Ez az elemzés azt vizsgálja, hogy a geoökonómiai erők hogyan alakítják át Európa stratégiai helyzetét, és hogyan kérdőjelezik meg hagyományos biztonsági rendjének alapjait.

A szétesés: Hogyan veszítette el Európa az irányítást saját biztonsági architektúrája felett

Steve Witkoff fényképe Vlagyimir Putyinnal Moszkvában nem csupán egy újabb epizód az informális amerikai diplomácia hosszú történetében. Egy sokkal komolyabb jelenséget szimbolizál: az 1945 óta Európát fenntartó euroatlanti biztonsági architektúra végleges erózióját. Európa most szemlélőjeként találja magát olyan tárgyalásoknak, amelyek közvetlenül a jövőjét érintik, de amelyekbe nincs beleszólása.

Évtizedekig az európai vezetők úgy hitték, hogy biztonsági környezetük három pilléren nyugszik: az amerikai katonai fölényen, a NATO kohézióján és egy olyan Oroszországon, amelyet egyszerre lehet megfékezni és marginalizálni. Az ukrajnai háború átmenetileg fenntartotta ezt az illúziót. Az Európai Unió Oroszország ukrajnai invázióját az 1991 utáni atlanti rend megerősítéseként értelmezte, bizonyítékként arra, hogy Európának több NATO-ra, erősebb amerikai vezetésre, megnövelt védelmi kiadásokra és erősebb ideológiai összehangolásra van szüksége Washingtonnal.

Európa tragédiája nem az, hogy ki van zárva a saját jövőjét alakító tárgyalásokból, hanem az, hogy még nem fogta fel teljesen e kizárás mélységét.

De ahogy a konfliktus a végső szakaszába lépett, és új politikai dinamikák bontakoztak ki Washingtonban, egy mélyebb valóság vált nyilvánvalóvá: az európai biztonsági vízió nem volt összhangban az Egyesült Államok hosszú távú stratégiai pályájával.

Washington Kínát igyekszik megfékezni; Európa Oroszországot igyekszik megfékezni. Washington figyelmét az Indo-Csendes-óceáni térségre fordította; Európa a keleti határára vonult vissza. Washington Oroszországot potenciális partnernek tekintette a globális erőforrások kiaknázásában, az északi-sarkvidéki fejlesztésben és a stratégiai egyensúly megteremtésében; Európa továbbra is állandó egzisztenciális ellenségként tekintett rá.

Ez egyfajta stratégiai eltéréshez vezetett, Európa továbbra is egy olyan architektúrán belül működik, amelyben Washington már nem hisz teljes mértékben.

Az amerikai fordulat, az európai pánik

Donald Trump visszatérése a nemzetközi színtérre jelentősen felgyorsította ezt az eltérést. Oroszország stratégiai újraértelmezése, amelyet inkább előnynek, mint ellenségnek tekintettek, pánikszerű állapotba taszította Európát. A NATO-kötelezettségek aláásására irányuló vágya, az európai vezetőkkel szembeni nyílt bizalmatlansága, valamint a geopolitikát üzleti diplomáciaként felfogni mind hozzájárulnak Európa stratégiai szorongásához

Trump szándékosan megalázza Európát. Azzal, hogy Witkoffot, egy diplomáciai felelősséggel nem rendelkező tanácsadót ismételten Moszkvába küldi, miközben Kijevet figyelmen kívül hagyja, Trump azt jelzi, hogy a súlypont áthelyeződött. A békefolyamat nem Brüsszelen, Berlinen vagy Párizson keresztül fog zajlani; egy Washington-Moszkva tengelyen keresztül fog haladni, teljesen megkerülve az európai intézményeket.

Azt, hogy Európa a párbeszédet elutasította Moszkvával a Kreml nem elvi ellenállásként, hanem stratégiai szabotázsként érzékeli. És Washington, megérezve a lehetőséget, készen áll arra, hogy kihasználja ezt a szakadékot.

Sok elemzőhöz – támogatókhoz és kritikusokhoz egyaránt – hasonlóan Európa túl későn fedezi fel, hogy biztonságát nem lehet pusztán erkölcsi retorikával, szankciókkal vagy ipari indoklás nélküli újrafegyverkezéssel garantálni. Európa meg akarja fékezni Oroszországot, de már nem rendelkezik a szükséges politikai, katonai és gazdasági eszközökkel ehhez.

E megállapodások építészei: hogyan ítélik Trump, Putyin és az üzleti hálózatok kudarcra Európát.

Az árnyékdiplomácia mint új geopolitikai irányzat

Witkoff ingatag diplomáciája strukturális változást jelent: a diplomácia már nem kizárólag a külügyminisztériumok területe, hanem a politikai családok, a gazdasági közvetítők és az erőforrás-alapú szövetségeké. Ezért olyan jelentős Kushner moszkvai jelenléte. A decemberi tárgyalások nem csupán magas szintű tárgyalások voltak; egy új geopolitikai magatartási rendszer kialakulását jelezték, ahol az egyes hatalmi hálózatok közötti bizalom elsőbbséget élvez az intézményi protokollokkal szemben.

A Trump-Putyin paradigma három elven nyugszik: (i) kereskedelmi logika az ideológiai konfrontáció helyett; (ii) az erőforrások kiaknázása, mint a geopolitikai stabilitás alapja; és (iii) kétoldalú bizalom a multilaterális intézmények helyett.

Ez mélyen megalázó Európa számára, amely hagyományosan a multilateralizmusból nyeri legitimitását. Washington és Moszkva számára azonban Európa kizárása nem figyelmetlenség, hanem szándékos jellemző. A régi európai biztonsági architektúra Európa központi szerepére támaszkodott. Az újnak már nincs szüksége erre.

Az új architektúra gazdasági magja

Washington és Moszkva között kialakulóban lévő megértés négy gazdasági pilléren nyugszik:

Az északi-sarki és az északi tengeri útvonal erőforrásainak kiaknázása: Az arktiszi ásványok, szénhidrogének és ritkaföldfémek kiaknázásában való közös részvétel elengedhetetlen. Az Egyesült Államok messze elmarad Oroszországtól a jégtörő képességek és az arktiszi infrastruktúra tekintetében; az együttműködés ezért pragmatikus megoldást jelent.

Energiafolyosók és háború utáni újjáépítés: Az amerikai befektetők az orosz energiát alulértékelt feltörekvő piacnak tekintik. Ugyanakkor Ukrajna újjáépítése (amelyet potenciálisan befagyasztott orosz eszközök finanszíroznak) óriási lehetőségeket kínál az amerikai építőipari és energiaipari vállalatok számára.

– Az orosz szénhidrogének visszaintegrálása a globális piacokra: Ez egy hosszú távú amerikai célkitűzés, amelynek célja mind a globális energiaárak stabilizálása, mind Kína Oroszország feletti növekvő befolyásának kezelése.

– A NATO katonai logikájának felváltása a gazdasági kölcsönös függőséggel: Ez Trump gondolkodásmódjának a lényege: egy jövedelmezőségen alapuló Washington-Moszkva tengely kiépítése, ezáltal csökkentve a fegyveres konfrontáció ösztönzését.

Miért kétségbeesettek az európaiak?

Mivel Európa ipari bázisát szankciókhoz, dekarbonizációhoz és az Egyesült Államok katonai függőségéhez kötötte, most strukturálisan gyengébb, mint Washington és Moszkva a feltörekvő gazdaságban.

Európa három fájdalmas igazságot fedez fel:

Európa nem tudja megvédeni magát az Egyesült Államok nélkül. A NATO európai pilléreiből hiányzik a lőszer, az ipari kapacitás és a fejlett katonai technológiák.

A szankciók jobban gyengítették Európát, mint Oroszországot. Németország, Ausztria és Olaszország energiaigényes iparágai az Egyesült Államokba települnek át. Európában folyamatban van az iparosítás.

A béketárgyalásokon Európa nem vesz részt társszerzőként. Európa megkapja a végleges dokumentumot, de nem hívják meg, hogy járuljon hozzá annak megszövegezéséhez.

Ezért dühösek az európai stratégák: a kontinenst meghatározó biztonsági architektúrát az orruk előtt írják át.

Ukrajna után: Milyen lehet az új európai biztonsági rend? Vajon a NATO fennmarad Európa központi pilléreként?

A NATO nem fog eltűnni. Túl mélyen intézményesült marad, túl szimbolikusan erős az európaiak számára, és túl hasznos Washington telepítési infrastruktúrája és fegyverexportja számára. Szerepe azonban háttérbe szorul, az európai biztonsági rend szívéből egy másodlagos keretrendszerbe kerül, amely egyre inkább az amerikai politikai akarattól, a széttöredezett európai védelmi szektortól, az amerikai európai kötelezettségvállalásoktól való elzárkózástól és az amerikai-orosz modus vivenditől függ, amelyet Európa nem ellenőriz.

Trump elnöksége alatt a NATO tranzakciós szervezetté, nem pedig stratégiai szövetséggé vált. Hitelessége teljes mértékben Trump és Putyin személyes kapcsolatától fog függeni – és Európa ezt gyűlöli, mert megfosztja minden befolyástól.

A háború és béke hatása Európa architekturális jövőjére

Az ukrajnai konfliktus feltárta Európa strukturális gyengeségeit: a lőszerhiányt, az elégtelen termelési kapacitást, a szankciókra való túlzott támaszkodást és a stratégiai következetlenséget. A béke egy még aggasztóbb valóságot fog feltárni: Európa nem viselheti el egyedül a megállapodás következményeit.

Ha az Egyesült Államok és Oroszország végleges megállapodásra jut, Európának vagy el kell fogadnia, vagy el kell utasítania, és egyedül kell viselnie a következményeket. Sem Párizs, sem Berlin nincs felkészülve az utóbbira.

Ukrajna tragikus módon lesz a végső előny. Szuverenitását külső szereplők fogják tárgyalni. Európa tudja ezt, de semmit sem tehet a megváltoztatásáért.

El tudja-e vállalni Európa az architektúra szerepét az Egyesült Államok nélkül?

Az őszinte válasz nem, sem rövid, sem középtávon. Európának nincs autonómiája a nukleáris elrettentésben, fejlett katonai-ipari képességei, koherens politikai akarata, stratégiai konszenzusa, energiabiztonsága, technológiai paritása az Egyesült Államokkal, és az a képessége, hogy amerikai vezetés nélkül megfékezze Oroszországot.

Az európai stratégiai autonómia gondolata továbbra is vágyálom. Az EU rendelkezik katonai képességekkel, de nincs hadserege. Vannak ambíciói, de hiányzik az ipari kapacitása ezek megvalósításához.

Az ázsiai évszázad és Európa hanyatlása

Minél jobban konvergál Washington és Moszkva gazdaságilag, annál inkább csökken Európa globális befolyása. Az orosz-kínai tengely megerősödik, India kiegyenlítő erőként jelenik meg, és a BRICS-országok növelik gazdasági és politikai súlyukat. Európa egy olyan eurázsiai szuperkontinensen belüli félszigetté válik, amelyet nem ellenőriz, és egyre inkább marginalizálódik a globális hatalmi központokhoz képest.

Ázsia stabilitásának biztosítására való képessége függ a Peking, Moszkva, Újdelhi, Rijád és Teherán között kialakuló bizalmi hálózatoktól. Európa nem része ennek a hálózatnak.

Következtetés: Egy bizonytalan kontinens

Európa tragédiája nem az, hogy kizárták a saját jövőjét alakító tárgyalásokból, hanem az, hogy meg sem érti teljesen e kizárás mértékét.

A moszkvai találkozók nem egyenlő felek közötti tárgyalások, hanem hatalmi rendszerek közötti tárgyalások. Trump és Putyin azért értik egymást, mert mesterei a tranzakciós geopolitika nyelvének. Európa ezzel szemben a normák, törvények és bürokratikus eljárások nyelvét beszéli – egy olyan világban, amelyet már nem ezek irányítanak.

Egy új európai biztonsági architektúra fejlesztése zajlik, és ez nem Brüsszelben, hanem Washingtonban és Moszkvában zajlik.

Európának szembe kell néznie egy kulcsfontosságú kérdéssel: vajon egy kontinens, amely elvesztette stratégiai befolyását, vissza tudja-e szerezni azt a következő geopolitikai ciklus vége előtt?

Ricardo Martins, szociológia doktor, geopolitika és nemzetközi kapcsolatok szakirányon (Utrecht)

https://journal-neo.su/2025/12/26/the-beginning-of-the-end-for-europes-old-security-order-towards-a-geoeconomic-architecture-emerging-from-the-washington-moscow-dynamic/ 2025. december 26.