Csordulásig telt kedd este a Spinoza színházterme, ahol Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka és legfontosabb médiaembere volt Rangos Katalin újságíró vendége a lassan hagyományossá váló körúton belüli beszélgetéssorozaton. 

Aggodalmas tekintettel helyet kereső nyugdíjasok és kiváncsi újságírók passzírozódtak egymásnak a nagyobb garzonlakás méretű teremben. Inkább előbbiek tábora jelentett meglepetést, az újságírói érdeklődés kevésbé. Puchról, a párt visszavonult, máig legendás pénzemberéről sok szó esett a sajtóban az utóbbi időben, miután előbb Orbán Viktor jóváhagyásával visszavásárolta a párthoz közeli médiabirodalmat, élén a Népszavával, majd ősszel Mészáros Lőrincen keresztül átengedte a Szabad Földet a kormányzati médiaholdingnak. 

Engem már az meglepett, hogy Puch egyáltalán elvállalt egy ilyen beszélgetést. Mindig is kerülte a nyilvánosságot, és ez különösen igaz azóta, hogy egyezkedni kezdett a Fidesz-hatalommal, lapjaiban pedig (amik közül a Népszava tavaly 300 milliós pluszt hozott) hemzsegnek az állami hirdetések. Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy lemondja a meghívást. Nem mondta, de az élmény a vártnál is letaglózóbb volt.

Ha nincs hirdetés, nincs Népszava 

Az a legkevesebb, hogy Puch nem egy színpadi ember, de kusza mondataiból és gesztusaiból már az első percekben sugárzott, hogy a világon semmi érkezése ahhoz, ami most épp vele történik. Amikor épp nem körmöltem, és csak meredtem a színpadra, azon töprengtem, milyen kényszerítő erő hatására cselekedett. Láthatóan mélységesen bosszantotta az a nem várt fejlemény, hogy őt itt most kérdezik, és neki a kérdésekre valamit reagálnia kell. Folyékony beszélgetés emiatt aztán nem is alakult ki, viszont egy-két ponton Puch annyira felhúzta magát, hogy legalább véletlenül kipottyan belőle egy-két erősre sikerült mondat. 

Rangos bevezetéseként elárulta, hogy a melegítő négyszemközti beszélgetésen olyannyira sikerült felbosszantani régi ismerősét, “Lacit”, hogy az majdnem felállt és hazament. Ettől Puch, ha lehet, még házsártosabb lett, és az első kérdésre válaszul kijelentette, hogy neki komoly érdemei vannak abban, hogy a Népszava ma még működik. Elmesélte, hogy miután a Geomédia tulajdonosa, Horváth László meghalt, kötelességének érezte gondoskodni a lap jövöjéről. 

Nem tagadta el, hogy a kormányzati hirdetések nélkül nem tudna működni a lap, (arányuk a teljes hirdetési bevételek 55 százaléka), viszont amikor azzal büszkélkedett, hogy piacvezető lapot csinálnak, azt a részletet jótékonyan elfelejtette megemlíteni, hogy közben a kormány megfojtotta a Népszabadságot, az olvasók jelentős részének pedig nem maradt alternatívája. Rangos aztán emlékeztette rá, Orbánék talán azért is segítették ki a Népszavát tavaly, hogy még véletlenül se a Simicska-féle Magyar Nemzeté legyen a legolvasottabb lap a piacon. 

“Városi legendákkal nincs mivel beszélni” 

- zárta rövidre, amikor Rangos arról kérdezte, tényleg Volkswagen Transporterrel vitték-e le Hatvanpusztára, hogy ott Orbánék megbízást adjanak neki a Népszava megvásárlására. Helyenként annyira zaklatottan válaszolt, hogy nehéz volt érteni, mit akar mondani. Elhangzott, hogy “ha a kormány ellenezte volna, hogy átvegyük a Népszavát, akkor meg kellett volna köszönni a lehetőséget, mert nem volt olyan helyzet”. Amikor viszont a beszélgetés végén rákérdeztem, ez azt jelenti-e, hogy politikai engedély nélkül nem vehetett volna újságot, közölte, hogy nem, ez valami egészen mást jelent. 

Meg kell adni viszont, elismerte, hogy ő kérte a szerkesztőséget a bemutatkozó ülésen, hogy politikusok érzékeny családi- és magánügyeivel ne foglalkozzanak. “Ha korrupt, írjunk róla, mint az Elios-ügyről is, de hogy melyik családtag milyen szexuális orientáltságú, arról nem szeretnék olvasni a lapomban” - mondta, és többször megvédte a szerkesztőséget. Vállalta, hogy ilyen nehéz kompromisszumok mellett is jó döntést hozott azzal, hogy megvette a lapot, és munkát és fizetést tud adni elkötelezetten kritikus újságíróknak. Többször elismételte, nem ő dönt egyszemélyben az állami hirdetések befogadásáról, ebben a szerkesztőségnek is van szava, és a hirdetések egyébként sem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Volt olyan kampány, amit közös döntés alapján inkább visszadobtak. 

Én már nem emlékszem semmire, Kati

A Szabad Földről Puch azt mondta, hogy ugyan valóban nyereséges volt, de olyan meredeken zuhant a profit, hogy el kellett adni. Ez sosem volt egy politikai lap, elmondása szerint olyannyira nem, hogy amikor egyszer MSZP-hirdetéseket helyeztek el egy lapszámban, 3000 előfizetőt buktak el országosan. (A Szabad Föld példányszáma jelenleg 58–60 ezer között mozog.)

Azt kellett mérlegelni, folytatta, hogy vagy megvágják a szerkesztőség létszámát, vagy eladják a céget. Júniusban keresték meg őket Mészáros körei, augusztusban vitték a kérdést a szerkesztőség elé. Vételi és nem zsaroló ajánlatot kapta, mondta, de amikor Rangos rákérdezett, ezt is esetleg Hatvanpusztán tárgyalták-e le, Puch ismét begurult, és közölte, hogy 

“hülyeség ellen nincs védelem”,  

ez egy városi legenda, ami az egész köré szövődött, és felesleges erről beszélni, mert köze nincs a valósághoz. Annyira felhúzta magát, hogy amikor Rangos rákérdezett Mészárosra, csak azt ismételgette, hogy természetesen 

Mészáros egy tehetséges üzletember, a közönség pedig zavarba jött, mert hirtelen az sem volt világos, hogy nevetni kell ezen, vagy komolyan gondolja. De Rangos tovább nyaggatta azzal, hogy kivel tárgyalt, amit Puch azzal próbált leszerelni, hogy nem politikai szereplő volt, hanem valami ügynökségi figura. Aztán már ebben sem volt biztos: 

“Én már nem emlékszem semmire, Kati”.

Rangos némileg megkönyörülve a látványosan vergődő Puchon, olyan régi, sokkal könnyebben emészthető témák felé evezett, mint hogy tényleg volt-e 70-30 százalékos megállapodás az MSZP és a Fidesz pénztárnokai, Puch László és Simicska Lajos között. Ezt Puch nem ismerte el, de azt igen, hogy nekik nem volt céljük az ellenzék megsemmisítése, és ez a közbeszerzésekben is látható volt. 

Természetesnek nevezte, hogy akkoriban a Magyar Hírlapban és a Magyar Nemzetben is hirdet az állam, ahogy teszi azt ma például a Népszavában is. Szerinte ez a normális,bár megengedően hozzátette, valóban jobb lenne, ha piacon alapon működne a média, de hát most ez van. 

Ha nem költünk többet 2006-ban kampányra az előírtnál, akkor nem nyerünk 

A beszélgetés végére Rangos is leeresztett kicsit, és Puch is már inkább az időt igyekezett húzni. Arról beszélgettek, milyen ambíciói voltak 2010 előtt, mi volt a dolga a pártpénztárnoknak, és hol rontotta el a baloldal. 

Puch az őszödi esetet nevezte fordulópontnak, és többször utalt Gyurcsány felelősségére, bár az igazsághoz tartozik, hogy sajátját sem hallgatta el, de szerinte általános hiba volt, hogy 2008 után a kétharmad veszélyét a baloldal nem vette komolyan. Sokan gondolkodtak úgy, hogy legalább a Fidesz majd rendbe rak dolgokat és reformokat indít el. Azt azért egy-kétszer elengedte a bajsza alatt, mint egy kikacsintva a nyugdíjas keménymagra, hogy amit ezek a fiúk ma megengednek maguknak, azért az ő fejüket két nap alatt levették volna 2002 után. 

Ebben a blokkban a legjobb rész az volt, amikor Puch arra panaszkodott, hogy az MSZP és holdudvara nem tartotta egybe vagyonát úgy, hogy ellenzékben is tudjon építkezni, mint tette azt a Fidesz 2002 után. Hogy ez kinek a dolga lett volna, ha nem az övé, az nem derült ki. 

Érdekes gondolat volt viszont, hogy Puch szerint hiba volt az MSZP részéről, amikor állandóan egyből elhatárolódott saját korrupcióval megvádolt politikusaitól, például Hagyótól vagy Hunvaldtól. Szerinte a Fidesz jobban érti a politikát azzal, hogy megvédi az embereit egészen addig, amíg védhetőek. Az MSZP szétesésének tipikus jele volt a szolidaritás hiánya. Tagadta, hogy köze lett volna Botka bukásához, de azt megadta, hogy nem jött be neki a nagy megújítás terve és hiba volt, hogy a szegedi polgármester nem a hagyományos MSZP-bázisra akarta építeni a kampányát. 

Amikor már elhitte, hogy túl van az egészen, a közönség kérdései elején Puch egy 3-4 perces beolvasást kapott Gulyás Mártontól, aki a korrupt pártfinanszírozás kultúrájának meghonosítását kérte számon rajta, és azt kérte tőle, hogy ha már ilyen szépen megszedte magát a nagypolitikában, legyen igazi baloldali, és támogassa a most tüntető szakszervezetek és civilek sztrájkalapját. (Gulyás sem volt higgadt állapotban, Rangost állampárti újságírózta, amiért megsürgette a mondandójával.) Pár szóbeli ütésváltás után Gulyás még hozzávágta Puch-hoz, hogy 

talán nem kellett volna túlköltekezni a kampánykeretet 2006-ban, mire megkapta, hogy de hát ha nem költöttek volna többet, akkor nem nyernek. Itt Puchnak már annyira elege lett, hogy az RTL riporterét azzal akarta leszerelni, hogy ez nem sajtótájékoztató, de végül megkönyörült rajta, válaszolt az utolsó kérdésre is.