – miszerint a külső nyomás felkelésre ösztönzi az irániakat – a katonai eszkaláció ellentétes hatást váltott ki. A háború történelmileg stabilizáló erő volt az Iszlám Köztársaság számára. Újraéleszti alapvető narratíváját: hogy a nemzet egzisztenciális fenyegetés alatt áll a nyugati hatalmak részéről. Ez a narratíva lehetővé teszi mind az ideológiai, mind a katonai mozgósítást, elnyomva az ellenvéleményt és megerősítve a rezsim hegemóniáját.
Homeini ajatollah egykor „isteni áldásnak” nevezte a háborút. Az 1980-as évek iráni-iraki háborúja alatt a rezsim a háborús körülményeket használta fel politikai ellenfeleinek, köztük baloldaliak és korábbi szövetségesek felszámolására. Napjainkban hasonló dinamika bontakozik ki. A külső háború, legalábbis átmenetileg, megfojtotta a belső forradalmi folyamatot.
Hangok Iránból: Az ellenállás és a kimerültség között
A konfliktus kezdetén Iránon belüli reakciók összetettek voltak. Egyesek elégedettségüket fejezték ki magas rangú tisztviselők, köztük Hamenei halála miatt. Teheránban a heves bombázás súlyosan megzavarta a mindennapi életet, míg más régiókat kevésbé érintett. Idővel azonban úrrá lett rajtuk is a háború.
A konfliktus egy megújult, bár egyenetlen, hazafias érzést is táplált – néha átfedésben a rezsim iránti támogatással. Ugyanakkor az állam fokozta az elnyomást. A szükségállapot idején drámaian megnőtt a megfigyelés, az internet továbbra is nagyrészt le van tiltva, és tömeges letartóztatásokat hajtottak végre.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint a háború kezdete óta körülbelül 5000 embert vettek őrizetbe, gyakran „kémkedés” vagy „nemzetbiztonsági fenyegetés” vádjával. Legalább 25 kivégzésről számoltak be – ez kivételesen magas szám ilyen rövid időszakhoz képest.
Ezen körülmények ellenére az ellenzéki erők továbbra is léteznek az országban. A baloldali és kritikus hangok – köztük a kurd Komala Párt, a Tudeh Párt, a független szakszervezetek, mint például a tanármozgalom, valamint olyan kiemelkedő személyiségek, mint a Nobel-békedíjas Narges Mohammadi – egyértelműen állást foglaltak: mind a rezsim, mind a háború ellen.
Ezt az álláspontot azonban gyakran beárnyékolja a diaszpóra dinamikája. A száműzetésben élő ellenzéki csoportok, különösen az Észak-Amerikában és Európában működő monarchisták, erőteljesen mozgósítottak a folyamatos katonai beavatkozás mellett. Olyan személyiségek, mint Reza Pahlavi, nyíltan kifejezték csalódottságukat a tűzszünettel kapcsolatban, és a rezsim összeomlásáig a folyamatos bombázás mellett érveltek.
Azt állítják, hogy az iráni nép törekvéseit képviselik. Bár Iránon belül is léteznek monarchista érzelmek, ezek csak egy ágat alkotnak a sok közül. A médiabeli erősítés és az összehangolt online kampányok – amelyek közül néhány állítólag külföldi szereplőkhöz kapcsolódik – eltorzították a támogatottságukról alkotott képet.
Eközben a nemzetközi baloldal egyes részei egy ismerős csapdába esnek. A nyugati imperializmus elleni szembenállással implicit vagy explicit módon támogatják az Iszlám Köztársaságot, figyelmen kívül hagyva a baloldaliak elleni elnyomás hosszú múltját. Ez a bináris gondolkodásmód –az összetett küzdelmeket egyetlen „fő ellentmondásra” redukálja – és elhomályosítja a valóságot.
Az iráni baloldal ezzel szemben következetesebb álláspontot képvisel: a háború ellen, az autoritarizmus ellen és a társadalmi igazságosság mellett. Ez a nézőpont maradt a legmarginálisabb a nemzetközi diskurzusban, mégis leginkább összhangban van az iráni lakosság megélt valóságával.
Nincs megoldás a láthatáron
A jelenlegi tűzszünet szüneteltetheti a harcokat, de nem oldja meg az alapvető ellentmondásokat. A háború átalakította a regionális dinamikát, elmélyítette a globális gazdasági instabilitást, és ideiglenesen megerősítette a szorult helyzetben lévő rezsimet. Ugyanakkor az Iránon belüli forradalmi folyamat – bár elfojtva – nem tűnt el.
Irán ma egy olyan válaszút előtt áll, amelyet mind a külső erőszak, mind a belső ellenállás alakít. Minden komoly elemzésnek együtt kell tartania ezeket a dimenziókat. Az egyikre koncentrálni, miközben a másikat figyelmen kívül hagyjuk, nemcsak analitikusan hibás, hanem azzal a kockázattal is jár, hogy megerősíti azokat az erőket, amelyek mind a háborút, mind az elnyomást fenntartják.
Forrás: https://transform-network.net/blog/analysis/war-revolution-and-silence-iran-between-external-attack-and-internal-struggle 2026. május 12.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
