2026.09.26.

A legfrissebb becslések szerint, beleértve a levélben leadott szavazatokat is, az SPÖ vitathatatlanul az első helyen végzett a vasárnapi bécsi választásokon.Az FPÖ megháromszorozta szavazatainak számát, és a második helyen végzett. Mögötte a Zöldek, az ÖVP és a NEOS következnek.

Az SPÖ 39,5 százalékot ért el. Az FPÖ 20,4 százalékon áll. A Zöldek 14,5 százalékot értek el. Az ÖVP 9,6 százalékot ért el. A NEOS 9,9 százalékon áll. A KPÖ 4,0 százalékkal nem jutott be a parlamentbe. Hasonlóan HC, Heinz-Christian Strache pártja 1,1 százalékon áll. Az egyéb pártok együttesen is csak 0,9 százalékot értek el. Az SPÖ így három kétpárti koalíció közül választhat. A választási részvétel csak 62,7 százalékos. A szavazatok több mint 96 százaléka már megszámlálásra került. Ingadozási határ 0,4 %.

Becslés 04.27-én, 21:30-kor:

 

A Foresight által az ORF és az APA számára elvégzett becslés, beleértve a levélben leadott szavazatokra vonatkozó előrejelzést, jelenleg 0,4 százalékpontos ingadozási tartományban mozog.

Mandátummegoszlás:

 

A számok az előző választási eredményhez képest veszteséget jelzik.

Simmering továbbra is piros marad

A tartományi parlament és a városi tanács összetételén kívül vasárnap a kerületi képviseletekről is döntöttek. Ezek az eredmények csak késő este lesznek ismertek. Izgalommal várják, hogy az FPÖ ismét megszerez-e egy kerületi elnöki posztot. Nemrégiben bebizonyosodott, hogy Simmering piros marad.

284 956 választási cédula került kiadásra

A városháza szerint pontosan 284 956 választási cédula került kiadásra a választásokra. Azok, amelyek péntek 17 óráig beérkeztek, már aznap este be lettek számolva a megfelelő választókerületekben. 2020-hoz képest idén jelentősen kevesebb választási cédulát adtak ki. Akkor körülbelül 380 000 ember igényelte ilyen cédulát. Ugyanakkor akkor, a koronavírus-járvány idején azt is ajánlották, hogy a választók ne menjenek el a szavazóhelyiségekbe.

Eredetileg a választásokat ősszel tartották volna, de a kormánypártok, az SPÖ és a NEOS januárban úgy döntöttek, hogy előrehozzák. A városi parlamentben összesen 100 képviselői helyet osztanak el. Nemcsak új önkormányzati tanácsot és tartományi parlamentet választottak, hanem a 23 kerületi képviseletet is. Az osztrák állampolgársággal nem rendelkező uniós polgárok is részt vehettek a szavazásban.

Forrás: https://wien.orf.at/stories/3302904/ Online 04.27., 18:45 óra óta (frissítés: 22:04 óra)

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

szerk. 2025-04-28  orf.at

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

11111633
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
10511
10452
59844
205064
202158
11111633

Your IP: 216.73.217.36
2026-09-26 23:34

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok