Orbán Viktor egy kampányrendezvényen röviddel a veresége előtt, a fénykép 2026. április 10-én készült. Kép: IMAGO / ZUMA Sajtó

Orbán Viktor vasárnapi magyar választásokon elszenvedett vereségére reagálva számos külföldi barátja hangsúlyozta, hogy ennek ellenére jó munkát végzett. Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője azt írta, hogy Orbán „elősegítette Magyarország gazdasági fellendülését, olyan családpolitikát támogatott, amely segített stabilizálni a születési rátát, és megvédte országa, valamint Európa határait a migrációval szemben”. A holland nacionalista, Geert Wilders úgy nyilatkozott, hogy Orbán „az egyetlen politikus az EU-ban, akinek van bátorsága”. Mások azt állították, hogy a vereség beismerésével Orbán bebizonyította, hogy igazi demokrata.

Eközben számos médiajelentés Orbán autoriter hatalomgyakorlására összpontosít, beleértve a magyar alkotmány reformjait és lojalistáinak célzott kinevezését az Alkotmánybíróságba. A Fidesz pártjának a közmédiára és az oktatási rendszerre gyakorolt ​​befolyása egy másik téma volt – és fontos eszköz Orbán számára a közvélemény formálásában.

Az Orbán-modell már nem működik.

Orbánt most leváltották hivataláról. Ez rávilágított, hogy egy kvázi-organikus támogatási formára támaszkodott, amely mostanra kiapadt. Míg a vasárnapi választási részvétel jelentősen megnőtt, pártja támogatottsága jelentősen csökkent 3,1 millió szavazatról 2,3 millióra.

Egy választások előtti cikkemben leírtam, hogyan ígért Orbán egy „munkaorientált társadalmat” és egy munkahelyteremtésen alapuló gazdaságot: A 2008-as gazdasági válság után azzal érvelt, hogy a magyar lakosság munkával önellátóbbá válik, mint ha kölcsönökre vagy szociális segélyekre támaszkodna. A legutóbbi kampányeseményeken Orbán többször is hangsúlyozta, hogy a munkahelyek száma több mint egymillióval nőtt 2010-es hivatalba lépése óta (a hivatalos adatok azonban körülbelül 750 000-es növekedést mutatnak). Valójában gyors előrelépés történt ezen a téren a 2022-es választásokig; az azt követő négy évben azonban nagyrészt stagnálás volt tapasztalható.

„Orbán kormányzati politikájának nem a munkavállalói jogok megerősítése volt a célja, hanem egy olyan alacsony bérű szektor kiépítése, amely vonzó lenne a multinacionális magánbefektetők számára.”

A világjárvány és Oroszország ukrajnai inváziója megrongálta ezt a társadalmi szerződést, amelyen az „orbánomika” alapult. Ahogy Karas Dávid rámutat, Orbán retorikája a 2008-as válság után a magyar „szuverenitás” visszaszerzésére összpontosított. A valóságban azonban a nemzeti foglalkoztatási terv továbbra is a külföldi közvetlen befektetésektől függött: a magyar gazdasági modell a német autógyártókra és a kínai akkumulátorgyártókra támaszkodott.

Orbán kormányzati politikájának nem a munkavállalói jogok megerősítése volt a célja, hanem egy alacsony bérű, a multinacionális magánbefektetők számára vonzó szektor kiépítése. Ez a modell továbbra is sebezhető maradt a külső sokkokkal szemben – az EU (és Trump) orosz gázzal kapcsolatos nyomásától kezdve az Egyesült Államok és Izrael közelmúltbeli háborús uszításáig.

A pusztán gazdasági adatok nem az egyetlen kulcs Orbán vereségének megértéséhez. Az a tény, hogy a választás győztese, Magyar Péter, eredetileg Orbán Fidesz pártjából származott – mielőtt segített leleplezni a párt egyik legnagyobb botrányát (a gyermekek szexuális zaklatásának állami eltussolását) –, azt mutatja, hogy a párt korábbi erkölcsi tekintélye már egy ideje omladozik. Mindazonáltal Orbán felemelkedése és bukása lényegében olyan paraméterekre vezethető vissza, amelyek más kontextusok megértéséhez is hasznosak: A magyar jobboldali politikus sikeresen épített ki egy új választókerületet, amely magában foglalta a középosztályt és a munkásosztályt, sőt, még az etnikai kisebbségek szavazatainak nagy részét is sikerült integrálnia. De végső soron ezeknek a támogatóknak a belé bizalma vetett megrendült.

Konzervatív utópia?

Orbán nemzetközi csodálói szerették korábbi sikereinek hátterében álló narratívát: a „globalisták” elleni szónoklatai és a nemzeti szuverenitás neoliberalizmussal szembeni védelmére tett ígéretei inspiráló, hősies történetet kínáltak a jobboldali szélsőségeseknek másutt a saját küzdelmeikhez. Ez egy civilizációs háborúról szólt a Nyugatot fenyegető sötét fenyegetések ellen.

Jobboldali konzervatív agytrösztök találkozóin Orbán azzal nyűgözte le a külföldi közönséget, hogy Dávidként ábrázolta magát, aki olyan globalista Góliátokkal harcol, mint Soros György, a „kulturális marxisták” és a pénzügyi világ. Úgy tűnt, Orbán újra akarta játszani az 1989-es antikommunista forradalmat – és más jobboldaliaknak is helyet ajánlott maga mellett ebben a háborúban.

„A gyakorlatban a jobboldal által nagyra becsült születésösztönző intézkedések, mint például a családoknak nyújtott adókedvezmények, keveset tettek a születési arány régóta tartó csökkenésének ellensúlyozására.”

Orbán Magyarországa konzervatív utópia volt? Az orbánizmus külföldi támogatóira láthatóan könnyen hatással voltak a budapesti repülőtéren kihelyezett plakátok, amelyek Magyarország családbarát politikáját és a belvárosok biztonságát dicsérték. A főváros turisztikai negyedeiben (amelyet 2019 óta zöld polgármester irányít) tartott találkozókon való részvétel azonban csak korlátozott képet adhatott a tényleges orbánizmusról. Az építési fellendülés és a roma lakosság körében növekvő foglalkoztatottsági adatok minden bizonnyal jobban hozzájárultak Orbán támogatásához, mint a jobboldali diákok, akik lelkesedtek a konzervatív ideológus Roger Scruton-ért. A gyakorlatban a jobboldal által oly nagyra becsült pronatalista intézkedések, mint például a családi adókedvezmények, keveset tettek a születési ráta régóta tartó csökkenésének ellensúlyozására.

A legutóbbi választások előtt úgy tűnt, Orbán csak kultúrharcra hagyatkozhat. Ehhez Donald Trump-tól és J. D. Vance-től is támogatást kapott. Ezzel szemben a konkrét problémák, mint például a közegészségügyi rendszer rossz állapota és a gazdasági visszaesés kínos témákká váltak Magyarország feltételezett erős embere számára.

Azok az erőfeszítései, hogy Magyart az Európai Bizottság vagy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eszközeként állítsa be, mozgósíthatták a Fidesz-szurkolók keménymagját. Ezek azonban nem voltak relevánsak a legtöbb szavazót motiváló aggodalmak és kérdések szempontjából.

Ez a választás nem egy radikális áttörést jelent.

Az a tény, hogy Orbán nem ábrázolta Magyart veszélyes radikálisként, egy másik aspektusra is utal: ez a választási eredmény nem jelent drasztikus változást a magyar politikában. Magyar konzervatív. Saját kampányában szorosan tartotta magát a Fidesz különféle ígéreteihez, különösen a szociálpolitika és a migráció terén. Csak az EU-val való kapcsolatban lehet hangsúlyosabb elmozdulás – kevésbé azért, mert Orbán ellenezte a szinte EU-szerte tapasztalható, magasabb védelmi kiadásokra irányuló trendet (amelyet támogatott), hanem inkább azért, mert az Ukrajnának nyújtott uniós segélyeket most már kevésbé valószínű, hogy Budapest blokkolja.

Magyar sikere egy olyan érv bizonyítékaként értelmezhető, amelyet gyakran kritizálnak olyan publikációkban, mint a Jacobin: a radikális jobboldal legyőzhető, ha mérsékelt, kompetens alternatívaként mutatkozik be, és a középhez fordul. A közelmúltbeli választások előtti időszakban Magyar konzervatív pártjának, a Tiszának valóban sikerült meghódítania a liberális és baloldali-liberális szférát, miközben sikeresen eligazodott olyan kényelmetlen, vitatott kérdésekben, mint például a budapesti Pride betiltása. Ugyanakkor Magyar továbbra is szigorúan bevándorlásellenes álláspontot képviselt. Az orbánizmus a középosztály jólétéhez vezető utat ígérte szavazóinak, és pontosan emiatt fordultak közülük sokan most Tiszához.

„Magyarország azért nyert, mert Orbán „munkaalapú gazdaság” modellje tizenhat év után végre elérte a határait.”

Orbán felemelkedése és bukása azonban a centrista irányvonal korlátait is feltárja. Más jobboldali populista erőkhöz hasonlóan a Fidesz is teret nyert, amikor a gazdasági növekedés ígéretével sikerült bővítenie szavazóbázisát. Amikor az orbánizmus azzal a látszólagos céllal jelent meg, hogy szembeszálljon a neoliberalizmussal és munkahelyeket teremtsen, különösen jól működött a pénzügyi válság idején a szociáldemokraták és centrista szövetségeseik vezette kormányok kudarcai miatt. Magyar a múlt hétvégén nemcsak azért győzött, mert kompetensebbnek tűnt a hivatalban lévő kormányzónál, hanem azért is, mert Orbán „munkaalapú gazdaság” modellje tizenhat év után végre lejárt.

Néhány magyar szocialista, akikkel a választási kampány során beszéltem, nem volt különösebben elragadtatva attól, hogy két rossz közül a kisebbikre kell szavazniuk. Mégis mindannyian örültek Orbán vereségének. Egyértelmű, hogy Magyar győzelme sem azonnali változást nem hoz, sem annak kilátásba helyezését. A globális sokkhatások, amelyek hozzájárultak Orbán modelljének megdöntéséhez, inkább erősödnek, mintsem enyhülnek – és valószínűtlennek tűnik, hogy ez a vereség megfékezné Trump-ot.

A magyar választások legalábbis bizonyítékot szolgáltattak a „munkásbarát” konzervativizmus kiüresedésére, és a mai nacionalista internacionálé egyik legfontosabb központjának visszaesését jelentették.

David Broder a JACOBIN európai szerkesztője és a Mussolini's Grandchildren: Fascism in Contemporary Italy (Pluto Press, 2023) című könyv szerzője.

Forrás: https://jacobin.de/artikel/ungarn-viktor-orban-peter-magyar-wahl 2026. április 14.

Szerző: David Broder, Tim Steins fordítása 

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó