Nyomtatás

 

  • A vasárnap esti Kunigunda utcai spontán tüntetés után több ellenzéki képviselő, baloldaliak és jobbikosok egyaránt bementek az MTVA székházába, és ott töltötték az éjszakát.
  • Az ellenzéki képviselők a rabszolgatörvény visszavonását, független igazságszolgáltatást és közmédiát követelő öt pontjukat akarták beolvasni – sikertelenül.
  • Reggel fegyveres őrök erőszakosan dobták ki Szél Bernadettet és Hadházy Ákost az épületből. A nap folyamán az ellenzéki képviselők folyamatosan másztak át a tévészékház kerítésén, hogy bejuthassanak kollégáikhoz.
  • Az MTVA fegyveres biztonsági őrei többször is erőszakosan lépett fel az épületben tartózkodó képviselők ellen.
  • Az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a bent tartózkodó képviselők ellen, Óbuda-Békásmegyer jegyzője villámgyorsan el is rendelte az eljárást.
  • Este hattól újra tüntetés.
 
 
Címlapkép: Markoszov Szergej / Mérce
 

Az eseményről élő videóközvetítéssel is jelentkezünk:

 
  • A tüntetés hivatalos befejezése után is maradt a tömeg, a közmédia épületében lévő ellenzéki képviselők is kijöttek közéjük.

A tüntető tömeg egy része megjárta megárta a Hír TV-Ripost-Figyelő-Mediaworks szerkesztőségeit – ők ezt „propagandatúrának” nevezték el -, majd visszatértek az MTVA székháza elé. Az újraegyesült tömeg tüntetéséről itt követhetitek élő videó közvetítésünk:

 
Címlapkép: Markoszov Szergej / Mérce
 
 
KÖZVETÍTÉS
AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS VÉGET ÉRT.

Hol máshol, mint a CNN hírtelevízióban! Ahogy a közvetítésünk során megírtuk, a tüntetésekről élőben jelentkezett be az amerikai hírtelevízió, a CNN is az este folyamán. Amit azonban mi nem láthattunk, hogy a Magyarországról szóló beszámolóban Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára interjút adott a televíziónak.

 

A CEU-s véndiák mint a kormány nemzetközi ökle újra oda is csapott, és az MTI beszámolója szerint kifogásolta, hogy a CNN megválogatott jelenteket mutatott be az állítólagos rendőri erőszakról, amely valójában az erőszakos tömeg viselkedésének a következménye.

„az ellenzék nem képviseli a magyarok többségét. Az a pár száz vagy pár ezer tüntető, akit a CNN bemutatott az utóbbi napok eseményeit összefoglaló riportjában, egy, a kormány ellen szervezett politikai akció részese” – mondta Kovács Zoltán

Az államtitkár hisztis kedvében lehetett, mert számon kérte a televízión és nemzetközi médián, hogy nem foglalkoznak hazánk sikereivel, így nem számolnak be a hatalmas gazdasági növekedésről, a reálbérek kétszámjegyű emelkedéséről és az alacsony munkanélküliségről. A CNN riportere arról próbálta faggatni Kovács Zoltánt, hogy miért hoz a magyar törvényhozás olyan törvényeket, amelyeket kifogásol az Európai Bizottság, és szembe mennek az Európai Unió alapértékeivel. A nagy kommunikátor szerint azonban minden magyar rendelkezés összhangban van az uniós jogokkal.

Kovács Zoltán az MTI tudósítása szerint a CNN adásában is előhúzta a mindent vivő Soros-kártyát, és a milliárdos összeesküvései ellen is felemelte a szavát. Nyilván ettől a CNN munkatársainak viszont elakadt a szava.

Nem tudjuk, feltűnt-e az államtitkárnak, hogy a szerinte szélsőségesen elfogult nemzetközi média interjút készített és közölt le vele, amiben kifejthette álláspontját, miközben Magyarországon a közfeladatot ellátó, állami, adófizetői pénzből fenntartott médiában még csak nem is vették át a tüntetők és ellenzéki képviselők petícióját. Elnyomásból van még mit tanulnia tőlünk a nyugatnak.

Forrás: MTI

Úgy tűnik, Óbudán már nem történnek jelentős fejlemények: a többezres tömeg feloszlott, már csak 100-150 fő beszélgetet a Kunigunda útján kisebb csoportokba verődve, és a tüntetők által melegedés céljából rakott tüzet is eloltották a rendőrök:

 

(Azóta azonban új tűz gyúlt, amelyet a tűzoltók elől egy, a tüntetőkből alakult élőlánc védett, de ők is megadták magukat a hatóságok akaratának.)

Apróbb lendületet adott a tüntetés végjátékának a „propagandatúráról” visszaérkező momentumosok visszaérkezése az MTVA-székház elé, akik viszonylag hosszú időn keresztül egyoldalú beszélgetést folytattak a szótlan rendőrökkel.

A hétfői Kunigunda úti tüntetés – amely múlt hét szerda óta immáron az ötödik volt a sorban – a megelőző rabszolgatörvény- és kormányellenes demonstrációkhoz képest kevésbé volt eseménydús (mindössze néhány görögtűz és füstbomba gyúlt, de rendőri beavatkozásra nem került sor), a vasárnap éjszaka, illetve hétfő hajnalban az MTVA székházában történt események sokkal inkább borzolták a kedélyeket.

Nem tudni, mit tartogat a jövő, az azonban valószínűnek látszik, hogy a múlt szerdán kezdődött események valamilyen formában továbbgyűrűznek majd a következő hetekben. Ami azonban bizonyos, hogy vidéken és külföldön is lesznek még tüntetések a túlóratörvény ellen (a pontos helyszínekért és időpontokért figyeljétek a Mércét a következő napokban), Budapesten jelen állás szerint legközelebb a Kétfarkú Kutyapárt Összkarácsonyi Békemenetevárható december 21-én. Az is egy nyitott kérdés, hogy a napokban kialakult – sokak által példátlannak nevezett –  ellenzéki egység kitart-e a továbbiakban, és ha igen, milyen formában.

Hogy mi is történt hétfőn pontosan azt lejjebb görgetve, az alábbi hírfolyamban tudjátok elolvasni.

A teljes szerkesztőség nevében köszönjük az egész napos kitartó figyelmet, reméljük, holnap is találkozunk! 

Hozzátette, a rendőrök ugyan tagadják hogy nem fizetnék ki náluk a túlórákat, de ez mégis így van. A Momentum mozgalom politikusa azt is elmondta a Mércének, hogy „elege van a feketegazdaságból” is.

Viszont örül annak, hogy az ellenzék visszanyerte aktivitását és energiáját, és hogy egységben lép fel, januárra nem tudja, mire számítson, de az útlezárásokban, különböző akciókban szerinte a Momentum is partner lesz.

Reménykedik abban, hogy a szakszervezetek is megtalálják saját erejüket.

A tömeg túlnyomó része továbbra is békésen áll, és a dob ritmusára rigmusokat skandálnak, néhány tüntető – köztük Hajnal Miklós, a Momentum alelnöke is – azonban folyamatosan a szótlan rendőrökön a NER bűneit és a kormány intézkedéseit, illetve arról is beszélt, ha a rendőrök valóban a béke őrei lennének, most beengednék őket az MTVA székházában.

 

Böröcz László a Fidelitas elnöke leszegett fejjel mondta fel a kormánypárt álláspontját a tüntetésekről ma este a Hír TV-ben. Színháznak minősítette az ellenzéki képviselőket az MTVA épületében ért incidenseket, meglátta az események hátterében Sorost. Ezek után arról beszélt, hogy az ellenzéki képviselők bűncselekményt követtek el.

 

Böröcz annyira lelkes volt, hogy az interjú végén azt mondta, hogy

„Úgy látszik, hogy Hadházy Ákos szeret két bal lábbal járni, hogy ő állandóan elesik”

A Hír TV műsorvezetője azonnal elhatárolódott Böröcztől, és megkérte, hogy ne mondjon ilyeneket, de a Fidelitas elnöke még inkább leszegte a fejét, és kissé duzzogni látszott.

Most ismét ott, a Kunigunda újtán gyűltek össze, az Index szerint szinte azonnal el is kezdődött a lökdösődés a székházat védő rendőrökkel.

Az egész világot bejárta a mai napon, hogy országgyűlési képviselőkkel erőszakoskodtak az MTVA épületében a fegyveres biztonsági őrök. Nem annyira meglepő, hogy az esti tüntetésről bejelentkezett a világ egyik legismertebb hírtelevíziója, a CNN. A hírcsatorna oldalon egyébként hosszabb cikkben is foglalkozott a rabszolgatörvénnyel, és a kormányellenes tüntetésekkel.

A tömeg azt skandálja, hogy menjenek vissza az MTVA székházhoz a Kunigunda útjára.

 

A MTVA székházához tegnap este azzal a céllal érkezett Hadházy Ákos országgyűlési képviselő vezetésével a többezres tömeg, hogy tüntetők követelésének öt pontját beolvassák a közmédiában. Az ellenzéki politikusok azonban nemhogy beolvastatni nem tudták a követeléseiket, de a biztonsági embereken kívül érdemben nem tudtak tárgyalni senkivel a közmédiánál.

Ma már több a kormány kézi vezérlése alatt működő média említette, hogy az öt pontot szerették volna beolvastatni a képviselők, de az öt pontról senki nem adott hírt. Egészen addig, amíg az MSZP elnökségi tagja, Bárány Balázs meg nem érkezett ma este a Napi Aktuális című műsorba.

 

A műsorvezető, Velkovics Miklós a nagy kérdések bajnoka, így indításból megkérdezte, hogy mit akarnak az MTVA elfoglalásával (mondjuk az, hogy bementek, az elfoglalástól messze van)? Mire Bárány előhúzta a farzsebéből az Ellenzék Petícióját, és felolvasta. Szegény Velkovics Miklós nagyon pislogott, de végül beismerte Bárány kérdésére, hogy annyira nem volt félelmetes, hogy végig kellett hallgatnia az öt pontot.

 
VELKOVICS VILMOS KELLEMETLEN PERCEI

Egy ponton Velkovics még azt is találta mondani, hogy ő ugyan nem akarja védeni az MTVA dolgozóit. Az üdítően szórakoztató videót alább megtekinthető:

 

Ma délután a londoni magyar nagykövetség előtt is szolidaritási tüntetésttartottak, a Simicska Lajos legendás bonmotjának mostani tüntetésen elhíresült rövidítésének (O1G) égisze alatt. A fotóért és a videóért köszönet Mecseki Tamás Londonban élő olvasónknak!

 
 

Sajtótörténeti helyszínről van szó, 2016 októberében itt próbált meg a munkahelyére bejutni a Népszabadság  szerkesztősége – sikertelenül.

Most a kormányzati irányítású megyei lapok központi tartalomgyára és a Nemzeti Sport szerkesztősége van az épületben.

A tüntetők független médiát követelve vonulnak az épületet körülvevő rendőrsorfal elé.

 

Úgy tűnik, békés keretek között marad a ma esti tüntetés az MTVA székházánál, sőt még a szemetet is összeszedik maguk után a demonstrálók. Fotónk a helyszínről:

 

A Kunigunda útján tartózkodó tudósítónk megállította egy rövid interjúra Lukácsi Katalin ellenzéki aktivistát, aki a jövő évi önkormányzati választások szempontjából értékelte a mostani tüntetéseket. Azt mondta, bár a Fidesz leépítette az önkormányzatiságot, ő maga hisz az önrendelkezésben, ennek kapcsán pedig arra is kitért, hogy egy polgármester autonóm személy, nem utasíthatja őt rendre az országgyűlési képviselő – utalva ezzel egyértelműen Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és Lázár János viszonyára.

Az ellenzéknek 2022 szempontjából fontos az önkormányzati választás, mert ott építhet bázist magának – tette hozzá.

A mostani tüntetéssorozat lehetséges kifutásáról úgy vélekedett: „jó lenne, ha lenne újra tartása az ellenzékieknek, és jó lenne, ha éreznénk, hogy Magyarország nem narancsszínű”. Lukács abban bízik, hogy az ellenzék sokkal sikeresebb évnek néz elébe 2019-ben, mint amilyen a 2018-as esztendő volt.

Idevágó rigmust is találtak, a Figyelő főszerkesztőjét emlegetik, szól a

Ki nem ugrál, Schmidt Mária!

illetve az, hogy

Listázzatok!

Emlékezetes, hogy a 2018 áprilisi választások után a Figyelő hetilapban jelent meg a kormány által„sorosistának” tartott akadémikusok, értelmiségiek 100-as listája.

Az egyik tüntető be is akart csöngetni, de a rendőrök ebben megakadályozták.

elutazott Bécsbe. Látszik, hogy Lázár János háttérbe szorult, a miniszterelnök sem veszi komolyan az egykori miniszter figyelmeztetését a veszélyes városról. Orbán EU-Afrika csúcsra utazott

Nemes Balázs itt ismét az 5 követelést olvassa fel.

A tömeg az esetleg még bent ülő szerkesztőségi tagoknak pedig azt üzeni:

Megbuktok!

 
 

Állandó dobolás, sípolás, dudálás és skandálás, nem csillapodnak a kedélyek az MTVA székháza előtt, ráadásul már Bayer Zsolt neve is előkerült, rá nézve nem éppen hízelgő kontextusban.

szimpátiájukat fejezték ki, majd csatlakoztak is a Bécsi út felé tartó menethez.

 

A válasz megannyi, szimpatizáló autós kürtje. A menethez nemrégiben a készenléti rendőrség is felzárkózott, most mellettük vonulnak, a tömegben is dudával keltenek zajt, valamint csatlakozásra szólítják fel a járókelőket.

Cél a Mediaworks Bécsi úti székhelye. A spontán induló menetet mostmár rendőri kíséret szegélyezi.

 

A kormányszóvivő KDNP-s politikus beült az Echo Tv-be, ahol nagyon izgalmasan indult a beszélgetés, hiszen a műsorvezető Velkovics Vilmos rögtön nekiszegezte a kérdést, hogy most mi lett volna, ha az MTVA-ban bemondták volna az ellenzéki politikusok öt pontját. Erre Hollik István egy Démoszthenészt megszégyenítő szónoklattal vágta ki magát a kellemetlen helyzetből. Szó szerint idézzük a válasz felvezetését:

„Az a helyzet, hogy ezen már túl vagyunk, hogy ők mit csinálnának. Meg azokat a kezdetű mondatokat elfelejthetjük, hogy mi lenne, hogyha. Ugyanis itt már megtörténtek bizonyos cselekmények, tehát ezeken már túl vagyunk. És ezt gondolom, hogy ezek (eööö) kimerítik az (eööö) a törvénysértésnek a jellegét.” –bodorította a szavakat a kormányszóvivő.

A talányos felvezetés után Hollik végre kifejtette, hogy az ellenzéket nem jogosítja fel törvénysértésre az, hogy nem értenek egyet a kormánnyal. Meglátása szerint az ellenzék „ordas nagy hazugságokat” terjeszt, hiszen a rabszolgatörvényben benne van, hogy az bizony önkéntes (erről a szakszervezetek véleménye itt). Az ellenzéket azonban valójában sosem az egyes ügyek érdeklik a rétori erényeket csillogtató Hollik szerint, hiszen amikor a rabszolgatörvényt a parlament (nb törvényellenesen) elfogadta, akkor az ellenzék nem szavazott az otthonápolási díj felemeléséről (erről itt részletesen). Ami egyértelműen bizonyítja a kormányszóvivő szerint az ellenzék lelketlenségét, akik mindig csak belekapaszkodnak egy ügybe, de ha jön egy új, a régiről meg is feledkeznek.

 

Ezt követően Hollik is bemutatta a tüntetőket az Echo Tv nézőinek:

„Az MTVA előtt tulajdonképpen szinte csak agresszív politikai aktivisták vannak, mindenféle Soros Györgyhöz köthető háttérrel, illetve az ellenzéki pártok aktivistái” – mondta a jól tájékozott kormányszóvivő.

Velkovics még emelte volna a tétet, mert szerette volna, ha kormány is belátja az elméletét, miszerint a tüntetéshullámnak ahhoz van köze, hogy Ignatieff a CEU elüldözése után állítólag fenyegetőzött. Hollik István azonban köszönte a szép passzt, de még egy sorozosára már nem volt ereje, viszont megajándékozta a nézőket egy szép mondattal:

„Minden magyar embert szolgálni fogunk”

Hollik cserébe csak azt kérte, hogy a velük egyet nem értők is tartsák be a törvényeket. Talán meg is kezdhetnék azt a szolgálatot.

Az eddigi viszonylagos nyugalmat helyszíni tudósítóink szerint egyre horgadó feszültség váltja fel a Kunigunda útjánál: egyre dühösebb és hangosabb a tömeg, ráadásul egy valaki egy üveget is elhajított, amivel munkatársunkat sikerült eltalálnia.

A nyár egyik slágere volt a Szuper Mészáros, a Super Mario PC-játék Kétfarkú Kutyapárt által készített átirata, ezt az MTVA székházának falára vetítve játszották az imént a Kunigunda útján, végül pedig megjelent a híres Basky-mű is:

 

itt van a Mediaworks, azaz Mészáros Lőrinc médiavállalatának központja, a Népszabadság volt szerkesztőségének helyén. Igaz, néhány hete már egy nemzeti médiaholding vette át a feladatait, de ezt is Liszkay Gábor vezeti.

egyiküket pedig egy tüntető hátulról sárga festékkel fújta le.

Élesedik a helyzet a Hír TV előtt elindult tüntetésen.

Miután a pártszóvivő Nemes megállapította hogy ilyen minőségében nem engedik be, nem kíváncsiak rá, az épület előtt a tömegnek olvassa fel az 5-pontos követeléseket.

 
 
 
 
Videólejátszó
 
 
00:00
 
00:14
 
 

Az oda vonuló, több száz tüntető a Szentendrei úton áll, és azt kiabálja:

Ezt közvetítsd!

Illetve azt, hogy

Interjúra jöttünk!

„Boldog karácsonyt”-skandálás és szüntelen dobverés hallatszik, de jelentős fejleményeknek most híján van a Kunigunda útja.

A tömeg röviden megállt skandálni a teljesen őrizetlen épület előtt, a rendőrséget nem lehetett az iroda közvetlen közelében látni, kár mégsem keletkezett.

A Kunigunda útján közben a Hír TV irányába kiváló csoport (A tömeg körülbelül fele) pár perces viszonylagos csendet hagyott maga után, aztán ismét felharsantak a korábbi rigmusok. Helyszíni tudósítónk szerint még több rendőr érkezett az MTVA székháza elé.

Néhányan a tüntetők közül a közeli, a Fidesz által nemrég visszafoglalt Hír TV épületéhez akarnak átvonulni a Kunigunda utcából, már el is indultak.

Az MTVA-ban ugyancsak bent lévő DK-s képviselő szerint már nem az egészségügy, a rabszolgatörvény, vagy más ügy a tét, „hanem az, hogy Orbánnak mennie kell!”

Ennek érdekében ellenállást hirdetett, a tömeg pedig ezt „Ellenállás! Ellenállás!” skandálással fogadta.

Jakab Péter jobbikos képviselő a „Hol vagy, Őfelsége?” kérdést intézte Orbán Viktorhoz. Utána Bősz Anett úgy fogalmazott:

„Lehet, hogy Orbánt baromira zavarja, hogy nekünk pusztán abból kifolyólag jogaink vannak, hogy emberek vagyunk, de mi ki fogunk állni magunkért”

Végül arra buzdított, hogy a tüntetési hullám ne hagyjon alább, és jöjjenek vissza a tüntetők minden nap.

Párttársa, Potocskáné Kőrösi Anita szerint minden képzeletet felülmúl, ami ma a közmédiánál történt, és ő is kitartásra szólította fel a tömeget.

Niedermüller Péter Péter, a DK EP-képviselője azt mondta, odabent olyan érzése volt, mintha Törökországban vagy a putyini Oroszországban lett volna, mintha nem lenne szabadság, nem lenne demokrácia

Azzal zárta gondolatait, hogy holnap, holnapután is folytatni fogják.

Párttársa, Oláh Lajos hozzátette, olyan országot szeretne, ahol a lányai szívesen élnek majd.

 

Kiemelte, rendkívül büszke arra, hogy DK-sok, MSZP-sek, Jobbikosok együtt vannak a színpadon és „összefogtak.”

Tordai Bence megköszönte a tüntetők kitartását, és úgy folytatta „tudom hogy számíthatunk rátok, ti is számíthattok ránk. Ott leszünk a munkahelyeken és az útlezárásokon. Ti is ott lesztek?”

kérdezte, mire a tömeg hangosan válaszolt: „Ott leszünk!”

„Nélkületek nem sikerült volna, de sikerült elérni, hogy at 5 pontról ma többen tudnak az országban, mintha aznap bemondták volna ebben a nyomorult házban!”

– összegezte a helyzetet Kunhalmi Ágnes az MSZP képviselőcsoportjából.

Korózs Lajos MSZP-s képviselő önmagát „parlamenti forradalmárnak” nevezte, majd megjegyezte, a hétvége eseményeiből is világos, érdemes volt beülni a parlamentbe, és a parlamenti ellenzéki pártok sikeresen együtt tudnak működni.

Majd felhívta az ellenzéki képviselőket, mihamarabb hozzák létre az ellenzéki kerekasztalt.

