2026.09.26.

 

A lebonyolító természetesen Balásy Gyula két cége. De segít majd a Századvég is.

KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

Idén júnusban ismét gigantikus, 75 milliárd forintos keretszerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) három, kivétel nélkül remek kormányzati összekötettésekkel rendelkező csoporttal az állami hirdetések körüli teendőkre. A három befutó Csetényi Csaba, Kuna Tibor és Balásy Gyula érdekeltségei voltak, kizárólag ezek a vállalkozások adhattak ajánlatot az állami megbízásokra. Csakhogy Csetényi és Kuna cégeit kizárták, mivel a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanságokat tárt fel náluk, így a közpénzes médiaköltések egyetlen médiaügynökségen folynak keresztül.

Az tehát nem csoda, hogy az NKOH új megbízását Balásy Gyula érdekeltségei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft. vitték el, az összeg annál inkább: nettó 5 milliárd 905 milliárd forintos megbízást kaptak Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció szerint.

A kissé bonyolult megfogalmazást eddig a plakátkampányokra használták.

Balásy cégei ugyanazokkal az alvállalkozókkal dolgoznak majd, akikkel a korábbi plakátkampányokon is: munkát kap a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft., a p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., illetve az extrán kormányközeli Századvég Politikai Iskola Alapítvány. Az NKOH gyorsan őrlő malmairól árulkodik, hogy az ajánlattételi felhívást szeptember 10-én küldték ki Balásyéknak, az ajánlat elfogadásáról szóló összegzést pedig két nappal később, szeptember 12-én hozták nyilvánosságra.

A kampány témájáról nem szól a dokumentáció.

Kovács-Angel Marianna korábbi cikkei

 

 

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Kovács-Angel Mariann 2018-09-13  24.hu

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

11103523
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
2401
10452
51734
196954
202158
11103523

Your IP: 216.73.217.36
2026-09-26 05:10

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok