Trump agresszívan kinyilvánított érdeklődése Grönland iránt ismét hangsúlyozza a sziget geopolitikai jelentőségét - mit jelent ez a grönlandi-dán kapcsolatok számára?

Még mindig áll: Hans Egede gyarmatosító szobra Grönland fővárosában, Nuuk-ban. Fotó: David Stanley / Flickr , CC BY 2.0

1918-ban Louis Bobé dán történész nagyképű szerelmi nyilatkozatot írt Grönlandról. A „Tamalât: A tengeren túli föld” című írásában úgy jellemezte a szigetet, mint „Dánia utolsó tollpihéjét”, és arra figyelmeztetett, hogy Isten óvja meg az arrogáns angoloktól, az üzletéhes amerikaiaktól és a szűklátókörű németektől. A szöveg az utolsó déli dán gyarmat eladása után íródott. Az egykori dán Nyugat-Indiából 1917-ben az Amerikai Virgin-szigetek lett. Ezzel egy időben az USA elismerte a Grönland feletti dán fennhatóságot.

A múltban az arisztokraták és a katonatisztek tollakat tűztek a kalapjukra, hogy ezzel demonstrálják státuszukat és hatalmukat. Amikor Bobé metaforikusan kijelenti, hogy Grönland az utolsó ilyen ékszer, Dánia utolsó státusszimbólumaként jelenik meg a sorozatos veszteségek után: Norvégia 1814-ben, Schleswig-Holstein ötven évvel később, az afrikai és dél-ázsiai gyarmatok a 19. század közepén, végül a Karib-szigetek. Bobé szavai korai példái annak, amit Paul Gilroy szociológus később posztkoloniális melankóliának nevezett: a nosztalgikus vágyakozás a konfliktusmentesebb idők után és a gyász érzése a státusz és a hatalom elvesztése miatt a posztimperialista társadalmakban.

Bobé figyelmeztetése az állítólagos rosszindulatú szuperhatalmakkal szemben egy olyan ideológiát is feltár, amely még mindig a Dánia és egykori gyarmata közötti tiszteletteljes kapcsolat útjában áll: a gyarmati kivételesség. A kis Dánia mindig is „jó gyarmati hatalomnak” tekintette magát. A grönlandiak - akiknek mintegy 90 százaléka őslakos inuitnak vallja magát - kritikáját és követeléseit gyakran a sértődöttség és a hálátlanság kifejeződésének tekintik. „Mindig is azt tanultuk, hogy mi voltunk a világ egyik legjobb gyarmata: nincs rabszolgaság, nincs gyilkosság” - írta Aviâja Egede Lynge antropológus évekkel azelőtt, hogy Grönlandon divatba jöttek az olyan kifejezések, mint a dekolonizáció.

Egy nem szándékolt szívesség

Hetek óta „Dánia utolsó tollpihéje” is megingott. Nem sokkal karácsony előtt Donald Trump, egy üzletéhes amerikai, egyenesen Bobé könyvéből, megismételte 2019-es tervét (ak 652), hogy Grönlandot amerikai területté teszi. Míg öt évvel ezelőtt szó volt a megvásárlásról, Trump most már a katonai eszközöket sem zárta ki. Január 7-én fia, Donald Trump Junior váratlanul Nuuk-ban szállt le egy nagy kísérettel, hogy a közösségi médiacsatornái számára videókat készítsen állítólag Trump-rajongó grönlandiakról. Nem riadt vissza attól sem, hogy a város bevásárlóközpontja előtt felszedjen szociálisan hátrányos helyzetű embereket, MAGA-sapkát húzott a fejükre, és néhány kép erejéig meghívta őket ebédelni egy étterembe, cserébe az ételért, amit egyébként nem engedhetnének meg maguknak.

A régi Trump, akit Grönland stratégiai katonai helyzete, a ritkaföldfémek és a klímaváltozás miatt megnyíló hajózási útvonalak érdekelnek, 2019-ben nolens volens szívességet tett a grönlandiaknak. A sziget iránti érdeklődése hangsúlyozta annak geopolitikai jelentőségét, és megcáfolta azt a széles körben elterjedt dán nézetet, miszerint a Grönlandnak történő kifizetések puszta jótékonysági célúak. Azzal, hogy azt az egyösszegű összeget, amelyet Dánia évente befizet a grönlandi költségvetésbe, a grönlandi katonai és kereskedelmi jelenlét piaci értékének tüntette fel, megerősítette a grönlandiak tárgyalási pozícióját, akik nagyobb autonómiát és a történelmi igazságtalanságok elismerését követelik Dániától. A legutóbbi fenyegetések agresszivitása azonban nyugtalanságot keltett Grönlandon, tekintettel az Északi-sarkvidékért versengő nagyhatalmak közötti, amúgy is növekvő feszültségre. „Vékony jégen óvatosan kell tájékozódni, és mi most vékony jégen vagyunk” - írta Aqqaluk Lynge, a bal-zöld kormánypárt, az Inuit Ataqatigiit (IA) doyenje.

