Nyomtatás

Emlékeznek még, mikor az egész magyar „ellenzék” azzal volt elfoglalva, hogy össze lehet-e fogni a Jobbikkal a Fidesz ellen?

Ha esetleg szociális kérdésekkel, a korrupcióval, az egészségüggyel foglalkoztak volna, valamint baloldali álláspontot mertek volna képviselni számos kérdésben, köztük a menekültek ügyében, akkor ma a Fidesznek nem lenne kétharmada.

Ennek ellenére ostoba politikusok mégis inkább azzal voltak elfoglalva, mi legyen a szélsőjobboldali Jobbikkal.

A politikához értők persze rögtön leszögezték, hogy

1, nem a „Fideszt” kell leváltani, hanem a Fidesz rendszerét;

2, a látszólagos ellentétek ellenére a Jobbik a rendszer támasza volt, most is az és az is marad;

3, fasisztákkal nincs párbeszéd.

Ennek igazolására a politikát értők felsoroltak számos kormányintézkedést, amelyet a Jobbik támogatott, ezek közül rengeteget azután, hogy Simicska tőkéje a G-napot követően felszabadult.

A közelmúlt eseményei közül számos alkalommal történt meg, hogy fontos kérdésekben a Jobbik együttszavazott a Fidesszel, holott a naiv „liberális” demokraták ennek pont az ellenkezőjére számítottak.

Most Gyöngyösi Márton jelentette be, hogy a Jobbik nem szavazza meg a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést.
Lehet, ez valakinek meglepetés, nekünk nem.

link

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2018-09-11  A MI IDÖNK