Bharatiya Janata Párt (BJP) támogatói ünnepelnek, miután vezetést szereztek a nyugat-bengáli törvényhozó gyűlési választások szavazatszámlálása során a párt kolkatai központja közelében, 2026. május 4-én. Fotó: Idrees Mohammed
Egy könyörtelenül kidolgozott misszióban, az Indiai Választási Bizottság (ECI) és a kormányzó Bharatiya Janata Párt (BJP) szoros együttműködésével meggyilkolták a Trinamool Kongresszus (TMC) kormányát Nyugat-Bengáliában.
Szégyenteljes első alkalommal 2,7 millió választópolgárt fosztottak meg a szavazati joguktól, mivel „logikai ellentmondásaikat” – egy olyan eszközt, amelyet a választási bizottság korábban soha nem alkalmazott – időhiány miatt nem tudták kijavítani.
Azon, hogy mit tesz a köztársaság rendjével az alkotmányos rendelkezés példátlan megsértése, miszerint „szabad és tisztességes” választásokat nem lehet megtartani, ha akár egyetlen választásra jogosult választópolgárt is megakadályoznak a szavazata leadásában, a maradék demokratáknak el kell gondolkodniuk.
Képzeljük el, hogy a BJP-re és a TMC-re leadott szavazatok közötti teljes különbség nagyjából hárommillió.
Az, hogy mi történhetett volna, ha a 2,7 millió szavazati joggal nem rendelkező választópolgár valóban szavazott, mindenki számára érthető, különösen az 5000 szavazatnál kevesebbel elveszett vagy megszerzett helyek fényében.
Egy választási folyamat paródiája, ha valaha is volt ilyen. A heves Mamata Banerjee megbuktatása egyformán örömet szerzett a baloldalnak és a jobboldalnak.
Régóta egy családfa nélküli bitorlóként tartották számon, akinek volt elég merészsége 2011-ben durván megdönteni a 34 éves baloldali rezsimet – az elmélet főpapjai és a vaskalapos szervezettség ellenére –, mindenekelőtt azzal, hogy mozgósította a gazdálkodó közösséget az iparosok ellen, akik mezőgazdasági földterületek megszerzésére törekedtek gyártóüzemek létrehozásához, ami a rendőrségnek a fellázadt parasztságra irányuló lövéseihez vezetett, számos halálos áldozattal. A Lenin-szobron most elkövetett vandalizmus kevésbé tűnik következményesnek, mint Banerjee, a bete noir szégyenletes távozása.
Az, hogy a baloldali káderek már egy ideje nyíltan hangoztatják a „pehle Ram, phir Vaam” (először a Ram pártja, azaz a BJP, majd a Baloldal) szlogent, nem éppen a közelmúlt nyugat-bengáli politikájának legjobban őrzött titka.
Ezért jobb is, hogy a Mamata pártot megbuktatták, még akkor is, ha a fasiszta jobboldal tette ezt, amely a közösségi kártyát a végletekig kijátszotta.
Soha ezelőtt nem békítették ki a bengáliakat olyan nyíltan, mint a hindukat, mint a Modi-Shah egyesült erő által vezetett hadjárat során.
Még az alkotmányos/választási kötelezettség emléke is, miszerint a választási kampányok során nem szabad vallási vagy más identitásjelzőkre hivatkozni, mára elveszett az ECI, a végrehajtó hatalom, és sajnos a lakosság széles rétegei számára is.
Mamatát ezzel szemben azzal vádolták, hogy a szekularizmus nevében kényeztette a muszlimokat. Valójában az első, a TMC vezetőjéből lett BJP-esélyes, Suvendu Adhikari hangosan kijelentette, hogy mivel csak hinduk szavaztak rá, nem volt felhívás arra, hogy a muszlimok ügyeivel foglalkozzon.
Az már más kérdés, hogy a pártja egyetlen muszlim jelöltet sem állított.
A muszlim problémákra fordított legkisebb figyelem már nem tekinthető az állam alkotmányos kötelességének a kisebbségi érdekek védelmére és megőrzésére egy továbbra is világi alkotmány keretein belül.
Nyugat-Bengália bukása valóban közelebb hozta a szanátaiak áhított célját, egy egységes állam létrehozását – egyfajta egypárti jobboldalt, amely a kínai modellel párhuzamos, és a föderalizmus elvét a nemzeti egység ellensúlyozására fordítja.
Az Indiai-félsziget még mindig meglehetősen elítélendő, amiért nem hajlandó meghajolni az egységes eszme előtt, de Nyugat-Bengália bebizonyította, hogy a fogságban lévő államnak most már minden eszköze megvan ahhoz, hogy a jövőben áttörje a Dekkánt.
Amikor ez megtörténik, az érvelés és a talaj elérhetővé válik az állam formálisan többségi teokráciává történő átalakításához, ahol a civilizációs egység összetöri a régi elavult pluralizmusokat.
Van azonban egy tövis ennek az egységes projektnek az oldalán – akár tetszik, akár nem, az Indiai Nemzeti Kongresszus.
Az állat nem hajlandó elfogadni a jobboldal hangos szája által oly gyakran kimondott és megjósolt kihalást.
Csodálatra méltó módon Rahul Gandhi, bölcs politikai vízióról tanúbizonyságot téve, megdorgálta a párt nyugat-bengáliai helyi egységét a Mamata veresége feletti kicsinyes diadaluk miatt, helyesbítve saját korábbi negatív megfigyeléseit.
Ezzel szemben Mamata nem vesztegette az időt, elismerte a gesztust és viszonozta az érzést, megfogadva, hogy az INDIA blokk megerősítésén fog dolgozni.
Mindazoknak, akik még mindig ragaszkodnak a pluralista, többpárti demokrácia eszményéhez, amelyet szilárdan független intézmények támogatnak, remélniük kell, hogy nemcsak a TMC, hanem más frakciók is, amelyek egykor az Indiai Nemzeti Kongresszus részét képezték, felismerik az indiai alkotmányos demokráciára váró gödröt, és új egységet kovácsolnak a köztársaságban, amely megszerezheti a kellő befolyást egy olyan népi mozgalom felépítéséhez, amelyet nemcsak a tüdőerő, hanem a népi charta manifesztumának megalkotásának mélyen átgondolt közös megértése is alátámaszt, és milyen szervezeti mechanizmusokat lehet közösen bevezetni Észak- és Közép-Indiában, hogy felszámolják a tomboló jobboldal által okozott pusztításokat, amelynek most már csak álcaként van szüksége az Alkotmányra, amíg meg nem bukik.
Az alaposan elemzett és asszimilált alternatív politika szükségessége
Mamatának és a világi-demokratikus INDIA blokk minden más elemének meg kell értenie, hogy a kollektivitáshoz való visszatérés nem lehet csupán pavlovi válasz a politikai nehézségekre, hanem egy alaposan elemzett és asszimilált alternatív politika, amely rendelkezik azzal az anyaggal, hogy legyőzze a jobboldalt a polgárok szívében és elméjében.
Most, hogy mind a Dravida Munnetra Kazhagam-t (DMK), mind a kerálai baloldali frontot megbuktatták, nekik és olyan pártoknak, mint a Samajwadi párt és a Rashtriya Janata Dal (RJD) Biharban, kéz a kézben kell járniuk a Kongresszussal a központ megmentése érdekében, mielőtt a zsebkerületeik miatt aggódnának főként rövidlátó aggodalomként.
Egy új, fiatal indiai generáció jelent meg, akik teljesen amerikaiasodtak, és a pénzt helyezik előtérbe az emancipációs vagy felvilágosult társadalmi és politikai eszmék előtt.
Egy nagy kapitalista kifejezéssel élve a vállalati média „törekvő osztálynak” nevezi őket. Egy nemzet oktatási rendszerét biztosan nem lehet pusztán a magasabb jövedelmek utáni vágyak táplálására épülíteni, kizárva az etikus, altruista gondolkodásmódot.
És a civilizációs értékekbe vetett büszkeségünk kétségtelenül nehezen egyeztethető össze egy olyan világképpel, amely a magánvagyon megszerzését a fejlesztő nacionalizmus csúcspontjának tekinti.
A vállalati médiaházak és a digitális eszközökön keresztül mérgezően függőséget okozó kereskedelmi üzenetek mindenütt jelenlévő áradata mára félelmetes epsteini valósággá vált, és az etikus állam és politika helyreállításának feladata elképesztően megoldhatatlan.
És a terjedő hiedelemmel ellentétben a ma már n-edik fokig mindenütt jelen lévő vallásosság nem ellenszereként működik erre a jelenségre, hanem a haszon értékének megnyugtató megerősítéseként.
Csak a 2029-es általános választásokon ragyogjon be a birodalom a legkisebb fénysugarakkal, melyet megelőz egy Uttar Pradesh állambeli választási győzelem, amire az indiai blokknak a mai naptól kezdve minden mentális és fizikai erejével törekednie kell.
És ha ez nem történik meg, akkor függönyök húzódhatnak a köztársaságért.
Jelenleg ingyenes előfizető vagy a Savage Minds szolgáltatásra.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