És a dánok? „Úgy fogok emlékezni január 7-ére, mint arra a napra, amikor először láttuk a Grönland elvesztésétől való dán félelem valódi arcát” - kommentálta találóan Aká Hansen grönlandi író. A dán reakciót a rémület, a döbbenet és a posztkoloniális melankólia jellemezte. A közösségi médiában sok dán reflexszerűen, Bobé-szerű módon figyelmeztette a grönlandiakat az USA-ra, az őslakosok és kisebbségek elleni amerikai bűnök felsorolásával kísérve. Az a tény, hogy a dán-grönlandi történelem tele van nagyon hasonló visszaélésekkel, említés nélkül maradt - a kivételesség üdvözletét küldi.

Decemberben az inuitok és támogatóik tüntetést tartottak dán és grönlandi városokban. A tüntetések az ellen a gyakorlat ellen irányultak, hogy a dán önkormányzatok a grönlandi származású anyáktól a grönlandi kultúrához nem igazodó alkalmassági tesztek alapján megvonják a gyermekek felügyeleti jogát. Egy kiszivárgott jelentés szerint az újszülöttekkel való kommunikációjuk kulturálisan feltételhez kötött módja megakadályozza a sikeres szocializációt - ez példa a rendszerszintű rasszizmusra és a grönlandiak emberi jogainak megsértésére, akiknek őshonos kultúrája különleges védelmet élvez az ILO 169. egyezménye alapján, amelyet Dánia ratifikált. Az inuitok esetében hétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy Dániában erőszakkal fogadják örökbe őket, és sok grönlandi anya például a nevelési célú dániai tartózkodást a hatóságok önkényétől való félelemmel társítja.

A dán asszimilációs politika folytonossága

Különösen érzékeny a dán kormány számára: a gyermekrablás legújabb esetei az 1960-as és 1970-es évek asszimilációs politikájára emlékeztetnek, amelytől a kormány csak nemrégiben kezdett elhatárolódni. Miután a kolóniát 1953-ban hivatalosan egyenrangú tartományként beolvasztották a dán államba, a dán politika célja az volt, hogy az inuitokat „északi dánokká” tegye.

Ezt nem csak azért tették, hogy az ENSZ felé azt sugallják, hogy a dánok és a grönlandiak egy és ugyanazon nép. Az intézkedések megfeleltek a dán önképnek is, mint etnikailag homogén és társadalmilag progresszív kultúrnemzetnek. Úgy vélték, hogy az etnikai konfliktusokat és a függetlenségi küzdelmeket máshol is lehet kezelni - a grönlandiak hamarosan rájönnek, hogy milyen kiváltság a világ egyik legjobb országának állampolgárai lenni. Ez a feltételezés tévesnek bizonyult. Az elmúlt években egyre világosabbá vált az állam asszimilációs politikájának szisztematikus jellege.

Nem amerikaiak vagy dánok akarunk lenni, hanem grönlandiak.

Múte B. Egede

Dánia még 2013-ban is megtagadta, hogy részt vegyen egy megbékélési bizottságban. Mette Frederiksen miniszterelnök csak 2022-ben kért bocsánatot Nuuk-ban az „1951-es kísérlet” túlélőitől, amelynek során az inuit gyermekeket erőszakkal Dániába küldték, és végleg elválasztották őket családjuktól, hogy dán nyelvű elitet neveljenek. Egészen a közelmúltig ezt az egyébként sikeres modernizációs politika sajnálatos hibájának tekintették. Ma úgy tűnik, hogy ez az intézkedés csak egy a sok példa közül egy olyan rendszerben, amely a grönlandiak többségének jogfosztottságot, kitelepítést és állami beavatkozást okozott az 1950-es és 1970-es évek között.

Időközben Grönlandon kialakult az identitáspolitika tudatossága, ami előfeltétele annak, hogy a diszkrimináció kollektív tapasztalatait artikulálni és kritizálni lehessen. Az állami visszaélések által érintetteknek, például a „törvényesen apátlanoknak” és a megkérdőjelezhető örökbefogadási gyakorlatok áldozatainak először fel kellett ismerniük, hogy tapasztalataik az etnikai hovatartozáson alapuló szisztematikus megkülönböztetés részét képezik.

Az 1970-es évekig a házasságon kívül született gyermekeknek gyakran nem volt joguk megtalálni biológiai, többnyire dán apjukat és igényt tartani az örökségükre. Gyermekek százait fogadták örökbe Dániában anélkül, hogy szüleiket tájékoztatták volna e lépés következményeiről. Ennek oka az volt, hogy Grönlandon az örökbefogadás gyakorlata kevésbé volt végleges és önkéntes: a családok átmenetileg rokonok vagy gyermektelen ismerősök gondjaira bízhatták utódaikat, de ez nem zárta ki a későbbi újraegyesítést.

