Átver minket Kovács Zoltán
Machiavellista módon csatázik a szóvivő a nemzeti NEM együttműködés rendszeréért.
„A Nagy Imre-szobor áthelyezésének védelmében Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő azért szidott meg egy ellenzéki sajtóközleményt, mert abban eseményeknek nevezték az 1956-os forradalom izéit… eseményeit. Ami szerinte lekicsinylő, vagy valami ilyesmi” – olvasom egykori tanítványom, későbbi munkatársam szavait a közösségi oldalán. Csakhogy ennél cifrább a helyzet. Ugyanis Kovács úr minimum csúsztat, de még ezzel sem éri be.
Az angol nyelvű, About Hungary (Magyarországról) elnevezésű magyar kormányhonlapon találom meg Kovács Zoltán eredeti, a nagyvilágnak szóló, 2018. december 28-ai keltezésű szövegét. Aznap hajnalban, Budapest központjából, a szóvivő cikke szerint a Parlamenthez közeli Vértanúk tere felújításának részeként elszállították az 1956-os forradalom miniszterelnökének szobrát. A szobrot azonban, renoválás után, az Országház épületétől alig egy kilométerre ismét felállítják majd – bizonygatja a szóvivő, majd hosszasan – a New York Times cikkére is reagálva – kifejti, hogy kormánya milyen tiszteletet érez a mártír politikus iránt, annak kommunista előélete dacára. És ekkor jön az a rész, amibe ismerősöm is belebotlott.
Kovács úr először támadást intéz az úgymond baloldali ideológusok ellen, akik között többen vitatják 1956 forradalom voltát. Állításának alátámasztására egy éppen kéznél levő MSZP-közleményre hivatkozik, amelyben, szerinte, a Magyar Szocialista Párt „1956-os eseményekként” említi a forradalmat, vagyis átveszi az 1956-os decemberi, hivatalos „októberi események” szóhasználatot. Ennél mi sem bizonyítja jobban – sugallja a magyar kormány nemzetközi szóvivője –, hogy a mai szocialisták továbbra is a forradalom utáni kommunisták nézeteivel azonosulnak.
Ismerősöm költői kérdéssel adta közre Kovács Zoltán szövegét: „Játék a szavakkal?” Én azonban nem intézem el ennyivel. Mert szó nincs itt játékról. Ez maga a szómágián és hamisításon alapuló propaganda, amit Fidesz agit-proposai Machiavellit lepipáló fokon művelnek. Ők ugyanis megértették, amit az ellenzék, közte az ellenzéki sajtó, mindmáig nem, hogy
aki a szavakat birtokolja, az uralja a fejeket is.
Ezzel szemben az elmúlt tíz-tizenöt évben az ellenzéki politikusok és újságírók azon nyomban átvettek minden úgynevezett csillogó kifejezést, mágikus szót, amit a Fidesz-propagandisták nagy szellemi és anyagi ráfordítással módszeresen kidolgoztak és terjesztettek. Ahelyett, hogy ellen kifejezésekkel éltek volna. De a saját intellektuális teljesítményét oly nagyra értékelő liberális közvélemény-formálók láthatóan nem ismerték fel ennek fontosságát. (A ténylegesen baloldaliaknak pedig lapot sem osztottak, bár e tekintetben sok illúziót velük kapcsolatban sem táplálhatott volna az, aki rájuk esküdött.) Nem ismerték fel a kommunikáció már Tony Blair és más nyugatiak által alkalmazott formáinak jelentőségét azok a ma ellenzékben lévő politikai körök sem, amelyek egyébként korábban irdatlan összegeket költöttek olyan külföldi szakértőkre, akiknek a kisujjukban kellett legyen a nyelvi zombik, a represszív nyelvi konstrukciók alkalmazásának módszertana, még ha nem is magyarul.
Gondoljunk csak arra, hogy hány meg hány éven át beszélt „közmédiá”-ról az ellenzék, ahelyett, hogy „állami, sőt pártállami médiá”-t mondott volna! Egy éve írom a NER-ről, hogy ez NNER, vagyis nemzeti NEM együttműködés rendszere, amikor a minap végre egy politológustól visszahallhattam a Klubrádióból ezt a „nem” szócskával megtoldott szókapcsolatot.
