Tavasszal a berlini Történelmi Múzeumban eredetiben láthattam a nevezetes breszt-litovszki békeszerződést. Bár a köztudatban úgy él, ezt csak Németország és Szovjet-Oroszország kötötte egymással, valójában az Osztrák–Magyar Monarchia is szerződő fél volt. S mivel ez utóbbinak két hivatalos nyelve volt, a német és az orosz mellett magyar nyelvre is lefordították a szövegét. Némi megrendüléssel olvastam nagyhatalmi létünknek ezt a múltba süllyedt emlékét, amelyet 1918 márciusában egy magyar ember, Mérey Kajetán is aláírt. Mérey nagykövet úr akkor aligha gondolhatta, hogy a magyar–szovjet viszony a későbbiekben nagyon másképp alakul.

Fél évvel az oroszok fegyverletétele után Németország a nyugati fronton mégis elvesztette az első világháborút, a breszti dokumentumban Ausztria–Magyarországnak nevezett állam pedig úgy hullott szét, hogy idegen csapatok át sem lépték a határait. A felbomlás száz éve, 1918 októberében vált megfordíthatatlan folyamattá. A következő egy-két esztendőben szinte minden hónapra jut olyan századik évforduló, amely némi aktua­lizálással ma is alkalmas a szenvedélyek szítására. Az őszirózsás forradalomé, a népköztársaság kikiáltásáé, Károlyi Mihály elnökké választásáé, a Tanácsköztársaság megalakulásáé, vörösterroré és fehérterroré, Horthy Miklós bevonulásáé Budapestre, a trianoni szerződés aláírásáé mind ilyen évforduló lesz. A kormánypárti propagandagépezet nyilván betárolta már az emlékezetpolitikai nehézfegyvereket Károlyi idiotizmusáról, Lindner Béla árulásáról, Kun Béla „patkányforradalmáról” és a Lenin-fiúkról, akikről az MSZP-s fiataloktól a kétfarkú kutyásokig sok mindenkire asszociálhatnak majd a sajtómunkásaik. A másik oldalon, sokkal halkabban, elhangzik majd, hogy Károlyi Mihály igazi demokrata volt, a Tanácsköztársaság csapatai visszafoglalták Kassát, és Horthy végül mégiscsak a román megszállóknak köszönhette hatalomra kerülését. S mivel a legtöbb állítás fél- vagy negyedigazságon alapul, az egymásnak feszülő indulatok még hevesebbek lesznek. Az árnyaltabb igazságot nehéz lesz kimondani a hangzavarban. Károlyi például jót akart, de sajnos alkalmatlan volt a káoszba fulladt ország vezetésére. A Vörös Hadsereg visszafoglalta ugyan Kassát, de azért messze nem ez volt a Tanácsköztársaság vezetőinek legfőbb célja. Valóban volt vörösterror is, de a fehérterror sokkal több áldozatot követelt, és a modern antiszemitizmus egyik első hullámaként borzasztotta el a korabeli európai közvéleményt. Horthy egyszer valóban konkrét segítséget kért és kapott a román megszállóktól, de negyed évszázados kormányzósága azért másról is szólt. Nyilván lesznek történészek, akik igyekeznek elvégezni az ilyesfajta pontosításokat, de a kormánypárti média és a központosított oktatás nem a tárgyilagosságra fog törekedni. Nagyjából biztosra vehető, hogy a hivatalos megemlékezések tovább szítják majd a hideg polgárháborút, és a masszív médiafölény miatt az orbáni diktatúra további megerősítését, a demokraták démonizálását szolgálják majd.

.............................................................................................................................................................................

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.