Az elmúlt pár hónap egyik fontos közéleti eseménye a gender-szakok megszüntetésének bejelentése volt. Ennek kapcsán azóta a gender-kérdések különböző fórumokon és kontextusokban tematizálódtak. Viszonylag ritka azonban, hogy a gender-kérdést a férfiasság szempontjából közelítsük meg, pedig a két nemet nem lehet egymás nélkül vizsgálni. Szemán Dénes pszichológust a társadalmi nemekről és a férfiasságról Pogátsa Zoltán főszerkesztő kérdezte.
- A minket érő hatások minden esetben a nemünk által meghatározott szűrőn keresztül formálják identitásunkat.
- A férfiak helyzetének tanulmányozása is a társadalmi nemek tanulmányozásának területe, ma már annak igen fontos részét képezi.
- Két tipikus modellt különböztethetünk meg: a klasszikus családmodellt, amiben a nők az otthonért és a „belső békéért” felelősek, a férfiaknak pedig a „kemény, versenyző, agresszív” munka világában kell helytállniuk, és a külső világban dolgoznak. A progresszív családmodellben mindkét fél kiveszi a részét mindkét területből. A nők is dolgoznak és a férfiak is végeznek házimunkát, együtt, együttműködve végzik a gyereknevelést. Az előbbi egy hierarchikusabb, utóbbi egy egyenlőbb berendezkedést erősít. Érdekes magyar tendencia, hogy míg a családok többsége a gyakorlatban a progresszív modellt valósítja meg, szívük szerint a klasszikus modellt részesítenék előnyben. A progresszív modell gyakorisága részben abból fakad, hogy a családok anyagilag ritkán engedhetik meg maguknak, hogy az egyik fél otthon maradjon munka helyett.
- Egy skandináv (svéd) és egy magyar középosztálybeli család a gyakorlatot illetően hasonlít egymásra (mindkettő a progresszív családmodellt követi), de interiorizált értékek szintjén különbség van abban, hogy míg a svédek ezt helyesnek és jónak tartják, a magyarok elméletben inkább a klasszikus modellt preferálnák. Ennek részben az oka, hogy Svédországban mind felülről (a kormányzati oldalról), mind alulról (maguk a férfiak) ezt a formát erősítették meg. Magyarországon a maszkulin, hierarchikus modell kap közéleti megerősítést, az alulról jövő kezdeményezés pedig elmarad, mert a nők és férfiak többnyire nem reflektálnak saját egyenlőtlenségeikre.
- A férfiak szempontjából is jár előnnyel az egyenlő családmodell. Egyrészt a stressz tetemes részét leveszi a férfi válláról, ha a nő is keres pénzt. Így osztozhatnak az anyagi terheken, a nő pedig magabiztosabbá válhat. Másrészt egyenlő felek közt intimebb kapcsolatokat lehet kialakítani. A túlzott maszkulinitásra való törekvés együtt jár adott esetben egészségügyi gondokkal is.
- A nők gyakran nem érzik a saját kiszolgáltatottságukat, egyenlőtlenségüket. Gyakran interiorizálják a „male gaze”-t, magukat is a férfiak tekintetén keresztül látják és láttatják. Részben ennek is köszönhető, hogy az elnőiesedett oktatási rendszeren keresztül a klasszikus férfi és női szerepek újra és újra átöröklődnek a következő generációra. Az óvodai és iskolai könyvek szövegei és rajzai is mind a „fiús fiúkat” és a „lányos lányokat” ábrázolják, ezzel erősítve a tipikus társadalmi szerepeket (példa: fára mászó kisfiú, főző kislány stb.).
- A klasszikus társadalmi szerepek óvása (erős, családfenntartó apa és érzelmes, otthon maradó anya) sok férfinak azért fontos, hogy ezzel meg tudja őrizni stabil, nem veszélyeztetett, kiszámítható előnyeit, dominanciáját. Ez egyfajta önigazolás, ami nagy segítséget jelent a világban való tájékozódásban.
- Magyarországon az elmúlt 20-30 évben nem zajlottak le azok a társadalmi viták a progresszív nemi szerepekkel kapcsolatosan, amik sok nyugati országban korábban igen. Mostanra viszont ezekben a nyugati országokban is volt egy ellenreakció (backlash) egyesek körében: egy, a progressziót meghaladó, a feminizmusra válaszoló, új és macsó maszkulinitás jelent meg ismét (lásd Trump). Magyarországra ez a válaszreakció beszivárog, de anélkül, hogy megelőzték volna termékeny társadalmi viták. Ez eredményezheti azt, hogy Magyarországon ironikus módon jóval nagyobb és hangosabb a feminizmustól félők tábora, mint a feministáké. Perspektívába helyezve: az Egyesült Államokban 25 és 50 millió közötti feminista férfi van. Magyarországon sok férfi megpróbál ugyan megfelelni a hagyományos macsó férfimodellnek, ám többségében képtelen erre (nem kereshet mindenki eleget, nem lehet mindenkinek megfelelően magas státusza stb.), ezért folyamatosan frusztrálódik. Ők maguk is jobban járnának egy progresszívebb, kevésbé macsó férfiképpel.
- A magyarországi megkérdezett férfiakról általánosságban elmondható, hogy nagyon különbözőféleképpen és kreatív módokon leírva élik meg a férfiasságukat és a másokhoz való viszonyukat. Az a meglepő tanulság ebből, hogy a maszkulinitás személyes konstrukciói jóval sokszínűbbek, mint a férfiasság társas konstrukció (melyekre rákérdezve merevebb és szigorúbb kategóriákat kapunk válaszként).
Összefoglaló: Oláh Panni
