Április 7., kedd. Olyan este volt, mint bármelyik másik. Este 9-kor francia tévécsatornák vetélkedőt, a Kitchen Nightmaresi smétlését, a francia-német Arte csatornán pedig egy dokumentumfilmet adtak, melynek címe Európa Putyin szorításában? (mivel az orosz fenyegetés nyomon követése a kedvenc elfoglaltságuk).

Maga a nap azonban korántsem volt hétköznapi. Néhány órával korábban Donald Trump egy rendkívül erőszakos figyelmeztetést tett közzé a TruthSocial-on: „Egy egész civilizáció fog meghalni ma este, és soha többé nem hozzák vissza.” A civilizáció, amelyre utalt, Irán civilizációja volt, és annak 90 millió lakosa. Még az előre bejelentett népirtás időpontját is meghatározta: este 8 óra Washingtonban, főműsoridőben.

A szavak lehetnek bűnösök. 1946-ban Nürnbergben a náci kiadót és propagandistát, Julius Streicher-t – aki maga nem követett el és nem is rendelt el gyilkosságokat – emberiség elleni bűncselekmények miatt ítélték el azon az alapon, hogy a zsidók kiirtására buzdított. Azóta az 1948-as népirtás bűncselekményének megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezmény tiltja a „népirtás elkövetésére való közvetlen és nyilvános felbujtást”. A nemzetközi humanitárius jog pedig tiltja az „erőszakos cselekményeket vagy fenyegetéseket, amelyek elsődleges célja a rettegés terjesztése a polgári lakosság körében”.

Ahogy MathiasRisse filozófus nemrég írta, ez „a háború utáni jogrend egyik alapvető eredménye. Arra a felismerésre épült, hogy a civilizációs pusztítás nyelvezete nem csupán az atrocitás tünete, hanem annak egyik eszköze” (1).

Az európai vezetők tudják, hogyan kell komolyan venni a szavakat – amikor az nekik megfelel. Tizenöt évvel ezelőtt Moammer Kadhafi és fia kijelentéseit idézték, akik azzal fenyegetőztek, hogy „házról házra megtisztítják Líbiát”, és „vérfolyókat” engednek folyni, hogy ezzel igazolják a katonai beavatkozást. Most Donald Trump népirtást hirdethet – a nemzetközi jog szerint a legsúlyosabb bűncselekményt –, és mindenki folytatja a megszokott módon. Kína a „deeszkalációt” szorgalmazta. Ursula von derLeyen, az Európai Bizottság elnöke és Kaja Kallas, az EU diplomáciai főképviselője nem szólt semmit.

Trump viselkedése – jegyezte meg közömbösen Jean-NoëlBarrot, Franciaország külügyminisztere – „nagyfokú kiszámíthatatlanság és bizonytalanság forrása, amelyek mindennapi életünk részévé váltak”. Eközben Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke a nap egyetlen tweetjét egy egyetemi kosárlabdacsapat győzelmének szentelte.

Senki sem követelt elszámoltathatóságot vagy szankciókat, sőt, senki sem látta helyénvalónak Trump kijelentéseit annak nevezni, amik valójában. A nap folyamán a kommentátorok csupán találgattak a szándékairól – vajon megteszi-e, vagy csak alkudozási taktika volt? –, miközben a hírcsatornák a képernyő alján görgetett szövegüket futtatták: „Ma este, hajnali 2-kor lejár a határidő. Elpusztítja-e Trump Iránt? Kövesse élőben a BFM TV-n.”

A válságok (ökológiai, egészségügyi, gazdasági, energetikai) felhalmozódása, a konfliktusok elsajátítása, a Gázában a külföldi kormányok közönye közepette elkövetett népirtás, valamint a drámai hírek szüntelen – és egyre őrjöngőbb – lavinája hozzászoktatott minket a legrosszabbhoz, és tehetetlenség érzését keltette. Tehát a mai nap, bármelyik nap lehet Irán utolsó napja, de számunkra holnap újra felkel a nap, ahogy ma reggel is. Akkor miért aggódnánk?

Ezúttal Trump nem váltotta be a fenyegetését. De ellenállás hiányában szavai beváltották a céljukat. Kitágították a kimondható dolgok határait, és már elkezdték körvonalazni azt, ami még lehetségessé válhat.

(1)  MathiasRisse: „Egy egész civilizáció fog meghalni ma este”: A nap, amikor az amerikai elnök népirtással fenyegetőzött, Harvard Kennedy School, 2026. április 8.

Benoît Bréville a Le Monde diplomatique elnöke és szerkesztői igazgatója.

Fordította: George Miller 

Forrás: https://mondediplo.com/2026/05/01editorial

Magyarra fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó