Nyomtatás

New York, Luhánszk, Ankara, Mariupol, 2022. május 26. csütörtök (MB)

     Orosz hadifogságba esett ukrán katonák szerint arra kaptak parancsot, hogy ne ejtsenek orosz foglyot, és nyissanak tüzet azokra a civilekre, akik menekülni akarnak otthonukból, nehogy élő pajzsnak használják őket – tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát szerdán Vaszilij Nebenzija nagykövet, Oroszország állandó képviselője az ENSZ-nél.

     A függetlenségét kikiáltó két donbászi népköztársaságban, Donyeckben és Luhánszkban 8 ezer ukrán hadifoglyot tartanak nyilván, létszámuk naponta több száz fővel gyarapszik. A harcok egyre több áldozatot szednek, mert az ukránok harcban kiképzetlen területvédelmi egységeket irányítanak a frontra a reguláris erők helyett. Ez történik Szlavjanszkban, Kramatorszkban és egy sor kisebb településen. Olyan emberekről van szó, akiknek fegyvert nyomtak a kezükbe, hogy megvédjék a veteményeseiket, útlezárásoknál őrködjenek, majd egyszer csak felrakták őket a vonatra, és földjüktől több ezer kilométerre szállították őket, hogy Donbászban harcoljanak. Most vagy megadják magukat, vagy meghalnak, hiszen nem állnak készen a háború megvívására.

     A frontra küldött emberek között kárpátaljai magyarok és ruszinok is vannak – értesült a Békekör tudósítója.

     Az orosz külügyi szóvivő szerint Lengyelország „lopakodó katonai misszióra” készül Ukrajnában. Más forrásból úgy tudják, hogy két lengyel zászlóalj már be is vonult Ukrajna területére azzal az ürüggyel, hogy békefenntartói és rendőri feladatot lássanak el. Az orosz felderítés szerint az egyik zászlóalj már Dnyepropetrovszk környékén tartózkodik. A lengyel katonai jelenlétről egyeztető tárgyalások folytak Washington és Varsó között. (Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2022/04/29/lengyel-amerikai-targyalasok-nyugat-ukrajna-lengyelorszaghoz-csatolasarol/) Ennek az eredményének tartják, hogy Duda lengyel államfő kijevi látogatásán megállapodott Zelenszkij ukrán elnökkel a lengyel alakulatok „békefenntartói” megjelenésében. Ukrán részről készek eleget tenni annak a lengyel igénynek, hogy különleges jogállást biztosítsanak az Ukrajnában tartózkodó lengyel állampolgároknak. Kijev ezzel a törvénnyel utat nyithat a lengyelek hatalomátvétele előtt Nyugat-Ukrajnában, Amerika pedig, az ukránok után a lengyeleket is eszköznek használhatná ki Oroszország ellen Ukrajnában vívott proxy háborújában – értékelték megfigyelők a lehetséges következményeket.

     Továbbra is nyitott kérdés, vajon Törökország elhárítja-e az akadályt Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának útjából. Öt órás győzködés dacára sem történt előrelépés a szerdán megtartott ankarai török-finn-svéd tanácskozáson.

 

„Nagyon világosan értésükre adtuk, hogy ha meghatározott időn belül nem tesznek konkrét lépéseket Törökország biztonsági aggályainak megszüntetéséért, akkor a folyamat nem fog előrehaladni” – mondta Ibrahim Kalin, a török elnök szóvivője. Erdogan elnök azt követeli Stockholmtól és Helsinkitől, hogy ne támogassa a kurdokat Törökországgal szemben, ne fegyverezze őket, adja ki a két országban élő, és a török nemzetbiztonságra nézve veszélyes személyeket, s hagyjon fel a terroristának tartott szervezetek, köztük a Kurd Munkáspárt támogatásával.

     Mint már tudósítottunk róla, a magyar kormány álláspontja szerint a két skandináv országnak figyelembe kell vennie Törökország NATO tagságukkal kapcsolatos aggályait.

     Szerdán kritikusnak nevezte a világ gabonatartalékainak alakulását az ENSZ főtitkárának szóvivője. Stephane Dujarric értésre adta, hogy a kérdés túlnő az ENSZ Élelmezési Programján és világpolitikai megoldást igényel. ENSZ küldöttség tárgyal Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettessel, mit lehetne tenni azért, hogy az orosz és az ukrán gabona eljusson oda, ahol hiány keletkezett. Orosz részről elismerték ugyan, hogy a gabonakivitel a hadműveletek miatt is szünetel, de jelezték, hogy Oroszország tudna gabonát szállítani, de a Nyugat magát sújtotta az orosz búzára kivetett szankcióval.

     Orosz részről tudatták, hogy az Azovi-tengernél fekvő, orosz ellenőrzés alá került mariupoli kikötőt teljesen mentesítették az ukrán fegyveres erők által telepített aknáktól. Konesnyikov védelmi minisztériumi szóvivő 12 ezer aknáról tett említést. A kikötőből tehát megindulhat a hajóforgalom, és elkezdődhet a gabona szállítása is, amint a Nyugat feloldotta a szankcióit. De addig Oroszország csak azoknak az országoknak szállít búzát, amelyek nem csatlakoztak a nyugati szankciópolitikához. Velük szemben viszont maradéktalanul eleget is tesz kötelezettségeinek – vált ismertté.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Facebook és WordPress

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Magyar Békekör Egyesület 2022-05-26  BÉKEKÖR