Fotó: MTI/MTVA / Hegedüs Róbert- Középen az MVM Paksi Atomerőmű Dunaszentbenedekről fotózva, előtérben a Duna 2026. július 31-én
Ha már mindenki a Duna vízállásáról beszél, akkor érdemes megnézni, hogy az elmúlt időkben hogyan alakult a legnagyobb hazai folyónk áradása és apadása Budapestnél.
A folyószabályozások mellett az utóbbi időszakban a klímaváltozás befolyásolja a vízszinteket.
A Duna vízállásának történetét az elmúlt évszázadokban két alapvető tényező formálta: a folyószabályozási munkálatok és medersüllyedés, valamint a klímaváltozás okozta szélsőségek.
Folyószabályozás és a meder átalakulása
A XIX. század elején a Duna még természetes, kanyargós, szigetekkel és zátonyokkal teli mederben folyt. A 1838-as pusztító árvíz azonban sokkszerűen taglózta le az országot, amikor többek között báró Wesselényi Miklós embereket mentett ki a zajló Dunából Pesten. Nem csoda, hogy megindult a folyó átfogó szabályozása gátépítések, kanyarulat-átvágások és partfalak kiépítése segítségével.
Különösen a budapesti Duna-szakasz került előtérbe, szabályozását elsősorban az árvizek és a pusztító jég biztonságos levezetése érdekében kellett végrehajtani. A jeges árvizek (többek között 1775-ben és 1838-ban) nagy károkat okoztak, de ugyanígy a kisvizes időszakokban is problémák merültek fel, hiszen ekkor pedig a hajózás vált kérdésessé.
A részletes szabályozási terveket már 1847-ben elfogadták, de a tényleges munkálatok csak az 1867-es kiegyezést követően kezdődhettek meg, olvasható Kovács Péter A budapesti állami vízmérce két évszázados története című tanulmányában.
Már az 1860-as évek közepén épültek ki rakpartok, de jelentősebb munkákat 1871-75 között végeztek. A friss védművek és a mederrendezés jól vizsgáztak az 1876. évi árvizek idején, így az árvízi tapasztalatok alapján tovább folytatódott a rakpartok fejlesztése: 1879 és 1884 között épült ki a pesti, majd a budai rakpart.
További beruházásokat végeztek az ugyancsak sikeresen kivédett 1891. évi jeges árvizet követően, elsősorban a pesti oldalon. Az utolsó jelentősebb átalakítások a XX. század első évtizedében fejeződtek be, és minkét parton a villamos kiépítéséhez kapcsolódtak.
Azonban a meder beszűkítése és a gátak közé szorított folyó miatt a sodrás felgyorsult. Emiatt a Duna elkezdte mélyíteni saját medrét, ezt hívjuk fenékeróziónak, ami az átlagos vízszintek tartós csökkenéséhez vezetett a rögzített vízmércék nullpontjához képest. Kedvező változásként láthattuk, hogy a folyamszabályozás és az enyhébb telek következtében a korábban természetes jeges torlaszok miatti katasztrofális áradások (mint az 1838-as vagy 1876-os) gyakorlatilag eltűntek.
Szélsőségek
Miközben a XIX. és a XX. században az árvízvédelmi rendszerek kiépítése volt a középpontban a fővárosban, addig az elmúlt évtizedekben a vízjárás kilengései drasztikusan felerősödtek. Rövid időn belül dőltek és dőlnek meg mind a legmagasabb, mind a legalacsonyabb vízállás-rekordok. Vagyis a klímaváltozás miatt az egyre elhúzódóbb aszályok és apadások, illetve a hirtelen levonuló, korábban nem látott árhullámok jelentik a veszélyforrást a folyón.
A felső vízgyűjtőkön leeső hirtelen, nagy mennyiségű csapadék a szabályozott mederben nagyon gyorsan vonul le, és a korábbiaknál magasabb tetőzési értékeket hoz létre. Azonban míg régebben a tavaszi hóolvadás jelentette a fő veszélyt, ma az év bármely szakaszában kialakulhat extrém árhullám vagy elhúzódó aszály. A medersüllyedés és a csapadékszegény nyári/őszi időszakok miatt a Duna vízszintje aszályos időben történelmi mélységekbe süllyedhet, amely nehezíti a hajózást és az erőművek hűtővíz-ellátását is, jelen esetben a paksi erőmű kiszolgálását.
Legalacsonyabb és legmagasabb értékek
Mivel most extrém alacsony értékekkel találkozhatunk, érdemes néhány példát megemlíteni a múltból. Több mint 20 éve, 2003-ban az extrém nyári aszály miatt 52 cm volt a vízállás, majd 2018-ban az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint a Duna Budapestnél megdöntötte a valaha mért legkisebb adatot: október 25-én 33 cm-es vízállást észleltek, ami jelentős eltérés volt az addigi minimumhoz viszonyítva (1947 – 51 cm). Most pedig új rekordot döntött a Duna, hiszen ismét a nyári aszály miatt a budapesti Vigadó téri vízmérőn 9 centimétert regisztráltak augusztus 2-án. Azóta szép lassan emelkedik a vízszint.
Ugyanakkor 2013 júniusában megdőlt a fővárosban eddig mért legmagasabb vízállás is a Dunán, amikor 891 cm-t mértek a Vigadó téri vízmércén. Majd 2018-ban érkezett a 33 centiméteres kisvíz, vagyis öt éven belül megdőltek a legnagyobb és a legkisebb értékek is!
De van ennél durvább is: az évezred első nagyobb árhulláma 2002 nyarán érkezett, és az augusztus 18-i 848 cm-es budapesti tetőzésével az addig mért legnagyobb vízszintet eredményezte. Ám nem kellett sokat várni, és 2003. augusztus 29-én majdnem (1 cm híján) megdőlt a valaha mért legkisebb érték is, 52 cm-es vízállással. A kettő között mindössze 1 év telt el!
| Év | Vízállás / Cm | Jelleg | Kiváltó ok |
|---|---|---|---|
| 1838 | ~929 cm | Jeges árvíz | Pesti katasztrófa, jégdugó miatti visszaduzzadás |
| 2002 | 848 cm | Zöldárvíz | Nyári rendkívüli esőzések az Alpokban |
| 2003 | 52 cm | Kisvíz | Extrém nyári aszály |
| 2006 | 860 cm | Árvíz | Egyidejű hóolvadás és tavaszi esőzések |
| 2013 | 891 cm | Rekord árvíz | A modern méréstörténet legmagasabb vízállása |
| 2018 | 33 cm | Kisvíz | Tartós őszi csapadékhiány |
| 2026 | 9 cm | Rekord kisvíz | A valaha mért legalacsonyabb vízszint Budapest |
Összeesküvés-elméletek
Azóta is nagy kilengések tapasztalhatók, vagyis a szélsőségek egyre gyakrabban és szélesebb skálán fordulnak majd elő, amihez hozzá kell szoknunk. Persze az összeesküvés-elméletek gyártása folyamatban van politikai okok és feltűnési viszketegség miatt is. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság nem véletlenül írta meg, hogy a Duna aktuális természetes vízhozamát úgynevezett zsinórüzemben vezetik tovább, vagyis a beérkező vízmennyiséget lényegében változatlanul bocsátják tovább az alvízi szakaszokra. A jelenlegi természetes vízhozam azonban minden korábban mért értéknél alacsonyabb.
A vízlépcsők rövid távon képesek a vízhozam időbeli kiegyenlítésére vagy átmeneti tározására, azonban a Duna teljes vízkészletét tartósan nem tudják visszatartani. A rendkívül alacsony vízállások elsődleges oka jellemzően a vízgyűjtő területén kialakuló csapadékhiány és az ebből következő alacsony természetes vízhozam, nem pedig a vízlépcsők tartós vízvisszatartása.
Gajdos László élő környezetért felelős minisztere nemrég hangsúlyozta: a Duna már a forrásvidékétől kezdve rendkívül kevés vizet szállít. Több mérőállomáson most olyan alacsony a vízszint, amilyen még soha nem volt, vagy megdőltek a korábbi negatív rekordok. Ez azért fontos, mert Magyarországra ugyanaz a víz érkezik, ami feljebb a folyóban már eleve nagyon kevés. Amikor Budapesten vagy máshol rekordalacsony a Duna, az nem egy helyi jelenség, hanem az egész Duna vízgyűjtőjét érintő rendkívüli aszály következménye.
A Duna nem Magyarországon fogy el, már rendkívül kevés vízzel érkezik hozzánk. Nálunk nem működik olyan vízlépcső, amely lehetőséget biztosítana a nagyvízi időszakokban történő vízkészlet-felhalmozásra és az azt követő szabályozott vízpótlásra. Ennek következtében a hazai Duna-szakasz vízjárása közvetlenül követi a rendkívül alacsony természetes vízhozam alakulását, amely a jelenleg tapasztalható, történelmi léptékű kisvízi vízállások kialakulásához vezet.
