Nyomtatás

 

Hozzáértők a csomag hardver- és szoftverelemeinek összértékét legfeljebb ha százmillió forintra teszik.
KORÁBBAN A TÉMÁBAN:

 

Valós értékénél milliárdokkal többet fizethetett ki az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) egy szükségtelennek tűnő „termelésfelügyeleti” rendszerért; a lenyúlásgyanúra kurzusközeli politikusok árnya vetül — írta meg a Népszava.

A lap az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva arról ír, hogy hajítófát se ér az MVM által saját leányvállalatától, a svájci bejegyzésű MVM International AG-tól tavaly közel ötmilliárd forintért megvásárolt „központi termelésmegjelenítő és felügyeleti (ktm) rendszer”.

Forrásuk a csomag hardver- és szoftverelemeinek összértékét legfeljebb ha százmillió forintra teszi. Elmondása szerint az egységes márkajelzés nélküli rendszer monitorokból, számítógépekből és internetes adattovábbító programokból áll, egy ilyen eszközre a komolyan hangzó elnevezés ellenére az MVM-nek nincs érdemi szüksége.

A Svájcban alapított fiókcég, az MVM International AG igazgatóságában helyet kapott Mihalovics PéterSeszták Miklós egykori nemzeti fejlesztési miniszter volt kabinetfőnöke. A lap szerint az MVM International AG a ktm-et maga is haszon nélkül, körülbelül ötmilliárd forintért vásárolta meg egy következő láncszemtől, amely egy msáik cégtúől szerezhette be a rendszert és így tovább addig, amíg a hatalmas summa vagy több kamuvállalat között elporlasztva, vagy egy sokadik, a monitorokat, laptopokat és szoftvereket nagyon olcsón megvásárló, majd azokat több ezer százalékos haszonnal eladó társaságnál, egy helyen jelentkezik. Ebből pedig a milliárdok már „tisztára mosva”, haszonként szabályosan felvehetőek.

Az MVM egyelőre nem tett feljelentést.

 

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Kovács-Angel Mariann 2018-09-10  24.hu