Kép: ABACAPRESS/IMAGO
Megemlékezés Sztepan Bandera 115. születésnapja alkalmából a szobránál Lembergben (2024. január 1.)
Ausztria: a KPÖ fellegvára Graz az ukrán Lviv-el akar együttműködni. Polgármestere, Szadovij a szélsőjobboldalhoz áll közel,
Graz, Ausztria második legnagyobb városa Elke Kahr KPÖ-s polgármester asszony vezetésével városi partnerséget köt a nyugat-ukrajnai Lemberg-el. A lengyel és német Lwów és Lemberg néven is ismert város 75 ezer eurót kap Kahr költségvetéséből. Lviv polgármestere, Andrij Swadovij, akivel a Kahr alá akarja írni a partnerségi megállapodást, a jobboldali Szamopomics (Önsegély) párt vezetője volt, amely kapcsolatban állt a kelet-ukrajnai lakosság ellen bűncselekményeket elkövető ukrán nacionalista irregulárisokkal.
Graz városa sajtóközleményben jelentette be a partnerséget: "A két város a múltban többször is baráti együttműködést folytatott. 2024. január 12-én Graz város szenátusa egyhangúlag úgy döntött, hogy új projektpartnerséget köt Lemberggel". A partnerség három évre szól, és egy új kulturális központ építését hivatott segíteni Lembergben. Kahr polgármester tárcája 75 ezer eurót biztosít erre a célra: "A grazi polgármester és Lviv polgármestere, Andrij Sadovij között megállapodás aláírására kerül sor". Kahrt idézi a sajtóközlemény: "Jó, hogy a humanitárius támogatás mellett most a kulturális területen is fokozódik az együttműködés".
Georg Fuchs, a Kahr sajtószóvivője a jW megkeresésére kifejtette: "A Lviv (városával) közös projektet David Ram zöld önkormányzati képviselő 2022. november 17-én benyújtott sürgősségi indítványára kezdeményezték. (...) Ez az indítvány azt kéri, hogy a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya (...) kapjon megbízást arra, hogy tegyen javaslatot egy olyan ukrajnai városra, amely a háborús károkat követő újjáépítéshez támogatást kaphatna Grazból.". A választás Lviv-re esett, "mivel a tanszék már az ezredforduló óta (...) közigazgatási szinten kapcsolatot tart fenn Lviv-el, és ezért feltételezhető volt, hogy egy konkrét munkafeladattal járó partnerség (...) valóban megvalósulhat" - mondja Fuchs. A döntés "egyhangú" volt a városvezetésben - hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy a városi önkormányzat három KPÖ-tagja, Elke Kahr, Robert Krotzer és Manfred Eber is igennel szavazott.
Lembergben rendszeresen rendeznek fesztivált Roman Szuhevics tiszteletére. Ő volt a Wehrmacht és az SS oldalán harcoló, "etnikai tisztogatásban" és zsidók tömeges meggyilkolásában részt vevő »Bataillons Nachtigall« - "Éjjeli Pacsirta zászlóalj" parancsnoka. A Szuhevics Fesztivált annak a városnak az a kulturális osztálya támogatja, amellyel a kommunista párt együttműködik. A Roman Szuhevics Múzeum is Lviv-ben volt január 1-jéig: egy drón megsemmisítette - jelentette Szadovij. A Jüdische Allgemeine című lap csütörtöki beszámolója szerint újjáépítik.
Szadovij, Lemberg polgármestere az "Önsegély" nevű jobboldali párt elnöke volt, amelynek parlamenti képviselői szoros kapcsolatban állnak szélsőjobboldali erőszakos csoportokkal - állapította meg a Rosa Luxemburg Alapítvány egyik kiadványában. Az "Önsegély" parlamenti képviselői például állítólag támogatták a "C14" szélsőjobboldali csoportot, amely támadásokat hajt végre romák és baloldali aktivisták ellen.
Az ORF közszolgálati televízió 2023. január 1-jén mutatta be Szadovij-t a Styepan Bandera tiszteletére rendezett megemlékezésen Lviv-ben, ahol a központi főutcán, a Styepan Bandera utcán hét méter magas emlékmű áll Banderának. "Az előkészületek során semmilyen kutatást nem végeztek a polgármester személyével vagy politikai álláspontjával kapcsolatban, soha nem volt személyes kapcsolatfelvétel politikai szinten" - mondta Fuchs Kahr sajtószóvivő a jW-nek. Hozzátette: "Természetesen határozottan elutasítjuk a történelmi revizionizmust és a náci kollaboránsok, mint Styepan Bandera bagatellizálását".
2022 februárjában Graz felbontotta a partnerséget Szentpétervárral, ahogy arról a Kleine Zeitung akkor beszámolt. Az ok: "egyértelmű jelzést küldeni a hivatalos Oroszországnak és politikai képviselőinek". 2022 tavaszán a grazi városháza előtt felhúzták Ukrajna zászlaját.
Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/467540.bandera-komplex-partnerschaft-mit-bandera-fans.html, 2024. 01. 20.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
(Hát ez aztán mondhatni: gyönyörű. Minek nevezzük ezek után a KPÖ grazt szervezetét? - Balmix szerk.)


