Ebből a sokfrontos harcból pedig már rögtön érezhetjük, hogy itt valami tényleg extrém dolog történik, ami az Európai Unió és benne az eurórendszer alapjait is megrengetheti.

Több ütközőzónát is generált a keddi német döntés

A keddi német döntés igen nagy vihart kavart jogi, pénzügyi és politikai körökben is, ami nem véletlen, hiszen valójában az alábbiakról van szó dióhéjban:

• A német alkotmánybíróság az Európai Központi Bankot (nem pedig a Bundesbankot!) kötelezte arra, hogy adjon részletes magyarázatot a 2015-ben elindított és a Bundesbankkal is végrehajtatott eszközvásárlási programjára, illetve hozzon az EKB Kormányzótanácsa egy olyan döntést, ami alátámasztja, hogy a kockázatok és hasznok mérlegelésével a program arányosnak mondható. Így tehát három hónapon belül az EKB-nak kellene anyagokkal és egy (utólagos) döntéssel bebizonyítania azt, hogy a mellékhatásokat illetően is kellően átgondolt és arányos volt a programja. Ha pedig ez nem történik meg, akkor a német alkotmánybíróság el fogja tiltani német Bundesbankot a programban való további részvételtől, és hoszabb távon eladatja vele az eddig felvásárolt 534 milliárd eurónyi állampapírt is, ami a program ötéves működése során megvett eszközök mintegy negyede.
• Az EKB közgazdasági és jogi stábja a múltbeli kockázatelemző anyagok garmadájával felvértezve bizonyára könnyedén kipipálhatná ezt az alkotmánybírósági kötelezettséget, de ezzel egy veszélyes precedenst teremtene. Az EKB ugyanis csak az Európai Unió Bíróságának joghatósága alatt működik és az Európai Parlament gyakorolja működése felett a kontrollt, így rá nem vonatkozik egyetlen tagállam (alkotmány)bírósági határozata sem. Ez tehát a mostani döntés egyik ütközőzónája.
• Külön pikáns, hogy a keddi döntésével a karlsruhei német alkotmánybíróság felülbírálta a luxemburgi Európai Unió Bíróságának korábbi döntését is, amelyben egyébként az utóbbi testület helyben hagyta az EKB szóban forgó eszközvásárlási programját és kimondta, hogy azzal nem sértette meg a mandátumát az EKB. A német bíróság azonban azt kifogásolta, hogy az EU Bírósága nem volt kellően alapos a döntéshozatalában, így nem lehet megállapítani, hogy az EKB programja arányos válasz-e a kívánt makrogazdasági célok eléréséhez. Ez a karlsruhei-luxemburgi jogi harc tehát az ügy másik, szintén rendkívüli jelentőségű ütközőzónája, ugyanis az sem fordult még elő az EU történetében, hogy egy tagállami legfelsőbb bíróság mond ellent egy uniós szinten legfelsőbb bíróság határozatának. Ez az ütközőzóna cikkünk megjelenése után röviddel valósággá is vált, mert a luxemburgi bíróság kiadott egy kioktató, visszaszóló közleményt a német döntésre reagálva.
• Valójában a jogi harc lényege, hogy tényleg elsődleges-e minden esetben az EU joganyaga és az EU Bírósága a tagállami joganyaggal és bírósági rendszerrel szemben. Ennek boncolgatása viszont szintén igen messzire vezető, veszélyes precedenst jelent és nem véletlen, hogy például a jogállamisági eljárások alatt álló Lengyelország igazságügyi minisztere a nemzetállamok fontos győzelmeként nyugtázta a német döntést.
• A keddi német döntés óta egyébként az látszik az EKB háza tájáról (kormányzótanácsi és elnöki nyilatkozatok, Reuters-kiszivárogtatások, névtelen kormányzótanácsi tagok nyilatkozata a Financial Timesban), hogy a frankfurti jegybank „eltántoríthatatlan” a laza monetáris politikája végigvitelétől bármilyen bírósági döntés mellett is és lényegében csak azért se fog eleget tenni a német alkotmánybíróság határozatának. Ehelyett a jelek szerint megpróbálja elvégeztetni a magyarázkodós „piszkos munkát” a német Bundesbankkal. Emögött két motiváció van: egy félelmi és egy jogi alapú és a kettő szorosan összefügg. Egyrészt tart az EKB attól, hogy ha ők direktben válaszolnának a német bíróságnak, akkor ezzel veszélyes precedenst teremtenének. Ha ugyanis most eleget tennének és elkezdenének magyarázkodni, akkor bármilyen későbbi monetáris politikai lépésüket is magyarázniuk kellene egy német (parlamenti/kormányzati) felszólításra, vagy egy esetleges per nyomán. Az EKB emellett demonstrálni is akarja, hogy ők tényleg függetlenek még egy tagállami alkotmánybíróságtól is, és az unió alapszerződését betartva rájuk tényleg csak az Európai Unió Bírósága határozatai a kötelező érvényűek.
• A fentiekből következik egy újabb ütközőzóna: ha ugyanis az EKB nem akar (érdemben) válaszolni a német alkotmánybíróságnak és kormányzótanácsi döntést sem akar utólag hozni, noha őt kötelezte erre a német bíróság, de valójában a Bundesbank eszközvásárlási programbeli részvétele a tét, akkor a célkereszt valójában a Bundesbankra helyeződik át. Elvileg tehát a Bundesbanknak kéne elkezdenie elmagyarázni a német alkotmánybíróságnak, hogy az EKB korábban mit miért döntött és abba az eurórendszer működésének alapvető logikája alapján miért vett részt a Bundesbank.
• Ennek a „kérdőre vonásnak”, rendszeres magyarázat nyújtásnak a jogi kereteit egyébként a német parlamenti képviselők már el is kezdték kidolgozni, de ez megint veszélyes terület, legalább két ok miatt. Egyrészt a Bundesbank az 1957-es megalapítása óta kényesen és más országok számára mintaszerűen ügyel a függetlenségére, most viszont ez az alkotmánybírósági döntést „lobogtatva” akár sérülhet is. Másrészt így annak a Jens Weidmann Bundesbank-vezérnek kellene megmagyaráznia az EKB eszközvásárlási programját, aki évek óta nyíltan az egyik legkeményebb ellenzője volt az egésznek. Egy harmadik ütközőzóna tehát maga a Bundesbank-vezér körül rajzolódik ki, akinek egyszerre kellene védenie az EKB-s „mundér becsületét” és közben megfelelni a német alkotmánybírósági, parlamenti és kormányzati magyarázatkérő elvárásoknak.

