Hiszen, ha egyszer visszakaphatnám azokat az érzéseket, azt a hangulatot - talán én lehetnék a legboldogabb ember ebben a boldogtalan országban!
Igen, persze ma is van karácsony, ma is ünnepeljük, ma s a szeretet ünnepének hívjuk, csak közben az élet megváltozott, én meg megöregedtem, és ezzel a ténnyel nem csak örömteli események járnak.
A hiányérzet, ami nyomasztó, hiszen annyi minden és annyi mindenki hiányzik, utóbbiba jobb talán nem is belegondolni...
Hiányzik a hangulat, mert az rendben van, hogy az ember menet közben elveszíti a hallása egy részét, de hát legfeljebb csutkára tekeri a hangot a számítógépen, hadd hallja a szomszéd is, hogy felénk éppen most kézbesíti az Angyalka/Jézuska/Santa Claus a karácsonyfát, meg az ajándékokat!
De az illatok például nehezen pótolhatók, és az orrom még működik, nem is csoda, elég nagy.
Ma a fenyőfának alig van illata.
A valódinak sincs, a műfenyő meg úgy viszonyul a valódihoz, mint a guminő Liptai Klaudiához...
A fák maguk az idő múlásával egyre szebbek lettek, tartósabbak, a tűlevelek kövérebbek, de a hajdani karácsonyfa illatával eluralkodott az egész lakáson, és ez az illat nagyon kellemes volt, különösen, hogy keveredett a karácsonyi bejgli illatával, a vaníliás cukor szagával.
Nem, nem a valódi vanília illatával, hiszen azt nemigen ismertük.
Minap anyukám sütött egy remek tortát, melynek elengedhetetlen összetevője volt a rum.
Tett is bele bőségesen, de valódi kubai rumot, de az ízetlen volt a hajdani tearumhoz, herdálások esetén a portorikó rumhoz, de még a rumaromához képest is.
A vaníliáscukor is méltó helyet foglalt el az illatorgiában, melyben fontos mellékszereplő volt a baracklekvár és az alma is, melyek a bejgli állagjavító alkotóelemei voltak.
És hiányzik a bejgligyártás hangulata, a sütés illata, a késztermék aggódó szemrevételezése (kirepedt? - ki hát, hiszen kellőképpen édesnek is kellett lennie - a szépség ritkán párosult a túlzott cukorfelhasználással...).
A gyerekek feladata volt a libatollal (látnak-e még olyat a mai gyerekek?) tojással megkenni a félkész bejglit - többször is, attól lesz szép márványos.
A villával szurkálás már majdnem szakmunka volt, azt nem is bízta a háziasszony akárkire.
Hiányzik a vásárlások hangulata, az egymás elől eldugdosott ajándékok játéka, a felnövekvő ifjúság öröme, ha megtalálta az elrejtett meglepetéseket, melyek között, ha kedvérevalót talált, akkor alig tudta elálcázni fülig érő száját.
Az ajándékok értéke mai szemmel nézve nevetséges volt, a mai gyerekek jelentős része mindenféle kütyükre feni a fogát, a legfrissebb telefonra, játék-konzolra, miegyébre - aki meg beérné kevesebbel is, annak meg nem telik nemhogy karácsonyfára, de még tűzifára sem, sajnos.
Így aztán a gyerekek is kimaradnak olyan élményekből, melyek szerintem nélkülözhetetlenek az értelmes emberré váláshoz, hiszen az egymáshoz való viszonyt nem felnőttkorban sajátítja el az ember - kisgyerekkorában kellene átélni és megtanulni a szeretetet, megélni és értékelni a család melegét.
A karácsony kollektív játék volt, a családok és a társadalom játéka is egyúttal, ilyenkor valahogy békésebben teltek a napok, az emberek talán jobban tiszteletben tartották egymás ünnepeit.
Népvándorlás is volt a Karácsony, komoly logisztikai teljesítmény volt összehangolni, hogy kinél fogjuk első és kinél a második ünnepnapon degeszre zabálni magunkat.
Falun a disznótoros volt a vezető menü, utána hájastésztákból készült süteményekkel, hatlapossal, kvaterkázással telt az idő.
Rokonokkal, a tág családdal.
Nem wellness-szállóban, de remek alkalom volt megbeszélni, hogy mi történt idén Rokonéknál, megtudni, hogy fáj-e még Mari ángyi lába és hogy jövőre hány holdon vetik majd a tarhonyát.
Persze a facebook se semmi, de a személyes beszélgetéseknek nincs párja.
Ami nem változott, az a kisgyerekek álmélkodó, csodálkozó, aranyos kis pofija a karácsonyfa láttán - ennek duplán kell örülni, mert a mai gyerekek hamarabb lesznek felnőttek - némelyik már egész fiatalon odahagyja illúzióit, márpedig illúziók nélkül nincs kellemes élet.
Hát, majd idén is odaállunk a karácsonyfa alá, vagy felállítjuk saját kis karácsonyfánkat, és megpróbálunk mosolyogva emlékezni a hajdani karácsonyok hangulatára, amikor a gyerekeink még boldog, kipirult arccal szaladtak az ajándékok felé, és csodálták a szép fát, beszívták illatát és megfürödtek a szeretetünkben.
Kívánok hát Nektek békés, nyugodt Karácsonyt, ha lehet, olyanok körében, akik szeretnek Benneteket, és akik viszik tovább a hajdani ünnepek hangulatát, hogy aztán majd gyerekeik is tudják, hogyan kell szeretve ünnepelni.
:O)))
