2025 júliusában az amerikai Kongresszus 131 milliárd dollárt szavazott meg a bebörtönzés, kitoloncolás és a határ militarizálásának bővítésére. Ez a legnagyobb bevándorlási ellenőrzési csomag a modern amerikai történelemben, és amit a legtöbb ember tudta nélkül finanszíroz.

Nyugdíjalapok, egyetemi alapítványok és önkormányzati költségvetések mélyen benne vannak az ICE (U.S. Immigration and Customs Enforcement) gépezetében. Ha nyugdíjalapba fizetsz, egyetemre jársz, vagy nagyvárosban élsz, a pénzed valószínűleg segít valakinek a bebörtönzésében. Az adódból már most is erre megy el.

A terv megtriplázza az ICE finanszírozását, feléleszti a bukott határfal projektet, új börtönöket épít családoknak, és 10 milliárd dollárt ad a Belbiztonsági Minisztériumnak szabályozatlan forrásként. Eközben akár 17 millió ember veszítheti el az egészségügyi ellátását, és több millió gyerek maradhat iskolai étkeztetés nélkül.

Ezek a prioritások nem véletlenek. Egy olyan politikai stratégiát tükröznek, amely a bevándorlást semlegesítendő fenyegetésként kezeli, nem pedig az amerikai politika következményeként. Ez a költségvetés nem csak infrastruktúrát bővít, hanem egy rasszista megfigyelési, bebörtönzési és profitrendszert erősít, miközben csökkenti a jogi védelmet, a tisztességes eljárást és a nyilvános felügyeletet.

Íme, mit tartalmaz az új bevándorlási költségvetés (USD-ben):

• 29,9 milliárd dollár az ICE általi betartatásra és kitoloncolásra – háromszoros növekedés

• 45 milliárd új bevándorlási detencióközpontok építésére, gyermekek és családok számára is

• 46,6 milliárd a határfal építésére – több, mint háromszor annyi, mint Trump első ciklusában

• 10 milliárd szabályozatlan forrás a Belbiztonsági Minisztériumnak, „határbiztonság” címén, felügyelet nélkül

• Napi 116 000 ember bebörtönzésének célkitűzése – akkora tömeg, hogy megtölthetne egy stadiont anyákkal, diákokkal, kisgyerekekkel és idősekkel, vagy eltüntetné a michigani Lansing vagy georgiai Athens teljes népességét.

• Csak 800 bevándorlási bíró – ami tovább rontja a rekordnak induló elmaradásokat a bíróságokon, és milliók jogi folyamatát késlelteti.

Az ICE mindenhol jelen van

Az ICE nem egyedül működik. Palantir algoritmusaival táncol, iskolai és jogosítvány-nyilvántartások adatait nyeli le, besúg a menedékvárosok helyi rendőrségének, és egyetemek által aláírt szerződésekben rejtőzködik, akik azt állítják, hogy a befogadás fontos számukra. Nyilvános és titkos, látható és láthatatlan és folyamatosan terjeszkedik.

A határ nem a határnál ér véget.

Az ICE megosztja technológiáját, taktikáját és képzéseit a helyi rendőrségekkel az egész országban, különösen a fekete és barna közösségekben. Ugyanazok az algoritmusok, amelyekkel bevándorlókat deportálnak, Chicago, Los Angeles és New York tinédzsereit zárják börtönbe. A háborús gazdaság belföldön is működik.

A migráció nem válság – az amerikai politika az

Az emberek, akiket bebörtönöznek és kitoloncolnak, nem válságot jelentenek – ők egy válság következményei. Az amerikai külpolitika – szankciók, puccsok, klímakizsákmányolás és gazdasági háború révén – egész régiókat destabilizált, majd bűnözőkké nyilvánította azokat, akik menekülnek.

Ezt leginkább Venezuelában lehet látni.

Az USA évekig tartó szankciói lefojtották Venezuela gazdaságát, és milliókat kényszerítettek vándorlásra. A The Lancet Global Health egyik tanulmánya szerint az egyoldalú gazdasági szankciók évente kb. 564 000 halálhoz vezetnek, főleg öt év alatti gyermekek körében. A kutatók arra jutottak, hogy a szankciók a gazdasági háború egy formája, amelynek halálos következményei gyakran egyenlők a fegyveres konfliktusok pusztításával. Venezuela az egyik legsúlyosabban érintett ország.

Olvass tovább: Évente több embert ölnek meg a szankciók, mint a háborúk

Venezuela erőfeszítései a családegyesítésért – egy markáns ellentét

A nemzetközi piacoktól elzárva, saját tartalékaihoz hozzáférés nélkül és az USA folyamatos szankciói célpontjában lévő venezuelai kormány mégis a deportálással szétszakított családok egyesítését helyezte előtérbe.

