2026.09.26.

 

Washingtoni napló

Miközben várjuk az amerikai nagykövet hétfőre tervezett találkozóját Orbán Viktorral, újraolvastam a Szombatnak adott hosszú nyilatkozatát. Nem akarok hinni a szememnek. Állítólag már két hónapja Magyarországon él, sok emberrel találkozott, de a szkeptikus Szombat szkeptikus kérdéseire a magyar demokrácia állapotáról csak azt tudja mondani, hogy „rendkívül kedvező tapasztalatai” vannak. Naponta tíz programon vesz részt, mondja, találkozott fűvel-fával, de „egyetlen elégedetlen emberrel sem találkoztam.”
 
Fantáziám hirtelen felidézi a Nagy Imre idején szereplő pompás színészt, Benedek Tibort (igen, a vízipólós nagyapját), aki 1954-ben az akkori Vidám Színpadról megnevettette Budapestet. Mély hangján, a pártapparátus emberét idézve, kérdezte ismételten a hallgatóságtól: „Van valami problema, elvtársak?” A „problema” szó – nem probléma! – afféle szólásmód lett, ezt ismételgettük, ezen röhögtünk.
 
Ezzel az interjúval a nagykövet nevetségessé tette magát. Kár, mert szépen beszélt családjáról és zsidóságáról, és jó választ adott arra a kérdésre, hogy mit tekint négy legfontosabb feladatának. Jó, hogy a Közép-európai Egyetem, a CEU ügye továbbra is szerepel a listáján. Azt nem említette, hogy mi lesz, ha kiderül: a magyar kormányt csak az érdekli, hogy a nagykövet elősegítse Orbán Viktor ünnepélyes fogadtatását a Fehér Házban.
 
A nyilatkozat fő „problemaja” az, hogy hihetetlen. Azok között, akikkel eddig találkozott, „senki nem panaszkodott korrupcióra.” Vajon kikkel találkozott és hol? Lehet, hogy a beszélgető partnerek feltételezték, hogy a hatóságok netán tán lehallgatják őket – és a nagykövetet is?Hogyan feledkezhetett meg a civil szervezetekkel tartott július 2-i találkozóján elhangzottakról? Egyébként furcsa változáson ment át a nagykövet május óta. Akkor Washingtonban megnyugtatta a szenátorokat (akik aztán megszavazták kinevezését), hogy legfontosabb („first and foremost”) célja a demokratikus értékek előmozdítása lesz. Vajon két hónap Budapesten elég lett ahhoz, hogy meggyőződjön: a problémák megoldódtak?
 
Mi történt például a vidéki sajtó támogatásával? Ki állította le ezt a programot, és mit kapott ezért Washington cserébe? Ez bizony nem kapcsolatépítés (angolul engagement), hanem elvtelen alku (appeasement). Vagy az egész interjú meghunyászkodó tartalma csak azt a célt szolgálta, hogy a nagykövet bejusson a miniszterelnökhöz?
 
Ha az utóbbiról van szó, ez bizony nem méltó egy amerikai nagykövethez. Azok a budapestiek, akik többségükben (!) Orbánék ellen szavaztak áprilisban, és akik igyekeznek Amerikát respektálni, meglepve – talán megdöbbenve – látják, hogy az új amerikai nagykövet maga mögött hagyta Truman, Kennedy, és Reagan Amerikáját. Pedig ugyanúgy, ahogy előbb-utóbb visszatér Washingtonba az emberi jogok és a demokrácia iránti elkötelezettség, lényeges változás lesz Budapesten is Orbán után.
 
Alapvető nézeteltérésünk ellenére hadd kívánjak a nagykövetnek és New Yorkban élő Danny unokájának egy örömteli mazel tov-ot a közelgő bar micva alkalmából. Szintén New Yorki Danny fiam fia, az én Eli unokám bar micvája jövőre lesz. Az ő jövőjükről is szól ez a kis tárca.
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Charles Gati 2018-09-08  népszavaonline

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

11102940
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
1818
10452
51151
196371
202158
11102940

Your IP: 216.73.217.36
2026-09-26 03:56

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok