Az írás apropóját az adja, hogy augusztus végén elismerte a Pénzügyminisztérium, hogy az államháztartás hiánya idén a GDP 7-9 százalék között lehet (szemben a korábban kommunikált 3 százalék alattival), majd az MNB elnöke tett közzé egy írást, melyben felveti azt, hogy 2022-ig el lehet engedni hiányt és az adósságot is. Ez a gondolat szöges ellentétben áll a mögöttünk álló egy évtized magyar gazdaságpolitikájának az alacsony költségvetési hiányt és az államadósság csökkentését hirdető alaptételével.

Mi az oka a 180 fokos fordulatnak?

Az előző gazdasági válság (a 2008-2009-es nagy pénzügyi válság) és az utána kialakuló európai adósságválság (2011-2012) fő üzenete az volt, hogy a makrogazdasági egyensúlytalanságok veszélyesek, azokat el kell kerülni. Az egyik kiemelt veszélyt pedig a túlzott államháztartási hiány jelentette. Azok az EU-tagországok, ahol túl magas volt a hiány, szamárpadra lettek ültetve^*. Szigorú brüsszeli gyámkodás mellett kellett lecsökkenteni a hiányt. A sikert az jelentette, ha sikerült a hiányt lefaragni a GDP 3 százaléka alá, illetve az államadósság emelkedő trendjét megállítani, majd megfordítani. Ez a gondolkodás jellemezte a magyar és az európai gazdaságpolitikát egészen mostanáig. Magyarországon sajátos csomagolást kapott ez a történet a gazdaságpolitikai önállóság visszaszerzésével, az államadósság ellen nyert csatával és a történelmi szabadságharcos mentalitás összefésülésével.

Ha most megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy a koronavírus-válság kezelésének gazdaságpolitikai módszere országról országra rendkívül hasonló elemeket tartalmaz. A két legfontosabb dimenziója a válságkezelésnek az állami kiadások növelése és a kamatok csökkentése. Vagyis adósodjunk el, de úgy, hogy annak a költsége legyen minimális. Lehetőleg nem több, mint nulla. Ha nem lehet, akkor csak kicsit több, mint zéró.

Emlékezetes történet a nagyotmondó Münchhausen báróé, aki egy mocsárba esve saját parókájának copfjánál fogva húzta ki magát az ingoványból. Képletesen, a gazdaságpolitikában nagyjából ezt csinálja most az egész világ. Magyarország és a magyar gazdaságpolitika nem kivétel: a nemzetközi fősodorba illeszkedik a hazai válságkezelés. Igaz ez a fő irányvonalra (az alacsony kamatkörnyezet fenntartása, illetve az állami pénzcsap megnyitása) és az alkalmazott fiskális és monetáris politikai megoldásokra egyaránt.

A legtöbb EU-tagországban ma már 8-10 százalék körüli államháztartási hiánnyal számolnak 2020-ra. Nem reális ragaszkodni a 3-4 százalék alatti hiányhoz Magyarországon, de nem is szükséges. A 2010-es éveket jellemző szigorú államháztartási politika és a koronaválság kezelése összeegyeztethetetlen. Új szelek fújnak a gazdaságpolitikában. A közgazdaságtani szakirodalomban találni olyan írásokat^*, amelyek azt valószínűsítik, hogy

a válságból való kilábalás során a költségvetési költekezés, a magas államháztartási hiány hatékony eszköz lehet.

Mindennek fényében a hazai gazdaságpolitikai fordulat – vagyis az alacsony államháztartási hiány és csökkenő államadósság-pálya fenntartásának feladása – egyrészt kényszerű következménye a koronaválságnak, másrészt tudatos gazdaságpolitikai döntés, amely a nemzetközi fősodorba illeszkedik.

Ilyen körülmények között nem várható, hogy Magyarországot „megbüntetik” a nemzetközi pénzügyi piacok, a hitelminősítők vagy a brüsszeli bürokraták, vagyis ebből nem lesz baj. Baj abból lehet majd – amire a jegybank elnöke is felhívja írásában a figyelmet – ha az újbóli állami eladósodási hullám nem a gazdasági szerkezet modernizációját, a versenyképesség javítását szolgálja.

(A szerző a Raiffeisen vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)