Nyomtatás

Több százezer ember csatlakozott a szakszervezetek által szervezett tüntetésekhez Franciaországban, elutasítva a további megszorító intézkedéseket és a közszolgáltatások megnyirbálását.

Szeptember 18-án délre már mintegy 450 000 ember vonult az utcákra és a munkahelyekre Franciaország szerte. A “Blokkoljunk mindent” (Bloquons tout) jelszóval zajló, országos blokádoktól alig egy héttel később, csütörtöki sztrájkokra és tüntetésekre a szakszervezetek és konföderációk hívták fel a figyelmet, amelyek eltökéltek abban, hogy ellenállnak az újabb megszorító csomagnak.

A Belügyminisztérium több mint 470 akcióról számolt be a nap első felében. Több tucat iskolából érkeztek hírek elfoglalásokról és blokádokról, míg a sztrájkőrségeken és tüntetéseken diákok, munkások és progresszív politikusok vettek részt.

Több ezer és több ezer sztrájk zajlik mindenféle munkahelyen” – mondta Sophie Binet, a Szábad Szakszervezetek Szövetsége (CGT) vezetője az egyik felvonuláson. “Az iskolák nagyrésze bezárt. Bölcsődék, uszodák, könyvtárak és számos gyár zárva. A közlekedés egész ágazata szintén sztrájk áldozata. Röviden: a munkások ma azzal keltek fel, hogy nem bírják tovább a macronizmus végnapjait.”

A masszív mobilizációs hullámot az előző miniszterelnök, François Bayrou által javasolt, mélyvágásokkal teli költségvetés váltotta ki, akit szeptember 8-án parlamenti bizalmatlansági szavazás után eltávolítottak. Emmanuel Macron államfő gyorsan kinevezte Sébastien Lecornu-t utódjául. Lecornu ezután bejelentette, hogy elveti a költségvetés egyik vitatott javaslatát – két ünnepnap eltörlését. A szakszervezeti vezetők ezt a nyomás gyümölcsének tekintették, de figyelmeztettek: ez nem jelenti azt, hogy egy új liberális kormány megvonná a többi munkásellenes intézkedést, mint például a juttatások és bérek fagyasztása, a közszolgáltatások csökkentése vagy a magánorvosi hozzájárulás megemelése.

Ezzel szemben a szakszervezetek hangsúlyozzák, hogy a ma az utcán ellenezett neoliberális projekt túlmutat a bérek vagy nyugdíjak kérdésén, és a társadalom minden területét fenyegeti. Például a Solidaires szakszervezeti csoportba tömörült médiamunkások is csatlakoztak a sztrájkhoz, tiltakozva az ágazatban tapasztalható trendek ellen. “A két ünnepnap eltörlésének visszavonásától még nem felejtjük el, hogy megtámadták a sajtót és újságírói hivatásunkat” – állította a Újságírók Országos Szakszervezete (SNJ). “A közmédia holding létrehozásának terve még mindig az asztalon van, a sajtónak nyújtott közpénzes támogatásokat továbbra is újságírók nélküli kiadványokhoz osztják ki, és a médiacégek létszámleépítési tervekre rendezkednek be, szakemberek munkáját mesterséges intelligenciával próbálják helyettesíteni.”

A szakszervezetek és progresszív erők szerint Franciaország jelenlegi politikai és gazdasági turbulenciáinak gyökere Macron azon politikájában rejlik, amely az elit és a magánvállalatok javát szolgálja. Ezek az intézkedéseik növelték az államadósságot, miközben elmélyítették a szegénységet. “Az egyenlőtlenségek és a szegénységi küszöb alá kerülők száma az egekbe szökött, az éghajlatváltozás következményei egyre súlyosabbak és közvetlen hatással vannak a dolgozókra, a vállalati bezárások és munkahely-veszteségek növekednek, a közszolgáltatások válságban vannak, a bérek nem elegendőek a méltó megélhetéshez, és a létfontosságú ágazatokban dolgozó munkások még mindig a munkahelyi elismerésre és méltóságos bánásmódra várnak” – jegyezte meg a CGT egy korábbi sztrájkfelhívásában.

Várható, hogy a megszorítások elleni mozgósítások a következő hetekben is folytatódnak, és összefonódnak más küzdelmekkel, köztük a palesztin szolidaritással is. “Szervezeteink számára kizárt, hogy ne egy teljesen más költségvetést építsenek, amely reményt, társadalmi és adóigazságosságot hoz” – hangsúlyozta a CGT.

forrás: Peoples Dispatch

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2025-09-23  A MI IDÖNK