Hogy a cikkeimből vette-e át, vagy saját leleménye, mindegy. De mert a műsorvezető jelét sem adta annak, hogy veszi a finom utalást, arra következtetek: az ellenzék legszélesebb köreiben még mindig nem értik: nem NER-szótárra lenne szükség – mint a hivatkozott ismerősöm közösségi oldalán az egyik kommentelő javasolja –, hanem NNER-szójegyzékre. Ebben például a CSOK-ot (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) mondjuk TECSOK-ként szerepeltetném, s minden esetben utána tenném: Tehetős Családok Otthonteremtési Kedvezménye. És így tovább. Valahogy úgy, ahogyan most végre néven neveztetett a 2018. évi CXVI. törvény a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról címet viselő jogszabály. Rabszolgatörvényként tálalták a nyilvánosság elé, s csodák csodája, mindenki egyből tudta, miről van szó. Aztán megszületett és pillanatokon belül elterjedt az O1G népi konstrukció is.
Itt azonban nem lehet megállni a világos beszédre törekvéssel, mert a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó klán várhatóan az eddigiekhez képest is gátlástalanabbul veti be a csúsztatásokat, sőt a hazugságokat, hogy aztán elterjessze azokat az irányítása alá vett több mint félezer médium segítségével! Mert nem véletlenül utaltam fentebb a „hamisításon is alapuló propagandá”-ra. A konkrét esetben Kovács úrenyhén szólva pontatlanul citálta az MSZP-kommünikét. Miközben azt bizonygatta, hogy a Magyar Szocialista Párt vitatja a forradalom forradalom voltát, az MSZP-nek az MTI OS-oldalán visszakereshető, szintén december 28-ai közleményéből az derül ki, hogy az „esemény” szót csupán az ismétlések elkerülésére használta a szöveg szerzője. A forradalom kifejezést egyáltalán nem mellőzte. Képtelenség, hogy a kormány rezzenéstelen tekintetű szóvivője ne olvasta volna a mindössze 160 szóból álló szöveg eme egymás utáni két mondatát:
„Nagy Imre szobrának elvitelével ismét nyilvánvalóvá tette a Fidesz, hogy mit gondol az 56-os eseményekről. Ismét bebizonyította azt, hogy nem a forradalom demokratikus tartalmát, hanem az annak hátterében húzódó horthysta restaurációs kísérletet tartja követendő példának”.
Kovács Zoltánnak tehát tudnia kellett: a politikai ellenfél nem állít olyat, amit ő tulajdonít neki, ennek ellenére kreált egy nem létező problémát, és ezt arra használta, hogy üssön egyet az MSZP-n. Mert talán abból indult ki, hogy kölcsön kenyér visszajár. Ugyanis igaz, ami igaz, az ellenzéki párt tényleg sok mindent belesűrített a néhány mondatba. Többek között azt, hogy a horthysta restaurációs kísérlet kifejeződése az egykori horthysta emlékmű visszaállításának terve Nagy Imreszobrának helyére. A szocialista párti közlemény a múlthoz való visszatérés jeleként említi Orbán Viktor miniszterelnöknek a várba költözését is. Márpedig – érvel az ellenzéki párt a kommünikében – innen irányították azt az 1945 előtti magyar államot, amelynek tevékenysége két nemzeti tragédiához, s annak részeként a trianoni békediktátumhoz és az 1947-es párizsi szerződéshez vezetett. Aztán mindehhez a végén még azt is odacsapják a szocialisták:
„Világosan látszik az, hogy Orbán politikai karrierje kezdetén liberálisként pusztán ugródeszkának használta Nagy Imrét és demokratikus örökségét.”
Bizony, kormánypárti szemmel, ez a vélemény meglehetősen vérlázító lehet. Vissza kell vágni bármi áron! – gondolhatta a szóvivő „A cél szentesíti az eszközt”machiavellista módszertana jegyében. Azt pedig elhessegette magától, hogy tényállítás megmásítása nem igazán méltó egy úri emberhez, a magyar kormány nemzetközi szóvivőjéhez, aki blogbejegyzésének címe és alcíme szerint eredetileg az 56-os hősökhöz való viszonyt őszintén tisztázó cikket szándékozott írni. Szándékát ne vitassuk! Hogy aztán az lett belőle, ami lett? Hogy olvasóit félrevezetve, átverve átértelmezte a politikai ellenfél szövegét? Ebből is látszik, mi sül ki abból, ha valaki a nemzeti NEM együttműködés rendszerének szolgálatában hasznosítja egyébként nyilvánvalóan kivételes képességeit. #
CÍMKÉP: Kovács Zoltán kormányszóvivő Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató társaságában a déli határnál nyilatkozik a migránsveszélyről (Fotó forrása:Kovács Zoltán Facebook oldala)