Az eurórendszer léte a tét

A fentiekből tehát

AZ A LEGVALÓSZÍNŰBB FORGATÓKÖNYV RAJZOLÓDIK KI, HOGY AZ EKB HIVATALOSAN CSENDBEN MARAD ÉS LEGFELJEBB A HÁTTÉRBEN AD SEGÍTSÉGET (ANYAGOKAT) A BUNDESBANKNAK, AMELY FELETT A NÉMET ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG EGYÉBKÉNT IS JOGI KONTROLLT GYAKOROL, HOGY Ő ADJON MAGYARÁZATOT A LÉPÉSEKRE.

Emellett a német parlament és a kormány szintén inkább a Bundesbankra fog „lőni”, nem direktben az EKB-ra és így áttételesen próbálják kérdőre vonni az EKB-t.

Egyelőre bizonytalan, hogy ez kielégíti-e a német alkotmánybíróságot, hiszen ők az EKB-nak címezték a kritikát és a kifogásaikat és ha az ítélet szövege alapján ez nem történik meg, akkor bizony el fogják tiltani a Bundesbankot a programbeli részvételtől és eladatják vele a már megvásárolt papírokat is.

A német alkotmánybírósági döntés megfogalmazásában a háttérben segédkező közpénzügyi professzor, Markus Kerber, a Reutersnek két lehetséges kimentet vázolt ebből a jogi helyzetből:

1. Vagy kielégíti a Bundesbank az EKB-tól kicsikart válaszokkal a német alkotmánybíróságot, parlamentet, kormányt, azaz egyfajta kompromisszumra hajlandó az EKB és akkor végül mindenki boldog lesz, hiszen elfogadható válaszok születnek egy 5 éve tartó programra,
2. Vagy ha az EKB nem hajlandó semmiféle tessék-lássék kompromisszumra, akkor a Bundesbankot eltiltja a német alkotmánybíróság a további részvételtől, de ekkor az egész eurórendszer alapjai billennek meg.

A Bundesbank ugyanis 26%-os súllyal vett részt az EKB alapításában és ehhez igazodik az eszközvásárlási programbeli részvételi aránya (mostanra már a negyedét megvette a teljes programbeli méretnek), így tehát messze a legnagyobb eurórendszerbeli szereplőt tiltanák el a részvételtől. Nagy kérdés, hogy így maga az eszközvásárlási program hogyan tudna tovább menni (más jegybankok között „szétdobják” a németekre eddig eső súlyt?) és mindez nem vezetne-e más tagállamokban szintén jogi támadásokhoz.

Az is hatalmas kérdés, hogy bár most nincs a német alkotmánybíróság célkeresztjében a koronavírus hatásainak ellensúlyozására frissen indított PEPP kötvényvásárlási program (aminek jóval lazábbak a keretszabályai, és így még erőteljesebben tudnak belevenni az olasz kötvénypiacba), de a fenti keretek mellett mennyire tud/mer részt venni ebben a Bundesbank. És ha bizonytalan a részvétele, akkor így maga az EKB tényleg a korlátlan mozgásterét tudja-e befutni az eszközvásárlási terén, mint ahogy azt naponta megígéri a piaci szereplőknek.

Markus Kerber egyébként azt mondta:

SZERINTE MOST MÁR AZ A TÉT, HOGY AZ EURÓRENDSZER MEGMARAD-E A JELENLEGI FORMÁJÁBAN ÉS Ő ANNAK ÖRÜLNE, HA NEM, AZAZ ÚJRAKEZDENÉK AZ EGÉSZNEK A FELÉPÍTÉSÉT.

Szerinte szét kell bontani az eurózónát, radikálisan le kell csökkenteni a tagjainak számát, és csak annyi országnak kell részt vennie benne, ahánynak tényleg közösek az elképzelései a közös monetáris politikáról, mert bizony most nagyon nem erről van szó.

Az EKB hajthatatlan, az olaszokra kell figyelni

A fentiek helyett az EKB vezető döntéshozói a napokban csak azt ismételgették minden fórumon, hogy minden eddiginél elkötelezettebbek az EKB monetáris politikájának végrehajtásában és ha kell, bármilyen programot bárhogy módosítanak azért, hogy a törvénybe fektetett célrendszerüket elérjék. Ebből nem úgy tűnik elsőre, hogy az EKB bármennyire is aggódna a programja kivitelezési képessége miatt, márpedig a német alkotmánybíróság valójában ezt akarná korlátok közé terelni.

Ezzel együtt azért beszédes az is, amit Luis De Guindos alelnök csütörtökön az Európai Parlamenti meghallgatásán mondott: sok eurózóna kérdéskört megoldana az, ha végre a költségvetési politika is egységesebbé válna, azaz meglenne a tagállami politikai akarat valamiféle közös kötvény kibocsátására. Mert akkor annak biztonságos piaci hozamszintek melletti eladásához nem férne kétség, és nem kéne az EKB-nak a hatalmas méretű vásárlási programokkal folyamatosan arra törekedni, hogy leszorítva tartsa a meredek adósságráta emelkedésen áteső olasz, spanyol, francia, stb. állampapír hozamokat.

(A"független" EKB, csak úgy lóg a levegőben? Az euró elsősorban a dollártól függ, minden alkalommal emelkedik az euró értéke, amikor a Fed csökkenti a dollár értékét, mert az amerikai tőkés osztály úgy ítéli meg, úgy jobban eladhatja áruját (és alkalmasint fordítva is megcsinálja) .. - Balmix szerk.)