Az, hogy ez idő alatt sok házasság gyermektelen maradt, egy másik botrány következménye, amelynek valódi mértéke csak fokozatosan derül ki. Az 1960-as években dán orvosok fogamzásgátló spirálokat ültettek be inuit lányoknak és nőknek - összesen a szülőképes korú nők felének - az érintettek vagy szüleik beleegyezése nélkül. A program nemcsak traumatizált nőkhöz és egy elveszett grönlandi generációhoz vezetett, akik ma már nem csak a munkaerőhiány miatt hiányoznak, hanem az egészségügyi rendszerrel szembeni széles körű és potenciálisan végzetes szkepticizmushoz is. A jelenlegi grönlandi kormányfő, Múte B. Egede (IA) népirtásról beszélt.

Külön állam vagy szabad konföderáció?

Ha Dánia Grönlandot a királyságban akarja tartani - ez geopolitikai érdeke -, akkor nem kerülheti meg a visszaélések feldolgozását és egy befogadóbb állami identitás kialakítását. Úgy tűnik, Koppenhága is felismerte ezt. Szakértői bizottságok már megkezdték munkájukat. Grönland viszont a közelmúltban konkrét lépéseket tett a függetlenség felé, amire az önkormányzati törvény szerint joga van. Az alkotmánytervezetet 2023-ban mutatták be, 2024-ben pedig úgy döntöttek, hogy előkészítik az államiság felé vezető lépéseket. A nyomás fokozása érdekében eljátszottak azzal az ötlettel is, hogy szabad társulási megállapodásról tárgyaljanak az USA-val vagy Kanadával, néhány csendes-óceáni szigetország mintájára.

Dániában azonban a kényelmetlenebb és ellentmondásosabb történelemszemlélet felé való elmozdulás is ellenállásba ütközött. A dán-grönlandi kapcsolatok a dán sajtó szinte egybehangzó beszámolói szerint már a legutóbbi fejlemények előtt is mélyponton vannak. Aladin El-Mafaalani szociológus megfontolásai azonban más következtetéseket is lehetővé tesznek. Elmélete szerint azokat az időket, amikor a kisebbségek egyenlőbb jogokat kapnak, nem kevesebb, hanem több konfliktus jellemzi. Amikor a kisebbség felismeri, hogy a kitartó követelések sikerre vezetnek, elkezdi megnevezni a diszkrimináció azon tapasztalatait, amelyekkel korábban reménytelennek tartotta a foglalkozást. Ez a konfliktus felerősödésének benyomását kelti, noha a valóságban több részvételt sikerült elérni.

Valójában előrelépés történt. Grönland sürgetésére Dánia az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a kivételes és asszimilációs elképzelésektől, és - a homogén nemzetállam eszméjével ellentétben - olyan soknemzetiségű föderációként jelenik meg, amilyen, de facto már régóta. Kemény küzdelem után a dán parlamentben engedélyezték a grönlandi nyelvet munkanyelvként, Dánia támogatta Grönland azon kívánságát, hogy teljes jogú tag lehessen az észak-európai államok és autonóm területek fórumában, az Északi Tanácsban; a dán sarkvidéki nagyköveti posztot a jövőben Grönland tölti be. 2024-ben Inuuteq Storch lesz az első inuit művész, aki Dániát képviseli a Velencei Biennálén, és az új dán bankjegyek egyikén Arnarulunnguaq, egy észak-grönlandi expedíció résztvevője lesz látható, akit a történetírás háttérbe szorított. Még a kulturálisan érzéketlen szülői tesztek megszüntetésére is meglepően gyorsan ígértek megoldást, alig néhány nappal Trump újbóli nyomulása után.

„Nem akarunk amerikaiak vagy dánok lenni, grönlandiak akarunk lenni” - mondja Múte B. Egede összefoglalva honfitársai hozzáállását. A grönlandi állam iránti vágy töretlen. De Nuuk-ban tudják, hogy a jövőben is erős partnerekre lesz szükségük. Hogy Trump fenyegetései egy új dán kivételességhez vezetnek-e, vagy egy eddig elakadt utat nyitnak meg egy valóban egyenlő föderáció felé, még nem tudni. Ha az a tendencia erősödik, hogy Dánia ez utóbbira készül, nem kizárt, hogy teljesen új modellek születnek majd. Még egy szabad államszövetség lehetősége is valószínűbbé vált - nem egy grönlandi és egy amerikai állam között, hanem Dániával. Az, hogy az, amit Dánia hamarosan felkínálhat Nuuk-nak, elég vonzó-e ahhoz, hogy meggyőzze a grönlandiak többségét, csakis rajtuk múlik.

A szerző, Ebbe Volquardsen a Nuuk-i Grönlandi Egyetem kultúrtörténeti docense.

Forrás: https://www.akweb.de/politik/auf-duennem-arktiseis-groenland-trump-daenemark-und-die-geopolitik/ 2025.01.21.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó