A spanyolnátha éppen olyan pusztító volt, mint a koronavírus.
1918-ban tört ki a járvány, mely emberek millióinak életébe került, és végérvényesen felforgatta a társadalmakat, melyek egyébként sem voltak higgadt állapotban, hiszen folyt a Világháború.
A járvány még 1920-ban sem fejeződött be.
Ami hasonlóság a mai helyzettel, hogy az ország akkor sem volt felkészülve erre a példátlan egészségügyi kihívásra . és most sincs.
Mire vége lett a világháborúnak és a járványnak,már semmi nem volt olyan, mint annak előtte volt, és soha többé nem is lett olyan.
Sajnos, jobb nem lett, sőt, még romlott is a helyzet.
A baj soha nem jár egyedül, a járvány, háború, forradalom szentháromság bármelyik variációjában előfordulhat, jelenleg a háború és a forradalom még hátra van, de a világ öles léptekkel halad a megvalósítás felé.


A háború maga az iszonyat, emberi vágóhíd, mely elenyészően kevés embernek hoz kiemelkedő hasznot, és az egész vérfürdő felett nemzeti lobogók lengnek, azt hazudva az embernek, hogy van akárcsak cseppnyi értelme is annak, ha életét adja érte.
Rezesbandák, zászlóanyák, zászlókat megáldó papok, özvegyek, árvák, halottak, halottak, halottak.
És zsírosra hizlalt hadiszállítók, haszonleső politikusok.
Mikor a népnek elege van a dologból, akkor jön a forradalom.
Őszirózsa a sapkákon, szegfű a puskacsövekben, falhoz állított ellenfelek, fellógatott tisztségviselők, Dunába lőtt újságírók, megkínzott zsidók, felakasztott festőnők, nyakig földbe ásott kisemberek lóval tiportatott feje - a pénz és az ijedtében magát összecsinált hatalom kegyetlen bosszúja.
A forradalom csak messziről szép, a piros vér csak messziről dekoratív, közelről nyúlós és büdös.
A hóhérok kegyetlenek, és hóhér mindig akad, akár fehér glaszékesztyűben is szorgalmasan igazgatják a kötelet áldozatuk nyakán.
A járvány már csak ráadás, esetleg előleg, viszont felettébb demokratikus, maga a kommunista egyenlősdi, nincs kivételezés, legfeljebb csak szerencse.


Ma van százegyedik évfordulója a Tanácsköztársaság kikiáltásának, ne menjünk el szó nélkül mellette.
A világ tele van álmodozókkal, akik többnyire nem önös érdekből, inkább a többi ember iránti felelősségtől motiválva kezd harcba a fennálló társadalmin rend ellen, ha azt igazságtalannak véli.
így volt ez 1918-19-ben is, merthogy a fronton élesedik az ember lényeglátása, fejlődik igazságérzete és szeretné, ha otthon maradt kisgyermekének értelmesebb élet jutna, mint neki.
És amikor a vesztett háború után hazatér, akkor tenni is hajlandó ezért.
Ilyenkor némi téblábolás után kikiáltja a Tanácsköztársaságot, majd megpróbálja két hét alatt orvosolni évszázadok igazságtalanságait, nekikezd a javak igazságos átcsoportosításának, beengedi a népet a Margitszigetre, lakást ad az otthontalanoknak és szép mesékben vázolja fel a gyönyörű jövőt, ahol mindenki részesülhet a javakból, és nem csak képviselői által...
Aztán, mikor a környező újdonat országok krémjének a lába szárán is csurog már a félelem, akkor meg lehet védeni a hont.
Vagy lehet ellene fenekedni, majd a bukás után kicsit vérfürdőzgetni.
Igaz, a forradalmi terror sem bánt kesztyű kézzel ellenfeleivel, de mégis más egy háborúban álló ország hátországában fegyveres harcot kezdeni, meg más a megszálló csapatok lószarának tetején belovagolva vérengzésbe kezdeni.


A kereszténység és a kommunizmus eszméiben sok a közös, többek között mindkettő emberközpontú, mindkettő a szegények felemelését tűzi ki célul.
Nem mindig sikerül ezt 133 nap alatt elérni, a Tanácsköztársaság is belebukott.
De a cél tisztelnivaló volt, nemmellesleg az utóbbi ötszáz év egyetlen sikeres honvédő harcát folytatta.
Ma mégis szidja a hivatalos politika, pedig büszkébbek lehetnénk rá, mint 1848 forradalmárainak teszetosza, a realitásokat semmibevevő ködszurkálásaira...


Mi pedig ha lecseng a járvány, készülhetünk a világháborúra.
Szegény gyerekeink...


:O))).