A nagy társadalmi ellátórendszerek ezer sebből véreznek.
Talán legjobb példa erre az állami egészségügy, ahol néhány - kalandvágyból itthonmaradt - orvos úgy cirkulál a rendszerben, mint a giliszta, mikor a kacsa a fenekébe dugja a csőrét.
Szaladnak egyik helyről a másikra, hajszoltak és fáradtak, nincs módjuk nyugodt munkavégzésre, mert a betegek ott ülnek űzött tekintettel a folyosókon - már persze, ha adtak nekik időpontot egyáltalán.
Nagy adomány, ha ilyen körülmények között valaki nyugodt tud maradni, mert szakmai munka színvonalát a kapkodás, a túlzott megterhelés jelentősen rontja, mint ez a mienknél szerencsésebb országokban már régen közismert, és ahogy közismert volt nálunk is - ezelőtt úgy harminc évvel.
Természetesen a Nemzet Poliésztere is ismeri a problémát, de - már csak megszokásból is - azt vizsgálja elsősorban, hogy hogy lehet a rajta fellelhető hájréteget tovább növelni, ezért aztán a követendő eljárás három eleme a gép-műszerpark növelése, új kórházak építése és az ellátottak számának csökkentése.
Ha ügyesen oldják meg a feladatot, akkor a népnek nem lehet pofázni, kapott CT-t, MRI-t meg sikítófrászt előjegyzésének időpontja miatt - a fizetős beteg meg átmegy a magán-egészségügybe, melynek tulajdonosi köre okozna kis meglepetést, ha nyilvánosságra kerülne.


Az első eset tiszta sor: beszerzünk, majd jön a technológiai szükségszerűségként előírt un. "visszacsurgatás", aztán a beüzemelés, melynek során hamar kiderül, hogy ha egy új műszer vagy gép mögött nem áll ott a hozzáértő orvos, akkor az csak egy darab vas.
Állhatna helyette a rendelő közepén magának a Nagy Politikusnak a megfelelő helyen arannyá fényesedett rézszobra is, mely - hasaalját megsimogatva - biztos gyógyulást hozna a betegeknek.
A kórházépítésnél ugyananez az eljárás, csak a nagyságrend tízezerszeres, majd a megfelelő betegút-karbantartás után plusz-hozadékként remek budai ingatlanok szabadulnak fel ingatlangfejlesztésnek nevezett rablások céljára.
Egyébként meg aki nem érdemli meg, az fizesse zsebből az ellátását, és ha a zsebében nincs semmi, akkor így járt - aztán vakargathatja gondterhelten erősnek éppen nem mondható érdekérvényesítő képességét.
Minek is neki az orvos, a gyógyszer kiváltására úgysincs pénze, egyébként meg egészséges életmódot folytat, sokat tartózkodik a friss levegőn és a munkahelyi étkeztetése is egészségtudatos - legelhet füvet az árokpartról. 


A nyugdíjrendszer és a szociális ellátások is tökéletesek, a nyugger például tizenegy hónapon át hitelt nyújt szeretett kormányának, majd - ha szerencséje van - akkor valamennyit visszakap a befektetett pénzéből, kegydíj gyanánt.
Persze, szó sem lehet herdálásról, a nyugdíjemelés az inflációhoz igazodik, de hogy az mennyi, azt a Nemzet Esze határozza meg, a Statisztikai Hivatal meg lepapírozza.
Így eshet meg, hogy a piacon már elfogy a pénz a bukszából, de a nyuggernek még mindig lelkesednie kell a bőkezűen osztogatott nyugdíj miatt, mely osztogatás vesztese ugyan ki más lehetne, mint a legszegényebb réteg.
Ugyanígy járnak azok is, akiknek a családi pótlék jelent még valamit, miközben a rendszer kegyeltjei zsákszámra hordják haza a csalási pótlékot.
Gyermekszegénység? Lakhatási szegénység? Létminimum alatt élők százezrei?
Ugyan, kit érdekelnek, hulljon a férgese!


Az oktatási rendszer rabszolgákat termel, a közművelődés rendszere meg rabszolgákat akar alkalmazni, a normális viszonyok és a jogállam helyreállítása helyett nagypofájú csatakancákat vet be a hatalom.
Az óvodában is az szokta nyerni a vitát, akinek nagyobb a szája, főleg, ha ott áll mögötte Viktorka a baseballütővel.
Szerencsére azért sokan érzékelik ezt a  helyzetet, így van rá remény, hogy egyszer akkorát rúg a nép a hatalomba, hogy nem kell majd keresgélni, ki legyen a második magyar kozmonauta, aki megjárja a világűrt, hogy nyelé el egy fekete lyuk.
Az viszont igaz, akárki is jön, a Nemzet Zsírmalaca után, rettenetesen nehéz dolga lesz, de hát erre fel lehet készülni - igaz, már dolgozni illene rajta.

Reménykedjünk...


:O)))