Kényszerítő intézkedés nélkül elhagyták az MTVA székházát a még bent lévő képviselők, azaz Tordai Bence, Szabó Szabolcs, Kunhalmi Ágnes, Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos, Bősz Anett, Gréczy Zsolt, Oláh Lajo és Pintér. A tömeg „Szervusztok!” skandálással és üdvrivalgással köszöntötte őket.

 

– mondta Márki-Zay Péter, majd a letelepedési kötvényesekre célozva azt kérte, mondják el a „megtévesztett vidéki embereknek”, „ki is telepített be ide migránsokat!”

„A Fidesznek semmiféle más ideológiája nincs, mint a lopás!”

– állapította meg, miután felidézte, hogy a Fidesz számos tagja volt KISZ tag, de a párt jobboldali fordulata előtt még a Liberális Internacionálé tagja is volt, Orbán Viktor pedig annak alelnöke.

Ezek után a „migránsokra” vonatkozó megjegyzését illusztrálva megemlítette a Magyarországon menedékjogot nyerő, de macedón hazájában körözött Nikola Gruevszki ügyét.

A rabszolgatörvény elleni tiltakozás nem csupán a fővárosban zajlik. Komjáthi Imre bánrévei forgalomlassítása mellett Miskolcon hasonlóan tiltakoztak délután. A tüntetést két fiatal szervezte négy autóval, a szervezők kitartanak a tiltakozás békés formája ellen

„Amíg nem lesz változás, addig Miskolcon mindig lesz tüntetés, kitartunk, ameddig kell.” – nyilatkozták a szervezők a boon.hu oldalnak.

 
(FOTÓ: MISKOLCI VILÁG / FACEBOOK)

„Budapestnek és a vidéknek közös a harca!” – mondta, majd a színpadról bemutatta Lengyel Tibor siófoki polgármestert is, aki pár szót intéz a demonstrálókhoz. Azt mondja, a tüntetők „nem sorosbérencek, hanem tisztességes magyar emberek akik mást és máshogy akarnak ebben az országban, akik csak azt akarják világgá kiáltani, hogy elegük van!”

„Elegünk van azokból, akik a multiknak árusítják ki a magyar munkást, mint a grillezni szánt csirkéket!”

 
FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ, MÉRCE

– tette hozzá Lengyel, mondván, rengeteg hozzá hasonló vidéki polgármester nevében beszél. Ugyanakkor hozzátette, reméli, erőszakmentesen is képes lesz a tömeg változást elérni.

A bejáratot védő rohamrendőrök úgy tűnik, felkészültek a kényszerítő intézkedések alkalmazására, miután felhúzták sisakjukat. A tömeg hangos „Le a sisakot!” skandálással reagál.

Videólejátszó
 
 
00:00
 
00:12
 
 

Miközben kint továbbra is zajlik a tüntetés, azért ne feledkezzünk meg, hogy tucatnyi ellenzéki képviselő még mindig bent van a közmédia székházában. Ezek a képviselők már másfél órája arra várnak, hogy vajon a rendőrség kirángatj-e őket az épületből.

Mint ismeretes, Óbuda-Békásmegyer jegyzője – az MTVA vezérigazgatójának kérésére – birtokvédelmi eljárást indított a a képviselők ellen. Ez jogalapot teremt a rendőrség számára, hogy eltávolítsa az épületből a politikusokat, annak ellenére, hogy képviselői státuszuk lehetővé teszik, hogy bejárjanak az adóforintokból fenntartott közmédiába.

A rendőrség azonban nem intézkedett.

Időközben az MSZP-s Molnár Zsolt újra bejutott az épületébe.

Akár szórakoztatónak nevezhetnénk, de azért inkább arcpirítóan cinikus közleményben fordult a nyilvánossághoz a Fidesz. A kormánypárt megcsillogtatta sajátos humorát a legutóbbi Facebook-posztjában.

„Sem a képviselők, sem az ellenzéki politikai aktivisták nem állhatnak a törvények fölött.” – üzeni a Fidesz.

Mondja a kormánypárt akkor, amikor országgyűlési képviselőket akadályoznak a jogaik gyakorlásában az MTVA székházánál. Akkor, amikor a rabszolgatörvényt szabálytalanul szavazták meg, vagy amikor egyetlen tollvonással ellehetetlenítették, hogy a Gazdasági Versenyhivatal egyáltalán vizsgálhassa, hogy létrejöjjön egy a piacot súlyosan torzító gigantikus médiaholding. A Fidesz láthatóan igyekszik felépíteni a mostani tüntetések metatörténetét, amelynek lényege, hogy az ellenzéki képviselők jogsértő magatartása felbujtja a Soros által fizetett tüntetőket az erőszakos magatartásra. A kis internetes röpirat leghumorosabb része, hogy arra buzdítja az olvasót, hogy küldje tovább, mintha a közmédia, és a Liszaki által felügyelt propagandagépezet nem ezt tenné 24 órában:

A kétértelmű, szándékos szójátékot tartalmazó skandálás egyszerre vonatkozik az MTVA székházában még mindig bent tartózkodó képviselőkre, és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterre, aki korábban 8 órás érkezést ígért a tüntetésre.

A hivatalos tüntetés már egy ideje véget ért, azóta lankadatlanul zúg a „Mocskos Fidesz!”. A helyszínen tartózkodó munkatársunk szerint egyre többen érkeznek a Kunigunda utcában, sokkal többen, mint ahányan távoznak onnan. Közben a felharsan a „Pintér mondjon le!” rigmus is.

 

A hivatalos tüntetés már véget ért, de mint szokásosan, a körülbelül 2500 főt számláló mai tömeg sem kíván hazamenni a TV-székház elől. Változatos skandálások hangzanak fel, az előbb:

„Szabad ország, szabad egyetem!”

Majd az, hogy

„Minden nap tüntetünk!”

A székház előtt továbbra is a 5 pont beolvasását követelik a tüntetők.

Már több mint 1500-an vannak a Kunigunda útján tudósítóink szerint.

Mielőtt Kepli Lajos jobbikos országgyűlés színpadra lépett, Hadházy Ákos bejelentette: társadalmi célú hirdetés formájában akarják megjelentetni azt az öt pontot a közmédiában, amelyet tegnap óta próbálnak beolvastatni, amit szerinte „kutya kötelességük” lesz befogadni.

Kepli Lajos felszólalása elején arra kérte a jelenlévőket, hogy a bent lévő képviselőket biztassák a lehető leghangosabban. Ő is köszönetet mondott a reggelig kitartó tüntetőknek.

Ezután az ellenség egységes fellépéséről beszélt hosszan. Mint mondta, az akció elején rengeteg kritikát kapott, hogy jobbikos képviselőként, hogy képes „ilyenekkel” egy fotón mutatkozni. De – mint mondta – csupa tisztességes emberrel küzdött egy közös ügyért. Az ideológiákkal való leszámolás fontosságát hangsúlyozta, hogy pártállástól függetlenül jó emberekkel volt összezárva. Szerinte a Fidesznek is köszönhetően példátlan ellenzéki egység jött létre.

A tömeg „Összefogás, összefogás!” skandálással ünnepelte, amit ő maga is lelkesen folytatott.

Aztán beszámolt egy humoros pillanatról is a székházban töltött órák idejéről: amikor tizenhárman voltak bent összezárva, valaki azt írta nekik egy kommentben, hogy kint áll az épület előtt Vona Gábor, mire Szanyi Tibor egyből felpattant, hogy kimenjen érte, és ilyen, az ellenzék egységére utaló jelképes gesztus korábban nem sok volt szerinte.

„Amennyiben Áder János aláírja a rabszolgatörvényt, akkor elindul a sztrájkok szervezése!”

– kezdte beszédét a szakszervezeti mozgalom képviseletében Székely Tamás. Viszont azonnal hozzátette, ezt csak átfogó összefogással lehet meghirdetni a munkahelyeken.

„Fogjunk össze és legyen sztrájk”

– hívott fel mindenkit a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetője. Hozzátette, ennek érdekében a pártok, szakszervezetek és civilek között egyeztetéseket kell kezdeményezni.

 
(FOTÓ: HALLGATÓI SZAKSZERVEZET / FACEBOOK)

A Hallgatói Szakszervezet újra ott vannak a Kunigunda utcában és kiállnak a rabszolgatörvény ellen, illetve a mindenki számára hozzáférhető, minőségi oktatásért.

Az ellenzéki országgyűlési képviselők tegnap este óta szeretnének találkozni az MTVA szerkesztőivel, vagy a vezérigazgató Papp Dániellel, eddig leginkább csak a biztonsági szolgálat fegyveres őreivel találkoztak össze. És ezek a fegyveresek voltak, akik a csaknem egy nap során többször erőszakosan bántak az épületben tartózkodó ellenzéki politikusokkal.

Tordai Bence egyik videóján szúrta ki az mfor.hu, hogy a fegyveres őrök között a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. alkalmazottjai is ott vannak. A Civilről annyit érdemes tudni, hogy 2010-ig nem más, mint a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor érdekeltsége volt. A belügyér miniszteri kinevezése előtt milliárdos áron vált meg a Civiltől, és bár nem könnyű követni a tulajdonosi viszonyokat, de most is Pintér egykori üzletfelei irányítják.

A CBSZ egyébként 2010 után szárnyalásba kezdett. Még az egykori szabad Origo írta meg, hogy alig egy évvel azután, hogy Pintér eladta a céget, máris milliárdos állami megbízásokat vitt el a Civil és annak céghálójából tartozó biztonsági cégek, még úgy is, hogy gyakorta nem ők adták a legalacsonyabb árakat.

Leírta egy mai találkozását a Lipóti pékségben, ahol szerinte még egy 8 éves kislány is tudja, hogy a rabszolgatörvény nem kell, de az úton még rengeteg ember nyilvánított vele szolidaritást.

 
BUDAPEST, 2017. OKTÓBER 23.
FEKETE-GYÕR ANDRÁS, A PÁRT ELNÖKE BESZÉDET MOND A MOMENTUM MOZGALOM MAGYARORSZÁG FELÉBRED CÍMÛ ÜNNEPI RENDEZVÉNYÉN A BELVÁROSI SZABADSÁG TÉREN AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KITÖRÉSÉNEK 61. ÉVFORDULÓJÁN, 2017. OKTÓBER 23-ÁN.
MTI FOTÓ: MÓNUS MÁRTON

Hozzátette a demonstrálókkal a héten többet találkozott, mint a barátnőjével.

„Szemünket közösen csípte a könnygáz és a paprikaspré.”

Megköszönte a Momentum nevében, hogy a tüntetők vele tartottak, és megismételte, „Valami elkezdődött!”

Fekete-Győr szerint 2010 óta a jelenlegi rendszer mindenkin átgázol és „a szemünkbe röhög, nem képes tárgyalni [… ] Orbán Viktor csak az erő nyelvéből ért.

„Amit ti mutattatok az elmúlt egy héten, az nyolc év után végre erő volt!”

Felidézte a tegnapi nap történéseit, amikor ötezren jöttek át a TV székháza elé.

Majd ismét felmondatta a tömeggel azt az 5 pontos követelést, amit előtte Szél Bernadett is felolvasott.

Ezek után pedig felidézte, milyen a Momentum által ideálisnak tartott közmédia:

„A mi közmédiánk az a Szél Bernadett aki bentről közvetített, az a Kálmán Olga, aki beolvasta az 5 pontos követelésüket, a mi közmédiánk ti vagytok!”

Arra kért mindenkit, hogy terjesszék és mondják el követeléseiket mindenkinek, hogy így terjedjen el minél nagyobb körben.

Majd figyelmeztetett, hogy

„ha péntekig még mindig nem közölte az MTVA ezt az 5 pontot, akkor pénteken országszerte, látogassuk meg a Fidesz-média helységeit, és követeljük ezt az 5 pontot!”

Lezárásként hozzátette: „Folytatjuk a harcot!”

Szél Bernadett azzal kezdte felszólalását az esti tüntetésen, hogy bár  csak öt pontot akartak beolvasni a köztévében, de most ott tartanak, hogy országgyűlési képviselőket visznek mentővel. Szél szerint a biztonsági emberek úgy bántak velünk, ahogy a kutyával sem szokás, és ennek kapcsán azt gondolja, ma szintet lépett az erőszak alkalmazása.

 
MARKOSZOV SZERGEJ / MÉRCE

Leszögezte, ő és társai nem akarták, hogy nőjön a feszültség a tüntetők között, de ha az emberek megválasztott képviselőinek nem hagyják elvégezni a munkájukat, és kidobják őket egy közintézményből, természetes, hogy az emberek nem tudnak nyugodtak maradni.

Megköszönte az éjszakát a Kunigunda útján végigállóknak, hatalmas hősöknek nevezte a kitartó tüntetőket.

Komoly vörös vonalnak nevezte, hogy az MTVA épületében nem a rendőrség gyakorolta a rend feletti kontrollt, hanem a belügy osztja az utasításokat. Elmondása szerint amíg odabent volt képviselőtársaival, sokszor komolyan félt:

„Smasszerek vágtak ki minket, és féltem, mert nem tudtam, mi fog következni”

– mondta.

Felszólította Pintér Sándort, hogy azonnal szólaljon meg, hogy „mi a fene volt ez”, és lemondásra szólította fel. Szél szerint Orbán Viktor is felelős azért, hogy képviselőket ütnek-vernek egy közintézményben. Az MTVA-t ismét a „Birodalom Halálcsillagának” nevezte, itt készülnek azok a pirulák , amiket beadnak az embereknek.

Végül felolvasta az ötpontos petíciót, amit megpróbáltak élő adásban is beolvasni:

 

Helyszíni tudósítóink szerint folyamatosan érkeznek a demonstrálók a közmédia Kunigunda utcai székházához.

A Párbeszéd képviselője azt mondta, a tüntetések addig folytatódnak, amíg a közmédiában be nem olvassák az 5 pontot, addig pedig nem mennek sehova. Hozzátette, ma reggel történt, „olyan jogtiprásra az elmúlt harminc évben nem került sor!”. Szabó hangsúlyozta, hogy nem húznak szét, egységesek maradnak.

Most éppen Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető beszél a színpadon, de a tömeg figyelme megoszlik. Ennek oka, hogy a TV-székházból a mentősök most viszik el a sérült képviselőket, Varju László már a rohamkocsiba került, mellette van párttársa, Vadai Ágnes.

 
FOTÓ: MARKOSZOV SZERGEJ, MÉRCE

A tömeg „Szép volt, Laci!” skandálással köszöntötte a sérült képviselőt. Az ATV információi szerint a 6 biztonsági őr által letepert Varju a bordáit és lábát fájlalta.

 
FOTÓ: MARKOSZOVJ SZERGEJ, MÉRCE
 
FOTÓ: MARKOSZOVJ SZERGEJ, MÉRCE

A televízió épületéből a biztonsági őrök által reggel durván kidobott Hadházy Ákos színpadra lépve először a Himnuszt énekeltette el, majd azt mondta,

„nagyon jó dolog, hogy nagyon sokan megtaláltuk a hatalom lelkét és a hatalom lelkébe tapostunk.”

 

Azt is hozzátette, szerinte a hatalom mostmár „nagyon fél”, és emlékeztetett egy hete már próbált ebben az épületben beolvasni egy petíciót, de a kormány által uralt közmédiától csak ferdítés várható. Kiemelte, hogy a reggel brutálisan fellépő biztonsági őrök „még nem is az igazi verőlegények” és rengetegen vannak, akik az ellenzéki, kritikus hangok elhallgattatásán dolgoznak.

Kíváncsiak voltunk, hogy Andy Vajna tévéje vajon hogyan viszonyul MTVA épületénél zajló eseményekhez. Attól tartottunk, hogy a jövőre érkező 500-as bankjegy, a szánkóbaleset, vagy az állatkerti baleset mellett a kiegyensúlyozottan alacsony színvonalat képviselő Tények ingerküszöbét nem birizgálja meg, hogy az ellenzéki országgyűlési képviselők lassan egy napja próbálnak bejutni a köztévé műsoraiba. De nem, a TV2 Tények című „hírműsora” hibátlan felvezetéssel és képi illusztrációval számolt be az eseményekről. A felvezető szerint az ellenzéki képviselők betörtek a MTVA épületébe (nota bene joguk van ott tartózkodni), és feltehetően törvényt is sértettek mondta aggódva a műsorvezető. Többi között ezzel szerették volna érzékeltetni, milyen veszélyesek az ellenzéki képviselők:

 

A színpadon Nagy-Navarro Balázs, a 2011-es, köztévé előtti éhségsztrájk szervezője beszél.

Az emberek folyamatosan érkeznek, jelenleg 500-an vannak a TV székház előtt.

 
 
 

Nagy nehezen beengedték a biztonságiak a mentősöket, akik megvizsgálták Varju László DK-s képviselőt és úgy döntöttek, kórházba szállítják őt a biztonságiakkal történt összetűzése nyomán. A politikust hordágyon viszik ki.

Miközben a köztévé „nem találja” az épületben tartózkodó ellenzéki képviselőket, szerencsére a saját főnöküket megtalálták az épületben. Papp Dániel, aki egykoron kipróbált hírhamisítóként szerzett magának hírnevet az újságírószakmában, engedve a régi reflexeknek azonnal értelmezte a hirado.hu számára a történteket:

„A kollégánk elmondta nekik, hogy a képviselői jog nem egyenlő azzal, hogy a kollégákat zavarják a munkában. Ennek ellenére az országgyűlési képviselők, szerintünk, visszaéltek hatalmukkal, hiszen nem csak bejöttek, hanem zavarták, zaklatták a kollégáinkat. Megpróbáltak olyan védett helységbe is bemenni, ahova egyébként egy szabályzat miatt tilos, meg is próbálták zavarni az adást, hiszen erőszakkal próbáltak a stúdióba bemenni, ekkor intézkedtek kollégáink” – mondta Papp Dániel.

Az MTVA vezérigazgatója néhány részletet kihagyott a nyilatkozatból, például, hogy amikor a képviselők bejutottak az épületbe szerettek volna egy szerkesztővel beszélni, majd sikertelenül próbálták hívni magát Papp Dánielt is. Az országgyűlési képviselőknek egyébként joguk van a közintézményben tartózkodni. Az MTVA az ellenzéki képviselőkkel érdemben nem tárgyalt, de a biztonsági szolgálatot és a rendőrséget is bevetette ellenük.

 

Önkéntesek kezdték termoszokból osztogatni.

 

A nemrég még a biztonsági emberekkel birkózó DK-s képviselő visszaérkezett a földszinten várakozó politikusok társaságába. Elmondása szerint ő nem szándékozott bemenni a szerkesztőségi helyiségekbe, és más módon sem akarta megzavarni az MTVA dolgozóinak munkáját, ennek ellenére teperték a földre. Eközben a bent tartózkodó képviselők közben azt várják, hogy a birtokvédelmi végzés értelmében a rendőrség elkezd-e intézkedni, azaz erőszakkal eltávolítani az ellenzéki politikusokat a székházból.

A visszaérkezett Varju László bejelentkezése:

 

Helyszíni tudósítóink szerint a rendőri készültség máris óriási. A hivatalos tüntetés este 6-kor veszi majd kezdetét.

 
 
 

A Budapesten folyó tiltakozások támogatására szólította fel vidéki, kormánykritikus polgármestertársait. Arra biztatott:

„Mutassuk meg nekik, hogy az erőt nem a könnygáz és a gumibot jelenti, hanem a tisztességes polgárok sokasága.”

Azt is hozzátette, hogy ő maga

ma este 8-ra Kunigunda utcába, a televízió előtti demonstrációra megy, és felszólította a többi falu- és városvezetőt, kövessék ebben.

Nemzetközi sajtótájékoztató tartottak azok az ellenzéki képviselők, akik épp nem az MTVA székházában tartózkodnak. A képviselők az MTVA udvarán tartották a sajtótájékoztatót. Megjelent az udvarban az MTVA biztonsági szolgálatának vezetője – annak a biztonsági szolgálatnak, amely a nap folyamán többször fizikai erőszakot alkalmazott képviselők ellen –, és kérte a rendőrséget, hogy ürítse ki a székház udvarát.

A rendőrség ezt meg is tette, az országgyűlési képviselők kivételével a sajtót és a civileket is kiszorították onnan.

Tordai Bence élő Facebook-közvetítésében arról számolt be, hogy Varju László DK-s politikusról, aki a többi képviselőtől külön, az emeleten tartózkodott, azt a hírt kapták, hogy fizikai erőszakot alkalmazhattak vele szemben a biztonsági őrök, és jelenleg is a földön fekszik, és ő maga is élőben közvetít az eseményekről.

Tordai Bence közvetítését itt lehet követni:

 

Varjú László videóját pedig itt lehet visszanézni:

 

Frissítés (16:35):

Varjú László korábbi videójának végén látszik valamennyi a történekből. Bár pontosan nem látszik, hogy mi történt, a videó alapján Varju László az egyik emeleti szerkesztőségi helyiség felé indult el, miközben élőben közveített, és folyamatosan beszélt a kamerába. Egy ponton a biztonságiak útját állták, de ő tovább haladt termek felé, majd kisebb dulakodás után a földre került. A jelenet az alábbi felvételen 18:00-tól látható:

 

Mivel az ellenzéki képviselőket nem engedik megnézni, hogy milyen állapotban van Varju László, ezért mindannyian hasra fekve demonstrálnak a fegyveres biztonsági őrök előtt.

 
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

merce,hu 2018-12-18  merce.hu