TEHERÁN – Egy nyugati tudósokból, írókból, aktivistákból, valamint volt és jelenlegi politikai foglyokból álló csoport által aláírt nyílt levél bírálatokat váltott ki más tudósokból és háborúellenes aktivistákból, akik azzal érvelnek, hogy az Irán belpolitikai fejleményeire való összpontosítás azzal a kockázattal jár, hogy elhomályosítja a konfliktus központi kérdését: az ország elleni külföldi katonai támadást.

A levél, amelyet Irán „lelkiismereti foglyainak” címeznek, elítéli a kivégzéseket, az önkényes letartóztatásokat, a kínzásokat, az állítólagos színlelt pereket és az etnikai kisebbségek célba vételét. A levél az iráni politikai foglyokat úgy írja le, mint akik „két olló pengéje között” vannak – az egyik az Iszlám Köztársaságot, a másik az Egyesült Államokat és Izraelt képviseli.

Az aláírók felszólítják az iráni hatóságokat, hogy vessenek véget a kivégzéseknek és engedjék szabadon a politikai foglyokat, miközben Washingtont és Izraelt is arra kérik, hogy vessenek véget annak, amit ők „barbár háborúknak és brutális szankcióknak” neveznek.

Az aláírók listáján olyan személyiségek szerepelnek, mint Angela Davis, Mumia Abu-Jamal, Judith Butler, Rashid Khalidi, Robin DG Kelley, Ruth Wilson Gilmore és Walden Bello.
A levél mégis szélesebb körű vitát váltott ki arról, hogy vajon az iráni politikai foglyok kérdésének a középpontba helyezése, miközben az ország katonai támadás alatt áll, félrevezető egyenlőséget teremt-e a belpolitikai fejlemények és a külső háború között.

A kritikusok megkérdőjelezik a levél politikai kereteit

Egy kritikus, aki Carlos X néven ír, politikailag problematikusnak minősítette a levelet, annak ellenére, hogy úgy vélte, hogy az aláírók között olyan emberek is vannak, akik régóta ellenzik az imperializmust és a politikai elnyomást.

Carlos olyan személyiségek részvételére utalva, mint Davis, Abu-Jamal, Khalidi, Kelley, Gilmore és Butler, azt írta, hogy ezeket az embereket nem lehet egyszerűen elutasítani; többen közülük antiimperialista és fekete felszabadító mozgalmakban töltötték életüket.

De azzal érvelt, hogy a levél ennek ellenére „félrevezető keretet” alkalmazott.

Központi metaforája, írta, az Iszlám Köztársaság képe az egyik oldalon, az amerikai-izraeli imperializmusé a másikon, ahol az iráni nép szorul közéjük. Carlos szerint ez a keretezés „szimmetriát teremt” a két oldal között, miközben nem tesz megfelelő különbséget egy külső katonai támadással szembesülő állam és az azt irányító belpolitikai rendszer között.

Carlos megkérdőjelezte a levél időzítését és lehetséges politikai következményeit is. Azt állította, hogy függetlenül attól, hogy az egyes aláírók mit szándékoztak, a szöveg egy tágabb politikai narratíva részeként is funkcionálhat, amelyet az Iránra nehezedő nyomás igazolására használnak.

Konkrétan bírálta a levelet, amiért olyan állításokat fogalmazott meg, mint a színlelt perek, a szisztematikus kínzás és a kisebbségek célba vétele anélkül, hogy a szövegben részletes forrásmegjelölést közölt volna. Azt állította, hogy hasonló nyelvezetet használtak a rezsimváltási erőfeszítéseket megelőző kampányokban is.

Kritikáját más formában visszhangozta Ajamu Baraka, nemzetközi emberi jogi aktivista és politikai szervező. Baraka nem utasította el az Iránnal szembeni kritikát. Ehelyett különbséget tett egy kormány kritizálása és a háború kontextusában elfoglalt politikai álláspont között. 

