2026.08.10.

 Az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli tanácskozásán megerősödött a bevándorlástól elzárkózók álláspontja, de semmit sem tettek a migráció okainak enyhítéséért, még kevésbé kiküszöbölésükért. Szóba sem került, hogy az EU tagállamai kivegyék részüket Szíria újjáépítéséből, hazatérési lehetőséget biztosítva annak a sok millió embernek, aki Törökországba és Európába menekült a terroristák megszállása, majd a Szíria felszabadításáért vívott harcok elől, most pedig vonakodik visszatérni a romok közé. Átfogó koncepció híján nem maradt más hátra, mint visszakozni az elosztási kvótától, rábízni a tagállamokra, ki mihez kezd a migránsokkal, hogyan nehezíti meg bejutásukat, vagy zárkózik el előlük, gyűjtőhelyek felállításával próbálkozni a lehetetlennel. A kontinens nyugati fele az egykori gyarmatok kárpótlása helyett további kiszipolyozásukat tartja elsődlegesnek. Attól tart, ha nem ezt teszi, összeomlik a „jóléti rendszer”.  Nem törődik magatartásának következményeivel a népvándorlásra nézve. A valódi megoldás, az elmaradottak fejlődésének támogatása a nagy pénzügyi érdekek egoizmusába ütközik, és nemzeti alapon is megosztja az Uniót a nemzeti tőkék rivalizálása miatt a haszonért. Súlyosbítja a politikai-társadalmi válságot nagy szövetségesük, az Egyesült Államok rájuk kényszerített kereskedelmi háborúja, és az erőviszonyok fokozatos eltolódása a Kelet javára, melyet Trump amerikai elnök is kénytelen volt tudomásul venni azzal, hogy Helsinkibe utazik Putyinnal egyezkedni. Egység helyett az Európai Unió a bomladozás jeleit mutatja, képtelennek tűnik arra, hogy szembenézzen az emberiség igazi problémáival, gyökereinél orvosolva őket, azzal biztosítva saját jövőjét, hogy másokat se fosszon meg tőle.

Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Simó Endre 2018-06-30  Magyar Békekör

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

10773712
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
9628
9869
9628
69301
179287
10773712

Your IP: 216.73.217.36
2026-08-10 22:43

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok