Vallásos izraeliek hétfőn egy földalatti parkolóházban ünneplik a Purimot, amely bombaóvóhelyként szolgál az iráni háború közepette. Fotó: Itay Ron
Egyetlen értelmes hang sem hallatszik a szakértők, politikusok és a nagyközönség körében, akik óránként rohannak az óvóhelyekre, de mosolyogva köszönnek vissza, dicsérve az iráni háborút és az általa hozott áldásokat. Szinte hiányolja az ember 1967-et.
Hol definiálták, hogy a háborús idők a butaság ideje is? Ki írta, hogy amikor az ágyúk dörögnek, a múzsák nemcsak hogy hallgatnak, de szégyellniük is kellene magukat? Már régóta esedékes, de ami ezen a héten történt az izraeli közbeszéddel, az minden mélypontot megdönt.
Lehetetlen nem hiányolni az 1967-es győzelmi albumokat és a dicsőség dalait. A „Nasszer Rabinra vár, ay, ay, ay” finoman szól a mai szeméthez képest. És ki gondolta volna, hogy hiányozni fog nekünk az „Ó, Sarm es-Sejk, visszatértünk hozzád újra”. Ma ez van: „Végre szabadon élhetünk, végre lélegezhetünk, Izrael szabad, Irán szabad, mindenki hallja az ordító oroszlánt, Halleluja a légierőnek, Halleluja a hadseregnek… Ti vagytok a mi nagy büszkeségünk” (dalszöveg: Pnina Rosenblum).
A Haaretz címlapján Izrael 1967-es háborús győzelme után jelentették be, hogy „200 000-en látogatták meg a Nyugati Falat”, és részleteket közöltek az IDF jordániai erők felett aratott győzelméről. Forrás: „הארץ”
Csakhogy nem csak dalokról beszélünk, hanem a nyilvános és médiabeli diskurzusról is. Az ultanacionalizmushoz már hozzászoktunk; a militarizmushoz is, ez normális. Minden jobboldali, nincs helye kétségnek, ellenzéknek, kérdőjeleknek vagy bármi kevesebbnek, mint az Izraeli Védelmi Erők iránti tisztelet és dicséret – ez is a háborús idők jellemzője. Csend – lövöldözünk. Csak hazaszeret a tévé- és rádióstúdiókban és a közösségi médiában. Ami ezúttal más, az a diskurzus szintje, vagyis mondhatnánk, felfoghatatlanul alacsony szintje – soha ezelőtt nem volt ennyire üres, klisés és megdöbbentő.
Egy volt futballista a bölcsesség hangjának, egy katonai rendőrtiszt az erkölcs hangjának számít. Minden perzsa zsidó szakértő. A katonai tudósítóknak és a külügyekkel foglalkozó társaiknak nevezett zoknibábokhoz, akik szintén csatlakoztak a kórushoz, egy új elemzői réteg is csatlakozott, egy olyan típus, amely még soha nem töltötte be ilyen sűrűn és ilyen exkluzivitással a rádióhullámokat és a közösségi médiát; olyan agymosás özöne, amilyet még soha nem láttak itt. Így van ez két és fél év igazi újságírás nélkül, a gázai háborúról szóló minimális tudósítások nélkül.
Próbálj meg akár egyetlen értelmes hangot is találni, valakit, akinek van mondanivalója, aki tényleg tud valamit. Egyetlen sincs. Purim alkalmából Avri Gilad médiaszemélyiség légierő-pilóta, Yuval Shem Tov gyerekművész pedig perzsa nyelven énekel. Mindenki ujjong. Miért? Vagy talán sírva fakad az egész. Még csak felvetni is elfogadhatatlan a lehetőséget. A merényletek orgiája javában zajlik, minden találat ünneplésre ad okot.
Avri Gilad légierő-pilóta jelmezében jelent meg a Channel 12 híradójában az iráni háborúról. Forrás: Képernyőkép a Channel 12-ről.
Sharon Gal újságíró stúdiójában javában zajlik a buli: az izraeli fegyvereladások új magasságokba emelkednek, és mindenki örömében izzik. „Felszerelési futószalagok egész Indiában. ... Elfoglaltuk Indiát. ... 1,4 milliárd indiaira van szükségünk, hogy gyártsanak nekünk.” Milyen ígéretes, új világot nyit meg előttünk ez a háború. Most már nemcsak a föld megváltásáról van szó, hanem a pénzről is, rengeteg pénzről.
Az uszítás határtalan. Egy tévéadó mellett nyaktörő sebességgel elhaladó tüntető országos botrányt okoz, amely súlyos büntetést érdemel. Egy telepes, aki megöl két gazdát, csak egy ásítást vált ki. Egy apró európai adományt egy emberi jogi szervezetnek az államügyekbe való külföldi beavatkozásként ábrázolnak. Egy idegen ország rezsimjének bombázással történő megdöntésére tett kísérlet legitim demokratikus lépés. Meddig megyünk el?
Kapcsolódó cikkek
- A háború az izraeli tömegek ópiuma (Gideon Levy)
- Izrael nem engedhet meg magának egy hosszú háborút Iránnal – és nem is hagyhatja magára újra népét – Haaretz Szerkesztőség
- „Köszönöm, Trump”: Netanjahu ellenzéke az Iránnal folytatott háború mellett foglalt állást Noa Shpigel
Bármely kétségbeesett kísérlet, hogy akár csak egyetlen intelligens hangot is meghalljunk, kudarcra van ítélve. Míg külföldi csatornákon intelligens beszélgetések folynak a háborúról, itt csak a butaság és a tudatlanság beszél. Míg ott azt mondják, mi történik valójában Iránban és Libanonban, itt egy parkolóban tartott esküvőről tudósítanak – a lényeg a véget nem érő ostobaság, érdemi vita nélkül. Így terjed a tömegek butasága, mint egy radioaktív felhő, mindent elpusztítva az útjába kerülve.
Lehet rosszabb is. Figyeljük meg Donald Trump amerikai elnök „spirituális tanácsadóját”, akit kineveztek a „Fehér Ház Hitirodájának” élére. A szent háború evangélistája: „Hallom a győzelem hangját. Hallom a kiáltás és az ének hangját. Hallom a győzelem hangját. Az Úr azt mondja, hogy megtörtént. Hallom a győzelmet! Győzelem! Győzelem!” – sikoltja extázisban. Hamarosan itt lesz.
Gideon Levy (született 1953-ban) izraeli újságíró, író, aki a palesztin területek izraeli megszállásának határozott kritikájáról ismert. 1982 óta a Haaretz rovatvezetője, a heti "Twilight Zone" című rovatot írja, amely az emberi jogi jogsértésekre összpontosít. 2021-ben Sokolov-díjat és 2015-ben Olof Palme-díjat kapott.
Forrás: https://www.haaretz.com/opinion/2026-03-05/ty-article-opinion/.premium/everyone-in-this-country-has-gone-insane/0000019c-bac6-d0a6-a5ff-bfc62e3b0000?utm_source=mailchimp&utm_medium=email&utm_content=author-alert&utm_campaign=Gideon+Levy&utm_term=20260305-05:12 2026.03.05.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
