akár azt is gondolhatták a nézők, hogy már megint az oroszok romboltak le valamit Ukrajnában. Merthogy általában úgy tudják, hogy ilyet még tévedésből sem tennének az ukránok Oroszországban.

Persze, eleve zavarba ejthet valakit, hogy hol történt az eset? Ugyanis az Euronews képkockáján lévő szalagcím szerint, amit persze alig képes elolvasni a nézők közül valaki, (az oroszok által) megszállt területen. Vagyis a hírszerkesztőség, nyilvánvaló meggondolásból, nem veszi figyelembe, hogy a Luganszki Népköztársaság – a sokak által vitatott népszavazással megerősítve – immár negyedik éve Oroszország része. Miként az volt évszázadokon át, egészen 1922-ig. Ám, ha elfogadjuk az Euronews felfogását, hogy mégiscsak a mai Ukrajnához tartozik a terület, akkor meg az a helyzet, hogy Kijev egy ukrajnai országrészt támadott, saját lakosságára küldte a robbanószert célba juttató pilóta nélküli repülőeszközöket.

Kegyetlen paradoxon! Nem mintha ez újdonság lenne az ott élők számára. Az ukrán banderista-fasiszta szabadcsapatok, az Azov-gárdák büntető akcióiból, a hadsereg ágyúzásaiból jócskán kijutott a Donyec-medence, benne a luganszki térség civiljeinek 2014 és 2022 között is. Mert az előzmény – amiről a Facebookból és a nyugati narratívát közvetítő médiumokból tájékozódó magyarországi közönség mit sem tud, vagy ha hallott is róla, sokaknak nem akaródzik figyelembe venni – az, hogy a területet, ugyanúgy, mint a donyeckit, a harkovit, a mariupolit, a zaporozsjeit, a herszonit, az odesszait, s később a Krímet, zömmel orosz nemzetiségű lakosságával együtt, a bolsevik hatalom csatolta az általa létrehozott ukrán államkezdeményhez 1922-ben.

Bár a Szovjetunió szétesése után, az ezzel kapcsolatos népszavazást követően született ukrajnai alkotmányban garantálták a nemzetiségek autonómiáját, a végrehajtást a kijevi hatalom elodázta, de még a meglévő jogokat is lassanként semmissé tette. Emiatt nőtt egyre az elégedetlenség, ezért

Donyeckben már 2004-ben százezres megmozdulás tört ki, amit Kijev a tömeg fölé küldött vadászgépnek a levegőbe lőtt géppuskasorozatával oszlatott fel.

A 2014. február 23-ai kijevi államcsíny utáni, részben külföldiekből álló amerikai bábkormányt felváltó Petro Porosenko államfő és kabinetjének időszakában azonban a hatalom nem elégedett meg ennyivel. Miután a keleti tartományok nagyrészt orosz etnikumú lakosságának tiltakozása – nyilvánvalóan Moszkva részleges támogatásával – fegyveres milíciák alakításába csapott át, amelyek felvették a harcot az onnan több mint ezer kilométerre lévő Nyugat-Ukrajnából rájuk küldött martalócokkal, a kormány immár módszeresen ágyúztatta a lakóházakat, a közintézményeket, a gáz-, az áram- és a vízközműveket. Mindezt az általam a Bekiáltásban már többször idézett – de az újabb olvasók miatt hadd tegyem meg ezt ismét – Petro Porosenko 2014 őszén Odesszában elmondott beszéde jegyében tették:

,,Nekünk lesz munkánk, nekik nem. Nálunk lesznek nyugdíjak, náluk nem. Nálunk kifizetik a gyerektámogatásokat, náluk nem. A mi gyerekeink iskolákba és óvodákba járnak majd, az ő gyerekeik pedig a pincékben fognak ülni. Tehát így és éppen így fogjuk megnyerni ezt a háborút.”

A következmény: abban a térségben, 2014 és 2022 között a civil halálos áldozatok száma a legvisszafogottabb becslések szerint is több mint 10 ezer volt, köztük százon felüli a gyerek. Továbbá a rokkantak ezrei, a menekültek százezrei, ha nem milliói. Még mielőtt valaki: mindezzel nem azt állítom, hogy az Oroszország által 2022 februárjában indított „különleges katonai műveletnek” ne lennének civil áldozatai. De mert a mi sajtónkban nagyrészt csak a kijevi híradások vagy a nyugati titkosszolgálatok dezinformációi – egy titkosszolgálat ugyan miért tenne közzé bármit is, ha nem félrevezetés lenne a célja? – jelennek meg, ezért most az egyszer koncentráljunk a május 22-ei, luganszki esetre, aminek híre végre eljutott az Euronews-hoz is!

A 14–18 év közötti fiatalokat álmukban érték a robbanások. Hat halottat már az első órákban azonosítottak, 39-en megsebesültek, 15-en eltűntek. Utóbbiak feltehetően a romok alatt vannak. Hogy tudatos akcióról volt szó, az is jelzi: már megkezdődött a mentés, amikor újabb kamikáze repülő csapódott be ugyanoda. Vlagyimir Putyin terrorista akciónak nevezte a támadást megjegyezve, hogy az épület közelében nincs katonai objektum. Utasította a védelmi minisztert, hogy tegyen javaslatot a válaszcsapásra, továbbá Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte az ügyet. Nem mintha ennek bármilyen következménye lehetne…

Mint ahogy nem voltak következményei azoknak a megállapodásoknak sem, amelyek sorában az első a 2014. februári kijevi államcsíny előtti napon a német, a francia, a lengyel kormány képviselőjének ellenjegyzésével született meg Ukrajna „demokratizálásáról”. Aztán jött két egyezség a 2014 tavaszától a Donyec-medencében zajlott fegyveres összetűzések leállításáról, a lakosság szenvedésének véget vetéséről. Az ezek tető alá hozásában közreműködött Angela Merkel német kancellár, illetve Francois Hollande francia elnök későbbi, kendőzetlen  nyilatkozata szerint

ezekre csupán azért volt szükség, hogy a Nyugat felfegyverezze Ukrajnát.

Ez meg is történt. Ukrajnában, az orosz határok mentén erődítményeket hoztak létre, s keleten jelentős haderőt összpontosítottak. A hadsereget az észak-atlanti katonai szervezet struktúrája szerint alakították át, beleértve a kiképzés, köztük mindenekelőtt a katonai vezetők képzésének felügyeletét. Az egyre feszültebb helyzetben az orosz elnököt már az állami médiumokban bírálták, mert nem tesz kemény ellenlépéseket. Végül a Kreml számára az adott hivatkozási alapot az Ukrajna elleni 2022. februári támadáshoz, hogy a Donyeci és a Luganszki Népköztársaság kikiáltotta függetlenségét, s csatlakozott az Orosz Föderációhoz. A Moszkva által indított ,,különleges hadművelet” nyomán idővel az eddigi háborúkétól merőben eltérő, nagyrészt drónokra, pilóta nélküli légi és távirányítású tengeri katonai eszközökre alapozott összecsapások bontakoztak ki. És ennek a háborúnak a fenntartásában mindmáig sokan érdekeltek, mert

(1) Moszkva nem érte el, hogy
– Ukrajna biztosítsa a kisebbségek, köztük kiemelten az orosz etnikum jogait.
– Nem dőlt meg a banderista-fasiszta eszmeiségre épülő kijevi rendszer. (Az ezzel kapcsolatos legfrissebb fejleményről, Adolf Hitler híve, az eddig Luxemburgban nyugvó ukrán ezredes hamvainak a kijevi panteonban való napokon belüli elhelyezéséről, a cikk végén, a keretes írásban.)
– A Kreml figyelmeztetései, követelései, sőt fenyegetése ellenére a transzatlanti globalista tőkés erők nem adták fel, hogy a Zbigniew Brzezinski által kidolgozott, többek között A nagy sakktábla című kötetében nyilvánosságra hozott koncepció jegyében Ukrajnát a Szovjetunió/Oroszország elleni átfogó támadáshoz használják fel, oda fegyverzetet telepítsenek, adott esetben az országot felvegyék a NATO-ba, ami nem egyeztethető össze Moszkva biztonsági érdekeivel. Egyébként az 1991-es ukrajnai népszavazás idegen csapatoknak az országban való állomásoztatását, az ország katonai szövetségekhez csatlakozását hatalmas többséggel utasította el.

(2) A Nyugat nem érte el, hogy
– Oroszország gazdasága összeomoljon és a lakosság fellázadjon a több ezernyi nyugati szankció, közte a nemzetközi fizetési rendszerből való kizárás miatt és a háború terhei alatt.
– A világgazdaságban tapasztalható recesszió hatásainak ellensúlyozására az Ukrajna területén vívott háborúba egyre inkább bekapcsolódó Európai Unió országai a hadiipar felfuttatásában a válságkezelés, a munkanélküliség elleni küzdelem eszközét látják.
– A természeti erőforrásokban szegény Nyugat-Európa vezetői érzékelhetően ma is abban reménykednek, amiben a Napóleon és Hitler mögött állt tőkés körök, hogy a háború révén a globális tőkeérdekeltségek számára megszerezhetik az ottani természeti kincsek, illetve piac fölötti ellenőrzést.
– A háború katonai és fegyvergyártási tapasztalatainak összegyűjtése, tanulmányozása a nyugati katonai tényezők, hadiipari fejlesztők számára is kincsesbánya.
– A világgazdasági folyamatok miatti globális átrendeződés során az USA-hoz kötődő tőkés érdekeltségeknek a kínai állammal és cégekkel való küzdelemben elemi érdekük, hogy éket verjenek Moszkva és Peking közé, s hogy blokkolják az Oroszországon át vezető kelet–nyugati, illetve észak-déli kereskedelmi útvonalakat, aminek egyik eszköze a háború(k) fenntartása.

Kettős mércét tükröző tájékoztatási irányelvek ide, szelektív tájékoztatási gyakorlat oda, mindezek alapján aligha hihetjük, hogy az Ukrajna, illetve egyre inkább az Oroszország területét, s az ottani polgári célpontokat nem éri egyre több támadás a jövőben. Sőt, a NATO-nak a műholdakra is épülő felderítési adataira támaszkodó, a nagy hatótávolságú rakétákkal a nyugati szakértők célravezetési közreműködésével végrehajtott támadások az eddigieknél is nagyobb mélységben történhetnek, akár beszámol erről az Euronews, akár nem. Legföljebb az történik, miként eddig is, hogy a teljes körű információktól megfosztott nyugati, benne a magyar közönség nagy részének fogalma sem lesz arról, milyen események zajlanak valójában, amelyek aztán kihatnak az életére – netán az életébe is kerülhetnek.#

HITLER HÍVÉBŐL AZ UKRÁN NEMZETI PANTEON ELSŐ HŐSE LETT

A Kijev 24 csatorna május 22-ikeI oldaláról idézem, hogy „Andrij Melnyik, az OUN vezetőjének és feleségének földi maradványait visszaszállították Kijevbe.”

Az OUN, az ultrajobboldali Ukrán Nacionalisták Szervezete, melyet 1929-ben alapítottak kezdetben a Nyugat-Ukrajnát uralt lengyelek elleni harcra, majd a független Ukrajna megteremtése érdekében, hol a szovjet, hol a náci megszállás ellen, hol együttműködve, hol szembe fordulva egyikkel is, másikkal is.
     1940-ben az OUN két frakcióra bomlott. Ismertebb, nagyobb szárnyát Sztyepan Bandera, a kisebbet a mostani hírekben szereplő Andrij Melnyik vezette. A banderista és a melnyikista szárny közötti ellentétek esetenként véres, halálos áldozatokkal járt leszámolásokba torkolltak. Minthogy sem a náci németek, sem a szovjetek nem gondolkodtak abban, hogy Ukrajnából független államot alakítsanak, előbb Banderát, később Melnyikot letartóztatták, bár fogva tartásuk alatt kényelmes bánásmódban részesültek. Azt követően, hogy egyértelművé vált, hogy a szovjet hadsereget nem állíthatják meg a németek, azzal a megbízással bocsátották szabadon őket, hogy a szovjetek hátországában ellenállást, diverzánsakciókat szerveznek.
     A banderisták 1942-ben hozták létre az OUN fegyveres szárnyaként az UPA-t, az Ukrán Ellenálló Hadsereget. Alapításában az I. világháború alatt az Osztrák-Magyar Hadseregben harcolt, orosz fogságba esett, majd az ukrajnai nacionalisták között részben katonai életutat bejárt Melnyik is közreműködött. A katonai szervezet 1943-ra 100 ezresre duzzadt tagsága a náci németek oldalán tömeges etnikai tisztogatásokban is részt vett. Több tízezerre, lengyel források százezernél is többre, teszik az OUN-UPA egységei által Volhíniában meggyilkolt lengyel civilek számát. A melnyikisták policájai viszont Kijevben több mint 33 ezer zsidónak a Babij Jar-szurdokban történt lemészárlásában jártak élen.
     Az ukrán-nacionalista történetírás, illetve a mai ukrán hatalom az OUN-re, illetve az UPA-ra nemzeti mozgalomként tekint, amely Ukrajnának a totalitárius rendszerek alóli felszabadításáért küzdött. Ezt az értékelést Lengyelország, Oroszország és több más állam is elfogadhatatlannak tartja.
      Ám nem így az egyébként etnikai zsidó, Zelenszkij akinek nagyapja még a szovjet hadsereg tisztjeként harcolt a nácik és segédcsapataik ellen. Azon az éjszakán, amikor a luganszki kollégium elleni támadás történt, Kijevben megkezdődött a Melnyik és felesége maradványait tartalmazó koporsó előtti kétnapos egyházi tiszteletadás, amelyre az államfő és felesége is bejelentkezett. Zelenszkij elnök a Telegram csatornán méltatta az eseményt, s ismertette: Melnyik ezredes és felesége lesznek az elsők a sorban, akiknek koporsóját május 24-ikétől a Nemzeti Panteonban elhelyezik. A tervek szerint Amerika és Európa különböző országaiból hazahozzák és ide kerülnek azon ukránok földi maradványai, akik kiemelkedő szerepet játszottak az ukrán nemzetállam létrejöttében.#