Némi zavar van azzal kapcsolatban, hogy Kína ENSZ-nagykövete miért bírálta az USA-bahreini határozatot a Hormuzi-szorosról, tekintve, hogy Trump tisztviselői azt állítják, hogy a kínaiak Pekingben azt mondták Trumpnak, hogy egyetértenek a szoros újranyitásában.

A zavar azzal magyarázható, hogy mit is jelent valójában a „nyitott” szó ebben az összefüggésben.

Kínai diplomatákkal folytatott megbeszéléseim alapján a „nyitott” kifejezés azt jelenti, hogy a kínaiak számára a forgalom áthalad a szoroson. Olaj, gáz és áruk jönnek be és ki. A pénz gazdát cserél. A kereskedelem érvényesül.

Ez nem jelenti azt, hogy nem létezhet olyan mechanizmus, amelyben a regionális államok díjat számítanak fel a tranzitért. Még a díj befizetése ellenére is folyhat az olaj. A szorost azonban nem a díj, hanem a blokád tartja zárva.

Bár érthető módon azt preferálják, hogy egyáltalán ne legyen útdíj, olyan javaslatok keringenek, amelyekre a kínaiak nyitottak. El tudnak fogadni például egy regionális mechanizmust, amely környezetgazdálkodási díjat vet ki. Azaz egy olyan útdíjat, amelyet nem útdíjként határoznak meg.

Egyébként a Trump-adminisztráció is megteheti, bár az Egyesült Államok azt szeretné, ha a mechanizmus teljes mértékben regionális lenne, ne csak Irán és Omán kezelné.

Más GCC-államok – különösen az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein – határozottan ellenzik ezt, még akkor is, ha bevonnák őket a mechanizmusba. Véleményük szerint – és nézőpontjuk furcsa módon közel áll Izraeléhez – egy ilyen mechanizmus indokolatlan geopolitikai súlyt adna Iránnak, és ehelyett azt szeretnék, hogy az USA visszatérjen Irán bombázásához.

Kínának azonban más okai is vannak az USA-bahreini határozat ellenzésére, amely több mint 100 társtámogatót szerzett az ENSZ tagállamai közül. Bár az általam áttekintett határozattervezet nem tartozik a VII. fejezet alá – az előző, amelyet Oroszország és Kína megvétózott, nem az „Egyesült Nemzetek Alapokmányának VII. fejezete alapján eljárva” standard formulát alkalmazta, hanem tartalmazott egy 39. cikkhez hasonló megállapítást: „Megállapítva, hogy Irán intézkedései… fenyegetést jelentenek a nemzetközi békére és biztonságra” –, mégis utat nyit egy későbbi, VII. fejezet szerinti határozatnak, amely felhatalmazná az erőszak alkalmazását Irán ellen.

Ez nem új keletű dolog. Végül is ezeknek a kezdeti határozatoknak az elfogadása az, ami végül egy VII. fejezet szerinti döntéssé fajul, ami megemeli Oroszország és Kína számára a végső határozat megvétózásának költségeit. A csecsemő megfojtása a bölcsőben, mondhatni, kevésbé költséges. Az USA ugyanezt teszi az Izraelt bíráló határozatokkal; jóindulatúan megvétózza azokat a határozatokat, amelyek bármilyen módon megnyithatják az utat Izraelre gyakorolt ​​nyomás – legyen az érdemi vagy szimbolikus – előtt.

De van még ennél is több. Kína tudja, hogy ha Trump legyőzte volna Iránt és megdöntötte volna az Iszlám Köztársaságot, valamint átvette volna az irányítást az iráni olaj felett, ahogyan azt Venezuelával tette, Peking nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülne. Végül is Venezuela olajeladásai Kínába és Ázsiába 92%-kal zuhantak, miután Trump 2025 decemberének végén megdöntötte Maduro hatalmát – a 2025-ös átlagos napi 600 000 hordóról 2026 februárjára napi 48 000 hordóra (ennek az ázsiai olajnak a túlnyomó többsége Kínába kerül).

Peking nem számíthat arra, hogy a GCC-államok ellenállnak az Egyesült Államok azon nyomásának, hogy blokkolják az olajszállítást Kínába ebben a forgatókönyvben. Az egyetlen ország a Perzsa-öbölben, amely képes és valószínűleg ellen is áll az Egyesült Államok nyomásának, Irán.

Így Kína számára, ha beleegyezik egy esetleges VII. fejezet szerinti határozatba, amely felhatalmazza az erő alkalmazását Irán ellen, az egyet jelentene azzal, hogy kiteszi magát az energiabiztonsága feletti veszélyes jövőbeli amerikai befolyásnak.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Forrás: https://substack.com/home/post/p-197932010

Szerző: //substack.com/@tritaparsi">Párszi Trita 2026. május 16.