• Járatokat szerveztek, hogy hazahozzák a venezuelai kivándorlókat az USA-ból és szomszédos országokból.

• A deportáltakat orvosi ellátással, lakhatási támogatással és segítséggel fogadják.

• Nincsenek milliárdos fogvatartó központok, bokaláncok, vagy magánbérlők.

• Csak egy politikai döntés: az emberek méltósággal való bánásmódja.

Ez egy mélyebb különbséget tükröz.

Míg az USA egy háborús gazdaságot bővít, amely a bebörtönzésből, megfigyelésből és militarizált határokból profitál (a Palantir, CoreCivic és GEO Group vállalatok, valamint fegyvergyártók és adatcégek a fő nyertesek), addig Venezuela – ostrom alatt – egy béke-gazdaságot épít, amely társadalmi programokon, közösségi szerveződésen és mindennapi ellenálláson nyugszik.

E munka nagy részét nők vezetik

Venezuelában a Madres Víctimas del Fascismo (A Fasizmus Áldozatainak Anyjai) mozgalom a kormánnyal együtt dolgozik, hogy megtalálják, támogassák és hazahozzák gyermekeiket, akik közül sokat az USA-ban vagy latin-amerikai országokban tartóztattak le.

• Ezek az anyák konzuli hatóságokkal együttműködve, nyilvános fórumokon szólaltak fel, és követelték, hogy az állam tegyen lépéseket családjaik egyesítéséért.

• Nyomásuk és a kormány együttműködése révén néhányan már viszont is láthatták gyermekeiket.

Így néz ki a béke-gazdaság: társadalmi programok, közösségi szerveződés és állami támogatású családegyesítés.

A határellenőrzés erőszaka a birodalom erőszaka

Az USA válságokat szít külföldön (szankciók, puccsok, megszorítások), majd ketreceket épít azoknak, akik menekülnek. Venezuela ezt jól ismeri. Gazdaságát blokkolták, intézményeit célbavették, népét bűnözővé nyilvánították, amint átléptek egy határt.

Mégis Venezuela az, aki étellel, gyógyszerrel és lakhatással fogadta a deportált migránsokat – gondoskodással. Egy „diktatúráként” megbélyegzett ország ajánlott fel valamit, amit ez a „demokrácia” nem: hazatérést, családegyesítést és méltóságot.

Ki az, aki közreműködik?

Ez a rendszer nem csak egy régióra korlátozódik. Nemcsak Texasban vagy Arizonában működik. Az egész országban jelen van: szerződésekben, adatbázisokban és csendes együttműködési formákban.

• Iskolák gyakran közvetlenül vagy közvetve megosztják adataikat az ICE-szel.

• Egyetemek együttműködnek a Belbiztonsági Minisztériummal szoftverlicencek és kutatási támogatások révén.

• Befektetők, köztük nyugdíjalapok és egyetemi alapítványok, részvényekkel rendelkeznek a GEO Group, Palantir és más deportációból profitáló cégekben.

Az USA egyértelművé tette prioritásait: többet hajlandó költeni bevándorlók bebörtönzésére, mint a saját városaiban élő hajléktalanok elhelyezésére.

Nem elég azt mondani, hogy „Szüntessék meg az ICE-t!” Minden intézményt felelősségre kell vonni, amely táplálja a gépezetét:

• az iskolákat, amelyek adatokat osztanak meg,

• az egyetemeket, amelyek megfigyelő technológiát licenszelnek,

• a befektetőket, akik profitálnak a bevándorlók bebörtönzéséből.

A migráció nem bűncselekmény. Az amerikai szankciók viszont azok.

Mit tehetünk?

• Szüneteltessük az intézményi együttműködést az ICE-szel!

• Követeljük a befektetések kivonását a bebörtönzésből profitáló cégekből!

• Szerveződjünk az amerikai szankciók és beavatkozás ellen!

A háborús gazdaság mindenhol jelen van. A ellenállásnak is mindenhol jelen kell lennie.

Írta: Michelle Ellner, venezuelai-amerikai fotós és Latin-Amerika kampány-koordinátor a CODEPINK-nél. Venezuelában született, a párizsi Sorbonne Egyetemen szerzett diplomát nyelvekből és nemzetközi kapcsolatokból. Közösségi programokban dolgozott Venezuelában, és az USA-Venezuela kapcsolatok elemzőjeként tevékenykedett.