Az Új Egyenlőség piros podcastjának legújabb adásában Kiss Ambrus a koronavírus-járvány hatásairól, az intézkedésekről, az egészségügyi rendszer állapotáról és legfőképpen a hogyan tovább kérdéséről beszélgetett Mihályi Péter egészségügyi közgazdásszal.

http://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2020/01/UE-Piros-podcast-55x55.jpg 55w" sizes="(max-width: 150px) 100vw, 150px" style="box-sizing: border-box; border: 0px; vertical-align: middle; max-width: 100%; height: auto; float: left; margin-right: 15px; margin-bottom: 20px;">A felvétel készítésének időpontjában 50 alatt volt a Magyarországon regisztrált (COVID-19) betegek száma, ám a helyzet napról-napra változik. Megszülettek az első drasztikus intézkedések, bejelentették az egészségügyi szükséghelyzetet, a kiskereskedelem és vendéglátás korlátozását és a kulturális intézmények bezárását. A gazdaság olyan üzemmódba kapcsolt, amelynek hatásait még nem is lehet felmérni, de legfőképpen azt nem látjuk, hogy mi lesz a magyar munkaerőpiaccal.

Európában kétféle védekezési megközelítés alakult ki. A brit modell egyelőre kevés korlátozással él, és inkább a társadalom belátására alapoz. Azaz még az iskolákat sem zárták be, ugyanakkor arra ösztönzik az embereket, hogy a társas érintkezéseket próbálják minimalizálni.

A kontinentális Európát jellemző megközelítés főleg az olasz tapasztalatokból indul ki, ahol kezdetben nem vették komolyan a járvány fenyegetését, s így a fertőzöttek és betegek száma meredeken megemelkedett. Ezért ma már sok országban alacsony esetszám esetén is jelentős szigorításokat vezetnek be. Azt ebben a pillanatban nehéz volna megjósolni, hogy a most lényegében lakásukba zárt emberek között meddig marad fent a közbizalom.

A pandémia kiindulási pontjának tartott Kínában a hatóságok szerint már nincsen járványhelyzet, és a legveszélyeztetettebb tartományban is elkezdett újraéledni az ipar. Mihályi Péter erről elmondta, a valóságot nem biztos, hogy ismerjük. Azaz kérdés, hogy Kína valójában elengedte a járványt azért cserébe, hogy ne következzen be hatalmas gazdasági sokk, vagy ténylegesen képesek voltak elfojtani az egészet, és kontrollált keretek között tartani?

Felmerül, hogy mit bír a magyar egészségügyi rendszer. Mihályi szerint a világon egy ország sem lehet arra felkészülve, ha egy ennyire gyorsan terjedő járvány megjelenik, és terhelés alatt tartja a rendszert. Meglátása szerint nem az a kérdés, hogy hány kórházi ágy van, vagy milyen a személyzet. Az dönt, hogy mennyi lélegeztetőgép áll rendelkezésre, amely sok esetben az egyetlen terápiás eszköz lehet.

A társadalmi egyenlőtlenség itt is éreztetni fogja a hatását. Ma még csak a budapesti rendszer van terhelés alatt, de a vírus nyilvánvalóan kijut a nagyvárosokból, és a nehezebb helyzetű falvakat is eléri. Oda, ahol a szociális helyzetből fakadóan rosszabb általános egészségi állapotban vannak az emberek, ahol most sincsen alapellátás, vagy éppen a fizikailag nehezebb megoldani az ellátást. A járvány hatása ebben a közegben felmérhetetlen lehet.

A beszélgetés vége azzal foglalkozik, hogy mi lesz a járvány után. Milyen következtetést von le belőle a társadalom, és milyen nyomást gyakorol a kormányra/kormányokra? Mihályi Péter szerint a gazdasági válság ismét elmossa az egészségügyi rendszer fejlesztésének ügyét, és nem kerül plusz pénz az egészségügybe, hiszen az lesz a kérdés, hogyan szerezhető több erőforrás a gazdaság lendületbe hozására és a társadalmi-szociális károk kezelésére. A kormánynak ugyanakkor lehetősége lesz valamelyest visszalépni a centralizált magyar egészségügyi rendszerből, és a hibáit nem elismerve azt mondani, hogy több felelősséget helyez az önkormányzatokra.

Címfotó: Béres Márton – Népszava