A Nemzet Félesze ismét kinyilatkoztatott: "Az Európai Unión kívül is van élet."
Igaza van, végtére is elméletileg a Marson is lehet élet, bár jelenleg úgy tűnik, csak az egysejtűek számára kínál megfelelő életfeltételeket, ezt csak az egy agytekervénnyel rendelkezők nem értik.
Vezérünk ezt a bölcsességet a Brexit tanulságaként fogalmazta meg az ő végtelen bölcsességében.
Az csak a baj, hogy önmagát rendszeresen összetéveszti Oroszlánszagú Richárddal - ez még labdarúgó pályafutásának visszamaradt hatása lehet, az öltözői feeling, ugye - Magyarországot meg az Egyesült Királysággal, ami igen dicséretes, csak éppen nem igaz.
Leginkább az a differencia, hogy az angolok az Unió nettó befizetői voltak, évente tizenegy milliárd euróval járulva hozzá a költségvetéshez, míg mi belépésünk óta nettó negyvenkét milliárd euró támogatást kaptunk, más kérdés, hogy ebből hozzád mennyi jutott el - bármilyen formában.
El kellene gondolkodni még időben azon, hogy mi lesz, ha a mi hazai használatra optimalizált Cipollánk fejében végérvényesen elszabadulnak agyának haldokló sejtjei, és eszébe jut kiléptetni az országot az Unióból.
Természetesen bölcs népünk az ő végtelen szabadságvágyában döngő léptekkel követné hibbant vezérét, aztán később persze méltatlankodna, mikor kiderül, hogy nem, hogy hatszázas Mercedest nem kapott, de most még hétszázas Aurus Senat sem jutott neki, pedig majdnem érettségizett is.
Az is vicces lesz, mikor kiderül majd, hogy a végtelen szabadság helyett végtelen harc lesz a jutalma - az életbenmaradásért.
Viszont vége lesz az ellentételezés nélküli ajándékok korának, az ingyenlevesnek.
Hogy ez a helyzet belátható időn belül bekövetkezik, az nagy valószínűséggel megjósolható, és ha valaki azt gondolja, hogy a Vezér kiügyeskedhet valamiféle ellentételezést Putyintól vagy a kínaiaktól, hát mélységesen téved.
Ma olyanok vagyunk, mint egy rozsdás csavar az Unió gépezetében, mely meglehetősen jelentéktelen, és bár a karbantartók tudják, hogy eszi a rozsda, de remélik, hogy némi felületkezeléssel ez a folyamat megállítható, szerencsés esetben akár visszafordítható is.
Így a csavarnak van használati értéke, és értékes az Unió ellenfelei számára is, hiszen erre kell kis savat csepegtetni, aztán várni az előbb-utóbb jelentkező üzemzavart, mely esetleg fontosabb alkatrészeket is megkárosít.
Kiszerelve egy rozsdás csavar már nem ér semmit, senkinek, megy a szemétbe.
Számunkra viszont ez a kis csavar jelent mindent, gyermekeink, unokáink jövőjét, a mi békés nyugodt öregségünket, az életünket.
Nem mindegy, hogy egy értékes gépezet részei vagyunk, vagy hulladék a világ műhelyének sarkában.
A propaganda természetesen majd ragyogó képet fog festeni az Unión kívüli jövőről, a magányos magyar végvárról, melyet a környezet a Bolondvár névvel illet, divatosan püffedt várkapitánya pedig harciasan lóbálja rozsdás fringiáját kehes lován ülve, mely egy istennek se akar délcegen táncolni, habár minden alattvaló köteles lesz táltos paripának látni.
Sajnos szorgos népünk olyan, mint a kiselefánt, lassan tanul, de gyorsan felejt, így aztán idejében neki kell kezdeni a felvilágosító munkának, hogy mikor eljön a nagy nap, mikor kivívjuk szabadságunkat és útnak indulunk a totális megsemmisülés felé, legalább a legprimitívebb szólamoknak ne üljön fel Mari néni, bármennyire is egybevágnak azok lelke állapotával.
Tudnia kell, mennyit kaptunk az elmúlt évtizedekben az Uniótól azért, hogy csökkentsük a különbséget a német nyugdíjas és az ő nyugdíja között, hogy mennyi termelő beruházást hoztak ide az uniós tagállamok, hogy hány embernek adnak munkát ma is.
És emlékeztetni, hogy mivé lett a magyar mezőgazdaság a rendszerváltás után, a pipacsmezőkre a gabonatáblák helyén, az Unióban eladható nem túl sok termékünkre, melyeket más külső piacon nemigen lehetne versenyképesnek tekinteni.
Emlékeztetni kell Mari nénit arra is, hogy ma felül a seprűjére és gond és vízum nélkül elutazhat meglátogatni az unokáját, hogy ha ajándékot hoz a szomszédasszonynak, nem kell a csomagját miszlikbe szedő finánc előtt pironkodnia a túlméretes lézergravírozott, 5G-s vibrátor miatt, nem kell a kis pénzecskéjét utazás előtt saját bukszájába gyömöszölni, már, ha egyáltalán utazhat, ugye...
Meg kell mondani neki, hogy eddig személyesen rá mennyi jutott volna rá az Unió támogatásából, ha a rucaseggű várkapitány el nem lopja, és megkérdezni tőle, hogy miből gondolja, hogy a mindenféle realitás és felelősség nélkül beígért rubelek, esetleg jüanok más sorsra jutnának?
Szóval, nem az utolsó percben kellene kapkodni, mert akkor, amikor zeng az ég, már késő lesz, büszke népünk elszavalja majd a "fázunk és éhezünk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk" örökbecsű sorait és lohol rózsaszín álmai után.
Most kell megkérdezni, hogy Józsi! Akarsz-é fázni és éhezni? mert ha nem, hát állítsuk meg a tolvajok fejedelmét és udvartartását, még mielőtt bajt csinál!
Talán el lehetne ezeket a dolgokat lassan, szótagolva, értelmesen magyarázni...
:O)))