„Senki sem állhat a kritika felett” – írta Baraka. „Azoknak az elvtársaknak, akik aláírták azt a levelet, meg kell érteniük a kritika és a politikai állásfoglalás közötti különbséget.”

Azt állította, hogy az aláírók olyan politikai álláspontot választottak, amely véleménye szerint legitimitást ad az Irán elleni amerikai katonai erőszaknak.

Nina Farnia jogtudós reakciója is kritikus volt. Farnia a levéllel kapcsolatos anyagokat osztotta meg, miközben megvédte saját álláspontját a konfliktussal kapcsolatban. Szélesebb körű felszólalásában megkérdőjelezte az Egyesült Államokban és másutt élő progresszív hangok döntését, hogy nyilvánosan Irán elítélésére összpontosítsanak egy olyan pillanatban, amikor véleménye szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani a saját kormányaik által bevezetett háború és szankciók elleni küzdelemre.

Adnan A. Husain történész és tudós hasonlóképpen megkérdőjelezte a levél politikai időzítését. A vitára reagáló bejegyzésében azt állította, hogy egy Iránt elítélő nyílt levél közzététele, miközben az Egyesült Államok és Izrael katonai és gazdasági nyomást gyakorol az országra, azzal a kockázattal jár, hogy a politikai figyelem elterelése a háborúval szembeni ellenállásról történik.

Husain azt írta, hogy a nyugati baloldal Irán nyilvános elítélése felé halad „éppen akkor”, amikor az Egyesült Államok egyre inkább a gazdasági nyomásgyakorlás és a politikai felforgatás felé fordult. Azt állította, hogy az aktivistáknak ehelyett a saját kormányuk által bevezetett háború és szankciók ellen kellene szervezkedniük.

David Miller politikai szociológus, producer és a Bristoli Egyetem volt professzora azt nyilatkozta, hogy mindannyian aláírták a Guardiannek küldött szégyenletes levelet, amelyben elítélik az Iráni Iszlám Köztársaságot, a világ vezető antiimperialista államát.

Ami még rosszabb, a Köztársaságot a cionista/amerikai imperialista agresszorhoz hasonlítják. Amit nekünk (és nekik) tennünk kellene, az a Köztársaság védelme. Az Iráni Iszlám Köztársaság nemcsak önmagát, a palesztinokat, Libanont és az ellenállási mozgalmat védi. Az egész emberiséget, sőt a civilizációt is védi a zsidó felsőbbrendűséget hirdető imperializmus fosztogatásaival szemben. Ez az egész világ egzisztenciális kérdése.

Susan Abulhawa palesztin író és aktivista éles kritikát fogalmazott meg azokkal a mainstream képekkel szemben, amelyek az amerikai-izraeli és Irán közötti konfrontációt két egyenlő fél közötti kiegyensúlyozott konfliktusként ábrázolják.

Egy, a platformján megosztott nyilatkozatban Abulhawa azzal érvel, hogy az ilyen megfogalmazás figyelmen kívül hagyja a „hatalmi aszimmetria mélyreható vonásait”. Iránt évtizedek óta szankciók sújtotta nemzetként írja le, amely most „egzisztenciális birodalomellenes küzdelmet” vív, miközben egy nukleáris fegyverekkel rendelkező amerikai-izraeli birodalommal néz szembe, amely korlátlan katonai erőforrásokkal, megfigyeléssel és a globális politikai, jogi és információs rendszerek feletti szinte teljes dominanciával rendelkezik.

Abulhawa kifogásolja a nyelvezet minimalizálását egy nemrégiben írt levelében, amely „jelenlegi, válogatás nélküli amerikai-izraeli katonai támadási hullámokra” utal. Azt mondja, hogy ez alábecsüli a pusztítás mértékét, megemlítve az iskola elleni indokolatlan támadásokat, amelyekben 180 gyermek és tanár halt meg, Irán spirituális vezetőjének és vezetésének nagy részének meggyilkolását, valamint a polgári infrastruktúra, többek között a vízrendszerek, a mezőgazdasági területek és az elektromos hálózatok elleni csapásokat. Kiemeli továbbá az iráni 655-ös járat lelövését az Egyesült Államok által, amelyben 290 civil halt meg, valamint az iráni tudósok és parancsnokok évtizedekig tartó meggyilkolását – amelyek mindegyike megválaszolatlan maradt.

Az aktivista azt is kritizálja, hogy a levél nem helyezi kontextusba az iráni fogvatartottak letartóztatását, azzal érvelve, hogy míg egyes bebörtönzések jogtalanok lehetnek, mások olyan személyeket érintenek, akik beismerték a Moszadnak vagy a terrorizmusnak elkövetett kémkedést, beleértve egy fiatal Korán-felolvasót brutálisan meggyilkolt csoportot is. Ragaszkodik ahhoz, hogy minden tisztességes értékelésnek figyelembe kell vennie Irán jogos biztonsági aggályait.

Abulhawa arra a következtetésre jut, hogy a konfliktus nem szimmetrikus konfrontáció, hanem egy anti-imperialista küzdelem a túlnyomórészt birodalmi erők közötti különbségtétel ellen – mondja –, ami kulcsfontosságú az őszinte elemzéshez.

Kérdések az aláírók indítékaival és a levél fókuszával kapcsolatban

Az egyes aláírók közvetlen nyilatkozatai nélkül nehéz lenne megállapítani, hogy mindannyian pontosan ugyanúgy értelmezték-e a levelet.

A kritika tehát jogos újságírói kérdést vet fel ahelyett, hogy végleges választ adna: pontosan mit is akart támogatni az egyes aláírók?

Ez a kérdés különösen releváns, mivel a levél egy katonai konfrontáció időszakában jelent meg. A dokumentum jelentős figyelmet szentel Irán belpolitikai fejleményeinek, míg a külső konfliktus nagyrészt a „kettős elnyomás” tágabb keretrendszerének egyik feleként jelenik meg.

A kritikusok szerint ez a keretrendszer azzal a kockázattal jár, hogy egyetlen fogalmi struktúrába helyezi a támadás alatt álló ország kormányát és az ellene katonai műveleteket végrehajtó államokat anélkül, hogy kellőképpen foglalkozna a hatalom és a felelősség különböző formáival.

De az időzítés és a keretezés számít. Egy kormány országon belüli politikája és egy másik állam döntése, hogy háborút indít az adott ország ellen, két külön kérdés. Mindkettő elítélhető, de eltérő jogi, politikai és erkölcsi következményekkel járnak. Ha felcserélhetőként kezeljük őket, azzal a kockázattal jár, hogy elhomályosul a konfliktusért való felelősség kérdése.

A levél körüli vita tehát túlmutat Irán belpolitikáján. Tágabb kérdést vet fel a nemzetközi értelmiségi és emberi jogi körök számára: hogyan reagáljanak az aktivisták, amikor egy külső katonai támadással szembesülő országot súlyos belső elnyomással is vádolnak?

Ami kevésbé világos, az az, hogy vajon mindazok, akiknek a neve szerepel, ugyanúgy értelmezik-e ezt az érvet.

Ez a bizonytalanság önmagában is jelentős. Az aláírók kiemelkedő szerepe jelentős politikai súlyt kölcsönözhet a levélnek, de a névsor önmagában nem hozhat létre egységes politikai álláspontot. Annak meghatározásához, hogy az egyes személyek mit kívánnak támogatni, közvetlenül az aláíróktól kellene megerősítést kérni.

 A kritikusok azonban azt állítják, hogy a dokumentum megfogalmazása az agresszort és a támadás alatt álló államot egy túlságosan szimmetrikus narratívába helyezi, és azzal a kockázattal jár, hogy elterelődik a figyelem a háború központi kérdéséről: ki kezdeményezte a katonai akciót, milyen jogi alapon, és ki viseli a felelősséget a következményeiért?

Forrás: https://www.tehrantimes.com/news/529398/Open-letter-on-Iranian-prisoners-draws-criticism-over-its-framing 2026. augusztus 24.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó