Egy királypárti tank bevonul a Teheráni Rádió udvarára néhány perccel azután, hogy a sahpárti csapatok elfoglalták a területet a puccs során, amely 1953. augusztus 19-én megbuktatva Mohammad Mosaddegh-et és kormányát. Fotó: AP
A demokráciára erkölcsi legitimitásként hivatkoznak a háborúban, míg Irán hatalma rétegzett politikai, vallási és történelmi alapokon nyugszik.
A demokrácia azonban nem az ellenség, a demokrácia manipulációja az.
A nyugati politikai diskurzus évtizedekig a legitimitást a választásokkal azonosította – egyetlen napon megszámolt számokkal, amelyeket olyan intézmények hitelesítenek, amelyek maguk is hatalmas pénzügyi hatalom által formált rendszerekben működnek. Az eredmény egy aggasztó csökkenés: a legitimitás erkölcsi helyett eljárási jellegűvé válik.
Az Egyesült Államokban a demokrácia egy olyan politikai gazdaságtan keretein belül működik, amelyeket mélyen befolyásol a vállalati finanszírozás, a lobbizási struktúrák és a koncentrált médiatulajdonlás. A közvélemény nem pusztán tájékozott, hanem irányított is. A választási verseny létezik, de a vagyon és az intézményi folytonosság által meghúzott határokon belül.
Mégis, amikor Donald Trump megnyeri a választásokat, a legitimitást abszolútnak tekintik. Nem számít, hogy vádakkal néz szembe, a bűncselekményektől az alkotmányos túlkapásokig. Nem számít, hogy politikája sértheti a nemzetközi humanitárius jogot. Nem számít, hogy kormányzatának katonai akciói külföldön civilek halálát okozzák.
Legitim, mert a szavazatok összesítése megegyezik.
A feltételezés világos: a demokrácia automatikusan szentesíti a hatalmat. A választási siker azonban nem semlegesíti a háborús bűncselekményeket. Nem törli el a nemzetközi jog megsértését. Nem alakítja át a vitatott politikákat erkölcsi igazságokká.
A demokrácia értékes. De nem erkölcsi visszatartó erejű.
Izrael demokratikus pajzsa
Sehol sem látható jobban ez a márkajelzés, mint Izraelben.
Izrael azon állítása, hogy „az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten”, régóta diplomáciai páncélként szolgál. A kifejezést nemcsak politikai leírásként, hanem a vizsgálattól való elszigetelésként is használják.
Benjamin Netanjahu, a nemzetközi jogi lépések és a gázai népirtással kapcsolatos vádak ellenére, továbbra is Izrael demokratikus keretrendszerét az erkölcsi lét bizonyítékaként mutatja be. A választásokat a legitimitás bizonyítékaként emlegetik. A parlamenti vitákat az egészséges politikai egyensúly bizonyítékaként emlegetik.
De a demokrácia nem semmisíti meg a katonai megszállást. Nem legalizálja a kollektív büntetést. Nem mentesít a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértése alól. És nem teszi megengedetté a népirtást.
A probléma nem az, hogy Izrael választásokat tart. A kérdés az, hogy a demokrácia nyelvezetét hogyan használják a népirtással kapcsolatos vádak marginalizálására, és a katonai agressziót egy civilizált, önmagát védő állam viselkedésévé alakítják át.
A második világháború óta a demokráciát gyakran mozgósították retorikailag a rezsimváltás, az inváziók és a „megelőző háborúk” igazolására. Irakot a felszabadulás nevében szállták meg. Afganisztánt a szabadság zászlaja alatt megszállták. A latin-amerikai, afrikai és közel-keleti beavatkozásokat rutinszerűen a demokratikus értékek védelmére irányuló erőfeszítésekként keretezték be.
A probléma nem a demokráciával van. A probléma a demokratikus kivételesség elvével van – azzal a hittel, hogy egy állam választási struktúrája erkölcsi immunitást biztosít számára.
Az iráni narratíva
Ugyanez a logika formálja az Iránnal kapcsolatos háborús diskurzust is.
Iránt rutinszerűen illegitimnek nevezik, mivel nem felel meg a nyugati liberális demokratikus normáknak. A rezsimváltásra irányuló felhívásokat nem pusztán stratégiai számításokként, hanem erkölcsi kötelességként fogalmazzák meg.
Még Trump vagy Netanjahu kritikusai is gyakran ebben a keretrendszerben mozognak. Ellenezhetnek bizonyos politikákat, de elfogadják azt a tágabb előfeltevést, hogy a nyugati demokráciák eredendő erkölcsi tekintéllyel rendelkeznek, míg a nem nyugati rendszereknek bizonyítaniuk kell legitimitását.
Ez a bináris rendszer mélyen hibás.
Amikor az erkölcsi felsőbbrendűséget feltételezik, a civil áldozatok sajnálatosak, de elviselhetővé válnak. A gazdaságokat pusztító szankciók a fegyelem eszközeivé válnak. A katonai eszkaláció elvi alapú védekezéssé válik.
A nemzetközi jog szelektívvé válik – kötelező az ellenfelek, rugalmas a szövetségesek számára.
A demokrácia nyelve, ha fegyverként használják, retorikai pajzzsá alakul, amely mögött a hatalom csökkent elszámoltathatósággal működik.
Irán legitimitása
Ahhoz, hogy megértsük Irán kitartását, túl kell lépnünk a karikatúrán.
Irán nem liberális demokrácia a nyugati értelemben. De nem is egy leegyszerűsített autokrácia, amelyet kizárólag kényszer tart fenn. Legitimitása egy rétegzett politikai rendszeren keresztül működik, amely a történelemben, a vallásban és az intézményi felépítésben gyökerezik.
A csúcson a Legfelsőbb Vezető áll, akit a Szakértők Gyűlése – egy alkotmányosan felhatalmazott testület, amely megválasztott iszlám jogászokból áll – választ ki. Magát a Gyűlést országos választásokon választják ki, és jogosult kinevezni és felügyelni a Legfelsőbb Vezetőt.
Ez a struktúra a Wilayat al-Faqih – az iszlám jogtudós gyámságának – doktrínáját tükrözi. A síita politikai gondolkodásban ez a doktrína a vallási tekintélyt a politikai felügyelettel ötvözi, mind a jogtudományi hagyományból, mind a forradalmi ideológiából fakadva.
Irán rendszere azonban nem kizárólag klerikális.
Az elnököt népszavazáson választják. A parlamentet (Majles) megválasztják. A politikai frakciók alkotmányos keretek között versenyeznek. Az olyan intézmények, mint az Őrző Tanács (Guardian Council), felügyelik a törvényhozást és a választásokat az alkotmányos és ideológiai folytonosság biztosítása érdekében.
A kritikusok azzal érvelnek, hogy ezek a mechanizmusok korlátozzák a pluralizmust. A támogatók viszont azt állítják, hogy megőrzik a koherenciát és a szuverenitást.
Függetlenül az ember pozíciójától, Iránban a legitimitás több forrásból származik:
- Forradalmi legitimitás az 1979-es iszlám forradalomból.
- A síita joggyakorlatban gyökerező vallási legitimitás.
- Választási legitimitás a visszatérő nyilvános részvételen keresztül.
- A külföldi nyomással szembeni ellenállás által erősített nacionalista legitimitás.
Ezek a formák nem tükrözik a nyugati liberális mintákat. De a legitimitás kulturálisan és történelmileg kontextusfüggő. Nem egy univerzális forma.
Iránon belül ezek a struktúrák kellő elfogadottságot élveznek ahhoz, hogy fenntartsák a politikai folytonosságot – még hatalmas külső nyomás alatt is.
A túlélés mint bizonyíték
Négy évtized alatt Iránnak el kellett viselnie egy pusztító háborút Irakkal, évtizedekig tartó szankciókat, gazdasági elszigeteltséget, kiberműveleteket, magas rangú tisztviselők meggyilkolását és ismétlődő katonai fenyegetéseket.
A strukturális legitimitástól mentes államok összeomlanak az ilyen kumulatív nyomás alatt. Belsőleg széttöredeznek, vagy intézményesen felbomlanak.
Irán nem.
Ez nem jelent egyhangúságot. Tüntetések törtek ki. Politikai megosztottság van. A gazdasági sérelmek valósak.
De a legitimitás nem az ellenvélemény hiányát jelenti, hanem a kellő kohézió meglétét.
Amikor a külső konfrontáció fokozódik, a nemzeti konszolidáció gyakran megerősödik. Egzisztenciális kontextusokban a lakosság a szuverenitás köré szerveződik, még akkor is, ha kritizálja a kormányzást.
A nyugati diskurzus gyakran feltételezi, hogy az iráni rezsim összeomlása elkerülhetetlen, ha kellően fokozódik a nyomás. Ez a feltételezés ismételten tévesnek bizonyult.
A legitimitás kérdése
A vita nem a demokrácia kontra demokráciaellenesség, hanem a hitelesség kontra manipuláció.
A demokrácia akkor egy értelmes kormányzási rendszer, ha átláthatóan és a törvények keretein belül működik. De amikor a demokratikus márkajelzést a háború igazolására, a vezetők elszámoltathatóságtól való megvédésére vagy a nemzetközi jog megsértésének normalizálására használják, akkor a hatalmi retorikai eszközzé válik.
Az Egyesült Államok és Izrael a választási legitimitásra hivatkozva állítja be erkölcsileg megalapozottnak a katonai eszkalációt. Irán eközben egy hibrid modellből nyeri legitimitását, amely ötvözi a vallást, a forradalmat és a köztársasági intézményeket.
Az egyik rendszert globálisan forgalmazzák. A másikat globálisan delegitimálták.
A kitartás azonban magáért beszél.
Iratkozzon fel a Savage Minds csatornára
Szerkesztő által
Oknyomozó riportok és társadalmi kommentárok a közkultúráról, a művészetekről, a tudományról és a politikáról.
Forrás: https://savageminds.substack.com/p/who-decides-what-is-legitimate 2026. márc. 4.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
