Csütörtökön indította tesztútjára a mesterséges intelligencia által vezérelt bevásárlórobotot az egyesült államokbéli Kroger élelmiszer nagykereskedés és a minijárműveket piacra dobó Nuro nevű startup vállalat. A Kroger legelőször Arizona államban helyezi szolgálatba az önjáró kisautókat.
A Nuro R-1 névre keresztelt robotjármű első látásra egy takaros kisautónak tűnik. Ezt az autót azonban nem személyszállításra tervezték, hanem, hogy (élelmiszer)árut kézbesítsen a környékbéli megrendelőknek, tehát kizárólag kereskedelmi célra épült. Elöl nagyméretű ablakocska és négy kis lámpa található, hátul két féklámpa. A kétterű csomagtartóba első látásra is sok áru fér. A jármű magassága megegyezik egy szedánéval, ám feleakkora széles. Olyan hosszú, mint egy Smart modell. Hihetetlenül okosan, a közlekedési szabályokat betertva, biztonságosan közlekedik. Az autó elektromos meghajtású, teljes egészében a Nuro mérnöki vállalat fejlesztette ki. Igen fejlett szenzoros érzékelőrendszerrel rendelkezik.
A cégek előadása szerint azért fejlesztették ki a robotautót, hogy az áruszállítás olcsó és biztonságos legyen, fontos szempont volt még a bevásárlók megkímélése a bevásárlással járó időveszteségtől és pszichoterrortól.
Forrás: theverge.com
Munkások Újsága, B-gy



