Némileg habozva fogok hozzá az íráshoz, hiszen jól tudom, hogy a témája félreértések és hazugságok törmelékhegyei alatt hever, és szinte lehetetlen onnan kiszabadítani.
Hiába egyértelműek és cáfolhatatlanok a tények, amelyekről szó van, ha egyszer hatalmas érdekek parancsolták a meghamisításukat immáron több mint évszázada. A hamisítás, ahogy lenni szokott, beépült a nemzeti tudatba, és része számos honfitársunk politikai önazonosságának. Ezért az igazság sértésszámba megy, ami távol áll a szándékomtól, sőt: szeretném szelíden meggyőzni olvasóimat, hogy jó lenne az országnak, ha becsületesen és őszintén számot adnánk magunknak róla, milyen szerepet játszott és játszik Magyarország a nemzetközi, különösen az európai közvéleményben, s arról, hogy ez miként hat a magyar nép sorsára.
*
A huszadik század elején mind az Osztrák–Magyar Monarchia nyugati felében (Ausztriában és Cseh-Morvaországban), mind Nyugat-Európában, de a korabeli oroszországi és amerikai sajtóban is Magyarország egyetlen dologról volt nevezetes: a magyarországi nemzetiségek (románok, szlovákok, szerbek, ruszinok, horvátok) elnyomásáról.
A történelmi Magyarország uralkodó osztálya és kormányzata megakadályozta a nemzetiségek politikai képviseletét, kíméletlenül fölszámolta iskoláikat, börtönbe vetette vezetőiket, soviniszta képviselőházi beszédekkel és sajtókampányokkal alázta meg őket rendszeresen. A másik idevágó elem a társkirályság, Horvátország erőszakos elmagyarosításának hiábavaló és nevetséges kísérlete volt.
Amikor Ausztriában (azaz a Monarchia nyugati felén) az ott is súlyos nemzetiségi küzdelmek civilizáltabb mederbe terelődtek a szavazati jog kiterjesztése révén, s ahol a dinasztia egyre inkább támaszkodott a nyugati szlávokra, valamint a szociáldemokrácia eredményesen követelte ki a népjogokat, a szláv pártok pedig elfoglalták a helyüket a bécsi parlamentben, akkor Magyarországon a kormányzó arisztokrácia megtagadta a néptől az általános szavazati jogot – mert szerinte a lakosság több mint felét kitevő nem magyar nemzetiségek többségbe kerülhettek volna, ráadásul a szocialista munkások vezetői („a hazátlan bitangok”) is bejutnak a parlamentbe –, és mindent elkövetett a hazai nemzetiségek „fajrokonai”, mindenekelőtt Szerbia világpolitikai érvényesülése és a délszláv egységtörekvések ellen
........................................................................................................................................................................................................
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
