Pénteken (2019 november 8-án), előadást tartottam a Cambridge Union társaságnak (mi másról, mint?) a Brexitről. Nyitó mondatom ez volt: “Ahelyett, hogy a brit állami intézmények helyzetén siránkoznánk, örüljünk ! Minden baja ellenére, a Brexit új lendületet adott a brit demokráciának.” Eltérően a legtöbb kontinentális európai parlamenttől, az alsóház továbbra is a döntéshozás központja, és összességében a brit közvélemény nagymértékben részt vesz a brit alkotmányos rendszer és gazdasági-társadalmi modell újragondolásában. Természetesen mindennek a hátránya a vita elmérgesedése, és a maradni és kilépni akarók közötti szakadás.
A brit euroszkepticizmus mélyebb okainak történelmi magyarázatával kezdve (a kapitalizmus brit és kontinentális változatai közötti feszültségekre összpontosítva), reménykedve mutattam rá arra, hogy a december 12-i választás lehetőséget nyújt a választóknak, hogy két világos lehetőség között döntsenek – ami jóval túlmutat a Brexiten, mivel az Egyesült Királysággal kapcsolatos két elképzelést jelent: az egyik egy kifejezetten neoliberális és az alacsony bérű, alacsony termelékenységű, könnyű szabályozású Szingapúr-szerű ország modelljének kibővítésére irányul. A másik pedig az Egyesült Királyságot az EU-ban, vagy ahhoz nagyon közel tartaná (a), miközben Európát egy valódi, jól megalapozott, progresszív Zöld New Deal felé vezető útra irányítaná (b).
Az elképzeléseknek ez a választást megelőző ütköztetése lehetőséget ad a briteknek a megosztottság gyógyítására egy gondolatgazdag vitában. Ami az általam kívánt választási eredményt illeti, nincs semmi egyértelműbb: egy Corbyn-vezette, a zöld New Dealt megcélzó munkáspárti kormány !
Az előadás itt tekinthető meg (angol nyelven, angol felirat van):
https://www.youtube.com/watch?time_continue=915&v=kzx0XSXV0FQ&feature=emb_logo
